2020. szeptember 27., vasárnap

Kéri Piroska (1952-2020)

2020. május 29.

Kéri Piroska (1952-2020)

Fotó: Nagy Gabriella 

Piroskára emlékeznek

FidelioParameterVáradPrae

Írások a literán:

Jánossy Lajos, Szekeres Dóra, Nagy Gabriella , Kőbányai János, Molnár Krisztina Rita, Vörös István, Háy János, Tóth Krisztina, Falcsik Mari, Vass Tibor, Mesés PéterBabiczky Tibor, Kiss Noémi, Deák Botond, Ménes Attila,

Tóth Krisztina szövegét elmondja Bruria Zsuzsa

Bárdos Deák Ági írása az Élet és Irodalomba

Ezzel a videóval búcsúzik a litera. Készítői: Nagy Gabi és Valuska Gábor. Köszönet Szapor Juditnak és Karádi Évának

Szkárosi Endre és Gyukics Gábor búcsúzott a temetésen Piroskától

Kedves Barátaim, Tisztelt Gyászoló Gyülekezet!
Az itt most megjelentek számából, sokágú hovatartozásából is látjuk, hogy különleges, pótolhatatlan személyiség mindennapi jelenlétét veszítettük el életünkből. De elveszítettük-e igazán?, szükséges rögtön feltenni a kérdést. Elveszíthetjük-e azt, aki mindennapi életünkben pusztán jelenlétével, kedves hangjával és szavaival, mindenre kiterjedő segítőkészségével, kitartó közösségteremtő és a közösséget gondozó munkájával magát már szinte nélkülözhetetlenné tette?
  Kéri Piroska élete, már a kezdetektől fogva összetett családi háttere, ha tetszik, időnkénti hányattatása szerencsés módon intelligenciáját, ismereteit, kapcsolatait szaporította, ahogyan az elkötelezett népművelő munkája során is történt. Az irodalom az Új Írás egykori szerkesztőségében ismerte meg őt, hogy azután gyors egymásutánban többek között a Múlt és Jövő, majd a legendás kiadó, az öreg Cserépfalvi Imre jelenlétében újraindított Cserépfalvi, azután a Seneca Kiadó stábjában lássa. Utóbbit, a Senecát ő maga vitte a hátán, az új irodalom, a legfiatalabb generációk pályakezdését, megkezdett pályájuk méltó folytatását tűzve ki céljául. Kevesen lehetnek, akik a kilencvenes években ne jártak volna Piroska legendás irodalmi szalonjában a Városmajor utcában. Látható hát, hogy Piroskának az irodalom volt az élete, még pontosabban az irodalom élete volt a második legfontosabb dolog életében.
  Mert hogy a veszteség, amelyet itt – és messzebb azok is, akik most nem tudtak eljönni – sokan együtt érzünk, a legnagyobb súllyal a családot sújtja. Három imádott fiát, Dávidot, Áront, Tamást, mindegyikük családját, köztük unokáját; és volt férjét, gyermekei apját, Vermes Györgyöt, aki nem szűnt meg hű támogatója lenni a nehéz és a vidám években is.
  Azután itt vannak a legközelibb barátok és az élő rokonság, a Kéri-család sokfelől - ki ne érezné magát vesztesnek Piroska testi távozásával? De nem kisebbíthetem azok veszteségérzetét sem, akik az ő legnagyobb családja voltak és maradnak: a magyar írótársadalomét, hovatartozásra való tekintet nélkül.
  Végére hagytam, de nem a kevesebb gyász miatt, azt az irodalmi közösséget, amely második otthona volt, s amelyet másfél évtizeden keresztül szolgált örömmel: a Szépírók Társaságát, amelynek nevében elnökként búcsúzom tőle. Piroska volt az élő példája annak, hogy a szeretet energiái fokozzák egymást: a szeretet és a barátság az a két élmény és tapasztalat, amelyből soha nem elég, amelyből nem értelmezhető a „túl sok” fogalma. Hosszabb ideje már alelnökként immár több mint 400 tagunk szinte mindegyikével napi kapcsolatot tartott, és akkor nem beszéltünk még azokról az irodalomszervezésben részes helyekről, intézményekről, személyekről, amelyekkel és akikkel szintén folyamatos kapcsolatban állt itthon és a határokon túl. A Szépírók Társaságának gazdasági és pénzügyeivel nagy terheket cipelt örömmel a vállán. Az utóbbi két évben, amikor a Társaság elnökségében egymás mellé rendelt bennünket a bizalom, szívós, megbízható, tévedhetetlen igazságérzettel megáldott szövetségest és barátot találtam Piroskában (bár barátságunk persze már régebbi keletű volt). Mindig lehetett számítani rá, lehetett értekezni és vitatkozni, néha még össze is kapni vele, nem volt sértődékeny, mivel isteni humorérzékkel viselte az életet. Igazi társ volt.
  Biológiailag kizárt, hiszen születésünket tekintve három hónap volt (van) közöttünk, ám én mégis egy nővért találtam benne. Talán kevéssel fiatalabb tagjaink is így lehetnek vele, a még fiatalabbak mögött pedig mintha pótanya lett volna. 
  A szíve volt a legfőbb mozgatója, a szíve energiáit fektette mindenbe és mindenkibe, amivel és akivel dolgozott. A Szépírók Társaságának pedig egyenesen ő volt a szíve. És, meggyőződésem, lesz is. Egy nemes spirituális hagyomány szerint a test porként oszlik, miután a földbe került, a lélek a magasba száll. Bizonyára így is lesz. Ám a léleknek kettős természete van, s a másik része (vagy talán ugyanaz?) itt marad közöttünk, egymás között, nem csak az emlékeinkben, hanem abban a kicsivel több figyelemben, abban a kicsivel több megértésben, abban a kicsivel több türelemben, amellyel – meglátjátok – egymás iránt leszünk. Piroska itt fog járni közöttünk láthatatlanul. Segíteni fog.
Szkárosi Endre
 
Kedves Barátaim,
szerintem jó páran elmondhatjuk magunkról, hogy közel álltunk Piroskához. Számomra ez megnehezíti a közönség előtti megnyilvánulást, azt, hogy hosszan beszéljek róla. Mindenesetre több mint húsz éve, az egyik pár hónapos itthoni látogatásom alkalmával találkoztam először Piroskával. Ismeretlenül hívtam fel telefonon egy antológia ügyében, amit aztán a Maros sörözőben beszéltünk meg, ahol úgy fogadott, mintha ezer éve ismertük volna egymást. Hamar kiderült, hogy lélekember, hogy elképesztően őszinte, érdeklődő és nyitott. Nyitottsága abból a hitből táplálkozott, amit mások iránt érzett. A hit, a szeretet és a bizalom embere volt. Hitte, hogy valahol mindenki értékes és tehetséges és erre oda kell figyelni.
Ő pedig odafigyelt és adott, segített, intézkedett fáradhatatlanul – majd’ mindig mások és az irodalom érdekében. Az okozott neki örömet, ha látta, hogy nem hiába fárad. Valószínűleg sohasem tudatosítottuk teljes mértékben, mennyit dolgozott az érdekünkben, és milyen magától értetődően végzett el olyan feladatokat, amelyek nélkül az irodalmi élet nem működne, de amelyeket egyikünk sem szeretne magára vállalni. 
A családja után valószínűleg a Szépírók álltak hozzá a legközelebb. Na és az utazás, imádott utazni. 
A családján és az irodalmon kívül az utazásban lelte legtöbb örömét. Ha nem talált társat hozzá, bár sokszor mentek vele a barátnői, akkor egyedül utazott.
Most is egyedül utazott el.
Utolsó utáni útjára pedig most mi kísérjük.
 
Jim Northrup (1943 -2016) ojibwe indián verse
a kezdet vége
 
Valaki azt mondta, hogy születésünk
pillanatában kezdődik meghalásunk.
A halál az élet része.
Ki tudja, hogy a teremtő miért
ritkítja meg a nyájat.
Egy másik régi mondás szerint
fel kell készülnünk arra, hogy
meg kell válnunk szeretteinktől
vagy mi haljunk meg előbb.
Találj időt a gyászra.
Találj időt az emlékezésre.
Minden ciklusokban történik.
Mostani fájdalomérzeted kiegyenlítődik
valakinek az örömével abból az időből,
amikor megszületett a gyermek.
Mostani veszteségérzeted
helyét kellemes, sokáig tartó
emlékek veszik át.
Nincs itt elrejtve valami üzenet? Aha,
bánj úgy másokkal, mintha ez lenne
az utolsó napod a földön.
                                                                                 Gyukics Gábor
 
Néhány fotó Piroskáról a sokszázból (Bruria Zsuzsa összeállítása)
 

Grecsó Krisztián néhány búcsúszó után Piroska egyik kedvelt felfedezettjének, Nagy Attila Kristófnak egyik, az ÉS-ben megjelent a novellájából olvasott fel részletet (amely mellett épp Grecsó-vers szerepelt az oldalon).

English