2025. november 18., kedd
Forgács Zsuzsa Bruria

Forgács Zsuzsa Bruria

Írói neve Bruria Zsuzsa

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem történelem-filozófia szakának elvégzése után 1980-tól tizenhárom évet az Egyesült Államokban, New Yorkban töltöttem, ahol többek között szociológiát tanultam a New York City University-n. Voltam perügyi tolmács, festékkaparó-restaurátor, korrepetitor, gondozó, újságfelolvasó vakoknak, bankpénztáros, magántitkárnő, dada, gimnáziumi történelem tanár, egyetemi szociológia előadó, és részt vettem számos szociológiai kutatásban, elsősorban a szegénység, menedékhely, deviancia és prostitúció témakörökben. Emigrációm előtt főleg a Népművelési Intézetben dolgoztam kutatóként. Az 1993-as hazatelepülésem óta leginkább fordításból, tolmácsolásból, publicisztikákból, színdarab- és forgatókönyvírásból, szerkesztésből, különleges kulturális események szervezéséből, fellépésekből, valamint dokumentumfilmek forgatásából élek.

 

Művei

Művek, publikációk, kulturális események
(rövidített lista)

Forgatókönyvek, színdarabok, kulturális események, fellépések, írásaim felolvasása, videók vetítése.

2025,  Fiam barátnői, Az incifinci és az Ordas nagy – felolvasó színház háttérvetítéssel és zenével, Nyitott Műhely, szerző, felolvasó.
2025,  Vigyázz, a melled belelóg a levesbe! – Felolvasó színház és Szilágyi Lenke fotófilmjeinek vetítése az Alkonyatról és Alaszkáról, Nyitott Műhely, szerző-rendező, felolvasó.
2024,  Blue Hour – A Férjemet átveri egy holló - Felolvasó színház, Finta Laci és Szilágyi Lenke részvételével, fotófilm és közös videó vetítésével: A mennyei utazás első stádiuma. Nyitott Műhely;
2024, Yekatyerina Antonovna kihallgatása - Felolvasó színház, Finta Laci részvételével, Nyitott Műhely;
2023, A szabadság védangyala – zenés-vetített-képes irodalmi fellépés Balog Judit színésznővel és Szilágyi Lenke fotográfussal, Fuga, szerző-rendező; 
2022, Pimasz nők uszodája – zenés-vetített-képes irodalmi est, Balog Judit színésznővel (felolvasások írásaimból), Szilágyi Lenke fotográfussal, Fuga, szerző-rendező;
2021, Budapest fölött a mell – installációs-vetített-képes-zenés előadás és installációs kiállítás Szilágyi Lenke fotográfussal, szerző-rendező, Fuga;
2019,  Az Incifinci és az Ordas Nagy – rádiójáték bemutató, Tilos rádió, felolvasó színház és képregény – 2018;
2016, Talált nő – színházi adaptáció;
2013, Yekatyerina Antonovna kihallgatási jegyzőkönyve – színdarab
– társszerző, Kari Györgyi; 
 
2012-től kezdődően a Videóvers Flotta megálmodója, szervezője. Célunk, hogy európai nagyvárosokba, tömegközlekedési eszközökre - villamosokra, földalattikra, hajókra - videóvers vetítést, fesztiválokat szervezzünk.
 
2008, Nők a férfi (B)irodalomban, Szépírók Társasága
V. Őszi Irodalmi Fesztivál, PIM szerkesztő-rendező
2007, Szabad-e szomjasan repülni – ária-kép-szöveg – előadás szervezője, szerkesztője, celebrálója, Petőfi Irodalmi Múzeum, Szépírók Társasága
2003, Rózsaszín kóma, forgatókönyv:  Szókép Stúdió;
2000, Negyedik típusú szomszédok, forgatókönyv, MTV and MYTHBERG Stúdió;
1998, Tiltott város, forgatókönyv, Eurofilm Stúdió;
1998, Szubjektív Hírek, riporter, szerkesztő, szerző, Media Box Stúdió;
 
1997-2003 Megálmodója és szervezője voltam a Szubjektív városnézés és a Szépírók Villamosa kulturális eseményeknek 
1996 – 97, Tizenegy és fél – filmnovella, Neuropa Filmstúdió; Tékozló lány - forgatókönyv, Eurofilm Stúdió.  Hét nő New Yorkban – treatment, Media Box Stúdió;
1994, Tiltott város, filmnovella, AGORA Audiovizuális alapítvány; 
1980, A megértés terrorja – kísérleti film, Balázs Béla Filmstúdió;
 
1973 – 80  Underground lakásszínház, író, színész, rendező: A Szoba lányai - Jean Genet Cselédek átirata – kollektív alkotás Kamondy Ágnessel; Vizsgálat egy minden gyanú fölött álló polgár ügyében (azonos című film alapján) – one woman show – szerző, előadó;
Megértés terrorja – szerző, előadó; Szerelem a próbababámmal – happening, szerző, előadó; Felfújhatós Mária – happening, szerző, előadó; Jean Genet – Cselédek – one woman show – előadó; Orosz darab – szerző, előadő
 
Az előadások egy része megtekinthető a youtube csatornámon:
https://www.youtube.com/@cheekywoman/videos
 
Novellák, esszék és cikkek, irodalmi és társadalmi lapokban, folyóiratokban, antológiákban, abc sorrendben: 
 
Alföld 2025; A szív kutyája, 2010; Beszélő 1996, 1997, 2002; Dzsungel a szívben, 2010; ÉS 1990, 1993, 1995, 2002, 2003, 2006, 2007, 2008, 2022, 2023, 2024; ¬ Eurovízió, Litera 2004; Éjszakai állatkert, 2005; Fürdő, Alibi 2003;  Hasbeszélő a Gondolában 1988;  Holmi 1990, 2003; 2010; 2013; Hungarian Lettre 1997, 1999; 2002; 2000; 2010; 2011; 2015; Hungarian VisitCard, 2006; HVG 2000; Jelenkor  2023, 2024; Kétezer 1990, 1991, 1992, 1993, 1994, 1999, 2000, 2001, 2002; Körkép 2011; Magyar Hírlap 2002, 2003; Magyar Narancs 1992, 1996, 2000, 2001, 2002, 2007, 2013, 2023; 2024;  Mozgó Világ 1980, 1992, 1993, 1994, 1995, 1997;  Napló 1977, 1978, 1979;  Nappali Ház 1992, 1993;  Népszabadság 2000, 2001, 2002, 2003, 2004, 2007, 2008, 2010, 2013; Népszava – Nyitott mondat 2021, 2022, 2023, 2024; New Hungarian Quarterly 1990; Nőszemély 1996; Nők Lapja 2006; 2009; Premier 2000; Sine Morbo 2000, 2001; Szombat 2013; Szép szó, 2021; Szomjas oázis, 2007; 
 
Publikációk külföldi irodalmi lapokban és antológiákban:
Armada, Hedendaags Hongaars, Amszterdam 2004; Podsvätie Hung(a)ry Kitchen, Drewo a srd, Pozsony 2004; De tweede ronde, Herfst, Hollandia 2004; In Zee met Elf Hongaren, Hollandia 2004; Scittori ungheresi allo speccio-Blitzwitz 2003; Death of an Actor, Delhi, India 2001, Königreich am Rande, Munich 1999;  Kettenbrücke, Munich 1999, Deutsche Taschenbook Verlag;  Een Paar dat Pools Praat, 1998, Holland;  Nouri Voima 1997, Finnland;  Wespennest 1991, Austria;
 
Cikkek, irodalmi szövegek és esszék a következő Internetes oldalakon:
 
2001 – jelen Magyar Narancs online
2001 – Sziget.hu; readme.cc; szerző
2001 – 2003, kontextus.hu; szerző
2003 – 2013, Litera.hu; szerző 
2003 – 2015 prostitucio.hu a prostitúció visszaszorításáért, szerző, szerkesztő
2006 – 2015, Index.hu, blog.hu; szerző, szerkesztő
2008 – 2015, Nolblog; szerző 2021 – jelen Népszava – Nyitott mondat; szerző
2022 – jelen ÉS, szerző
 
Könyvek:
 
munka alatt:
Fiam barátnői - regény
Férjemet megette a medve – regény
Tartsuk mozgásban a nőt - A nő, aki hátrafele ment le a lépcsőn
 
Kötetek publikálásra küldve: 
A szabadság védangyala;
Egy űrhajósnő vallomása Istennek
Talált nő újra kiadása
Szív a kaktusz fölött, Nyughatatlan nők - Női barátságtörténetek  – a Kitakart Psyché sorozat 5. kötete; 
Pimasz nők uszodája - Nővé válás antológiája - Az önmagunkkal való megbarátkozás kísérlete  – a Kitakart Psyché sorozat 6. kötete – szerkesztő, szerző; 
 
Megjelent könyvek:
A Kitakart Pscyhé sorozat - tematikus női irodalmi antológia sorozat - ötletgazdája, anyaszerkesztője és egyik szerzője:
Dzsungel a szívben, 2010, Jaffa Kiadó, lányok és anyák antológiája
A szív kutyája, 2010, Jaffa Kiadó lányok és apák antológiája;
Szomjas oázis, 2007, Jaffa Kiadó antológia a női testről;
Éjszakai állatkert, 2005, Jonathan Miller Kiadó, antológia a női szexualitásról;
Talált nő, 1995, Q.E.D. Kiadó, Szeged, szerző

 

Díjai

Artisjus Irodalmi Díj, 2009

 

 


Elérhetőségek

E-mail: szepiroktarsasaga@gmail.com

English