2019. március 18., hétfő

Alkalmi gyerekvers-pályázat

Kiíró: Bárka folyóirat
Beküldési határidő: 2019. március 7., csütörtök - 13:40

A Bárka folyóirat alkalmi gyerekvers-pályázata

A pályázat célja: olyan új, minőségi gyerekversek létrejöttének elősegítése, melyek az év jeles napjaihoz köthetők. Ezek a jeles napok egyrészt a néphagyomány ünnepei, másrészt vallási és állami ünnepek, az iskolai közösségi élethez kapcsolódó alkalmak. Szándékunk szerint a pályázatra beérkező művek nem banalizálják az adott ünnepet, hanem tartalommal töltik meg: azt mutatják meg, hogy ezek a jeles napok mitől különlegesek, mitől lehetnek kiemelten fontosak egy gyereknek is, úgy, hogy közben nemcsak a tisztelet, hanem a játék hangján is szólnak. Nem titkolt szándékunk, hogy a születő művekkel jelentősen hozzájáruljunk az általános- és középiskolai ünnepségek versanyagának felfrissítéséhez. A pályázatra minden jelentkezőtől 3 verset várunk (mindegyik más-más ünnepről szóljon), olyan műveket, amelyek eddig még sem nyomtatott, sem digitális felületen nem jelentek meg. A díjazás során mindhárom verset figyelembe veszi a zsűri, s azok együttes színvonala alapján hozza meg döntését.

(Példák a jeles napokra, ünnepekre: anyák napja, tanévkezdés, tanévzáró, ballagás, szalagavató, március 15., október 23., nemzetközi nőnap,  gyermeknap, farsang, karácsonyi és húsvéti ünnepkör, pedagógusnap stb.)

A pályázók köre: 18. életévüket betöltött magánszemélyek.

A pályázat díjai:

1. díj: 300.000 forint

2. díj: 200.000 forint

3. díj: 100.000 forint

Értékes különdíjak.

A beküldés módja: elektronikus úton, a barkagyerekvers@gmail.com címen.

A pályázat beküldésének határideje: 2019. április 11.

A pályázatokat a Bárka szerkesztőiből álló, szakértő zsűri bírálja el.

Eredményhirdetés: 2019. május 26. (gyermeknap)

A Bárka folyóirat, illetve annak internetes magazinja, a Bárkaonline minden jogot fenntart a beküldött szövegek közlésére. Amennyiben megfelelő mennyiségű és minőségű versanyag érkezik be, a legjobb műveket szándékunkban áll egy antológiában megjelentetni. A pályázatra való jelentkezéssel a pályázó hozzájárul ahhoz, hogy a szerkesztők által kiválasztott művei megjelenjenek a Bárka folyóiratban, a Bárkaonline-on, illetve az antológiában. A folyóiratban és/vagy a honlapon való publikációért természetesen illő honoráriumot fizetünk.

English