2019. szeptember 17., kedd

Virrasztás a PIM-ben

2019. június 4.

Virrasztás a PIM-ben

Szerdán este 8 órától író- és költőtársak, szerkesztők, kiadói szakemberek és színészek olvastak fel Térey-szövegeket a PIM dísztermében.

2019. június 3-án reggel elhunyt Térey János.
 „Meghalt a barátom, aki bizonyára korunk egyik legnagyobb formátumú költője volt. Debreceni, európai és világra szólóan magyar. Remélem, a magyar költészetben még annál is markánsabb nyomot hagy, mint az a fájdalom, amit most azok éreznek, akik ismerték és szerették. Engem előbb azzal tisztelt meg, hogy szerkeszthettem, később azzal, hogy kiadóként is megbízott bennem, közben pedig megmaradt köztünk az a köntörfalazástól mentes viszony, amire egyedül érdemes kapcsolatot alapozni ebben az életben. Jókat ettünk, nagyokat nevettünk – a nevetése mindig velem marad. Bőven hagyott hibátlan olvasnivalót, nem is tudok mást tenni most, csak újra elővenni a sorait, talán segítenek elfogadni az elfogadhatatlant.” (Sárközy Bence, a Jelenkor Kiadó igazgatója)
Felfoghatatlan a veszteség, de arra végképp nincsenek szavak, hogy ma két kisgyermek apa nélkül maradt. Mindenkit arra kérünk – a család nevében is –, hogy szerda este olvassuk együtt Térey János műveit, mindazt pedig, amit virágra költenénk, ajánljuk fel a családnak az alábbi számlaszámra: Dr. Harmath Artemisz – OTP 11773078-07641639.
A Jelenkor Kiadó, a Petőfi Irodalmi Múzeummal, a Szépírók Társaságával és a Margó Irodalmi Fesztivállal közösen szervezi a megemlékezést. A Jelenkor Kiadó saját halottjának tekinti Térey Jánost, temetéséről később intézkednek.

 

English