2024. október 8., kedd
Grendel  Lajos

Grendel Lajos

1948-2018

Író, szerkesztő, egyetemi oktató

Grendel Lajos 1948. április 6-án született Léván. A lévai gimnáziumba járt, később pedig a pozsonyi Comenius Egyetem Bölcsészettudományi Karán végzett magyar-angol szakon. 

1973-tól a Madách Kiadónál volt szerkesztő és főszerkesztő-helyettes. 1989 novemberében aktívan politizált, először a Független Magyar Kezdeményezés egyik megalapítójaként és szóvivőjeként, 1990 februárjától júniusig pedig a Szlovák Nemzeti Tanács kooptált képviselőjeként.

1990 és 1992 között az Irodalmi Szemle főszerkesztője volt. A Kalligram Kiadó alapítói közé tartozik, melynek 1994-től az igazgatója, és ezzel párhuzamosan a Kalligram folyóirat főszerkesztője is volt. Több szlovák napilapban és folyóiratban is rendszeresen publikált.

1990 és 1992 között a Csehszlovákiai Magyar Írók Társaságának volt az elnöke, 1997-től 2000-ig pedig a szlovák PEN-központnak. Ezzel párhuzamosan a Szlovákiai Írószervezetek Társulásának elnöke és a Csemadok alelnöke is volt. 2003 márciusában a Szlovák Helsinki Bizottság elnökévé választották. 

1997-től a pozsonyi Comenius Egyetem Bölcsészettudományi Karának Magyar Nyelv és Irodalom Tanszékén tanított modern magyar irodalomtörténetet és a modern regényirodalom történetét. Ezenkívül a prágai Károly Egyetem Bölcsészettudományi Karához tartozó Szlavisztikai és közép-európai Intézetben működött. 

Művei

Grendel Lajos magyar nyelven ír, de számos irodalmi és irodalomtörténeti munkáját szlovákra is lefordították. Első könyve egy elbeszéléskötet, amely 1979-ben jelent meg Hűtlenek címmel. További művei: Éleslövészet (1981), Galeri (1982), Áttételek (1985), Bőröndök tartalma (1987), Einstein harangjai (1992), Hazám, Abszurdisztán (1998).

Regénytrilógiája is megjelent, amelyhez a Tömegsír (1999), Nálunk, New Hontban (2001) és a Mátyás király New Hontban (2005) c. regények tartoznak.

Díjai

Szlovák Írók Szövetsége Díja, 1985

Év Könyve-jutalom, 1987.

Artisjus-díj, 1988

Déry Tibor-díj, 1988

Érdemes Művész, 1989.

József Attila-díj, 1990

Madách Imre-díj, 1982, 1990

A Szlovák Írószervezetek Társulásának Díja, 1990

Füst Milán-díj, 1995

Ady Endre-díj, 1997

Madách Imre-díj, 1997

Kossuth-díj, 1999

Magyar Művészetért Díj, 2002

Bárka-díj, 2003

Pribina-kereszt I. fokozat, 2003

Posonium Irodalmi Díj, 2003 fődíj

Magyar Művészetért Díj, 2005

Giuseppe Acerbi Díj, 2006

Talamon Alfonz-díj, 2006

Márai Sándor-díj, 2007

Alföld-díj, 2011

Hazám-díj, 2011

Magyar Érdemrend Tisztikeresztje, 2018


https://hu.wikipedia.org/wiki/Grendel_Lajos

English