2024. április 18., csütörtök

Szépíró-díjak, 2020

2020. november 2.

Szépíró-díjak, 2020

 

SZÉPÍRÓ-DÍJ, JUNIOR SZÉPÍRÓ-DÍJ, KÉRI PIROSKA-DÍJ

 
A Szépírók Társasága 2001-ben alapította Szépíró-díját, amellyel az írókból és irodalmárokból álló szakmai közösség az általa különösen nagyra becsült tagjainak munkáját ismeri el. Az évek során a díj a magyar irodalmi élet egyik legrangosabb elismerésévé vált, amelyet a Szépírók Társasága tagjaiból alakult szakmai zsűri ítélt oda évenként három személynek az előző év legkiemelkedőbb próza-, vers- és esszékötetéért. 2013-ig a díjat minden évben kiosztottuk, ám 2014-től négy éven át támogató híján azt nem kapta meg senki.
A SZÉPÍRÓ-DÍJ 2018-as újraindításával így egy több mint évtizedes tradíciót élesztettünk fel, azzal a módosítással, hogy a díjat ettől kezdve két kategóriában két szerzőnek adjuk át szép-irodalmi, illetve irodalom-kritikai tevékenységért. Bitó László nagylelkű hozzájárulása nyomán pedig 2019-től Junior Szépíró-díjjal térhettünk vissza a hármas díjazáshoz: ez olyan, 35 év alatti, bár-milyen műfajban tevékenykedő irodalmi szerző munkáját hivatott elismerni, aki egy-részt érdemi figyelmet keltett irodal-munkban, másrészt tevékenysége adott esetben másokat is alkotásra inspirál. 
Úgy látszik, nincs év újfajta Szépíró-díj nélkül: szeretett alelnö-künk halála után elhatároztuk, hogy emlékére Kéri Piroska-díjat alapítunk, amellyel az irodalomszervezésben elévülhetetlen érdemeket szerző egy-egy irodalmi szereplőt tüntetünk ki. Ismét csak magántámogatóknak köszönhetően 2020-ban máris élni tudunk e díjazás  lehetőségével.
A szakmai zsűrizés változatlanul biztosítéka annak, hogy állami ideológiáktól és kereskedelmi érdekektől is független döntés szüles-sen, amely olyan művekre, műfajokra és szerzőkre is felhívhatja a figyelmet, akiknek más csatornákon keresztül kevesebb esélyük van az elismerésre, s így a szélesebb körű ismertségre.
Más művészeti elismerések példáján okulva, az újraindítás évétől kezdve jóval nagyobb figyelmet igyekszünk fordítani a díjat megelőző és követő kommunikációra, a még nagyobb sajtóvissz-hangra, illetve a szélesebb irodalomkedvelő közönség elérésére és bevonására. Szándékunk töretlen ma is.
 
English