2024. március 28., csütörtök
Bojtár Endre

Bojtár Endre

1940-2018

Műfordító, szerkesztő, kritikus, irodalomtörténész, egyetemi tanár, az irodalomtudományok kandidátusa

 

77 éves korában elhunyt Bojtár Endre 

1958–1963 között az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának orosz-cseh szakos hallgatója volt. 1963-tól a Magyar Tudományos Akadémia Irodalomtudományi Intézetének munkatársaként először a kelet-európai irodalmak összehasonlító történetével, majd irodalomelmélettel foglalkozott.

1964–1965 között Lengyelországban volt ösztöndíjas. 1967–1971 között a Helikon című folyóirat főmunkatársa volt.

1986 óta a Közép- és Kelet-európai Irodalmak Osztályának osztályvezetője. 1977–1980 között a József Attila Tudományegyetemen közép- és kelet-európai irodalomtörténetet adott elő, egyetemi docens.

1989-től a 2000 című folyóirat egyik szerkesztője. 1991–1994 között a Central European University Comparative Literature programjának az igazgatója volt. 1997-ben Bécsben volt vendégkutató.

„Ha mérlegre akarom tenni tevékenységemet, a mennyiség minden bizonnyal mellettem szól: szorgalmas voltam" – írja magáról bemutatkozásában a 2000 hasábjain.

A gyászhírt barátai osztották meg a Facebookon


   
 

Művei

 

Díjai

Az irodalomtud. kandidátusa, 1976
Európa Könyvkiadó Nívódíja, 1986
Év Könyve Jutalom, 1987
Nyitott Társadalom Alapítvány Díja, 1991
Ránki György-díj, 1992
Gediminus Érdemrend (litván), 1994
A Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztje, 1997
Soros Alapítvány alkotói díja, 1999
József Attila-díj, 2006
Palládium-díj, 2008
Széchenyi-díj, 2010
 

https://hu.wikipedia.org/wiki/Bojt%C3%A1r_Endre

English