2024. október 9., szerda
Szűgyi Zoltán

Szűgyi Zoltán

1953

költő, szerkesztő

1953. szeptember 9-én született Adán, Bácskában, a Vajdaságban, az egykori Jugoszláviában, Szűgyi Nándor és Csaplár Cecília második gyermekeként. Harmincnyolc évesen, 1991-ben, a délszláv háború elején hagyta el hazáját (Szlovénia kiválása után, a horvátországi harcok kezdetén, gyakorlatilag az ország megszűnésekor), s hagyta magam mögött valóságosan is végérvényesen emberöltőnyi életét, szülőhelyét, tanulmányainak s munkahelyeinek városait, Adát, Zentát, Szabadkát, Újvidéket, és a családjával, feleségével és a két fiúgyermekkel Magyarországra, Budapestre költözött. A magával hozhatott öt önálló verseskötettel jegyezhető költői pályája (a Református Egyház Társadalmi Misszió kötelékében) a rákospalotai szolgálati lakásban eltöltött hároméves gondnokoskodás alatt is folytatódott, s az 1994-ben történő kispesti otthonukba való berendezkedést követően (ekkortól magyar állampolgárok is), máig tart. Minderről érzékletesen vall a Fehérben és énekelve c. versében.

 

Művei

Önálló verseskötetek

Hangosan és csendesen (1977)
Ég a föld (1980)
Két part között két folyó (1982)
Erdő és más versek (1985)
Ördögkapu – gyermekversek (1989)
Élet és lélek (1993)
Énekünk éneke – a gondnok verseskönyve (1995)
Nincs visszaút – versillat állapotában (1998)
Amint vagyok – egybegyűjtött versek (2003)
Vagyok aki vagyok (2006)
Pillangóversek (2009)
A lélek elindul (2018)
Anno (2020)
 
 

Elérhetőségek

E-mail: szugyi.zoltan@gmail.com

https://hu.wikipedia.org/wiki/Szűgyi_Zoltán

http://www.szugyizoltan.hu/

English