V. Budapesti Írótanya
2022. augusztus 25.
08. 25-28. /Budapest, Nyitott Műhely
Idén a Kóspallagi Írótanya ismét Budapestre költözik, az V. Budapesti Írótanya Napok keretében a Nyitott Műhelyben (Bp., XII. Ráth György u.) rendezik meg az eseményt.
A rendezvényre olyanok jelentkezését várják, akik betöltötték a 15. életévüket, de még nem múltak el 20 évesek és nyitottak a szakmai fejlődésre, szívesen dolgoznának a szövegeikkel közösségben. Próza-, vers- kritika- és az idei évtől műfordítás-kategóriában lehetséges a pályázat beadása, maximum 5 oldalnyi pályamunkákat várnak a szervezők. Fontos, hogy a pályázati anyagban legyen legalább egy még nem publikált szöveg. Továbbá a jelentkezéshez szükséges egy rövid bemutatkozás csatolása.
A jelentkezéseket a kospallagi.irotanya@gmail.com címen fogadják. Határidő: július 15.
A beküldött szövegek alapján augusztus 1-ig minden jelentkezőt értesítenek a pályázatok eredményéről.
A rendezvény nem „ottalvós” tábor, de a helyszínen lesz ebédelési lehetőség augusztus 26-án és 27-én. A program ideje alatt amellett, hogy szöveggondozó műhelyekre is sor kerül, szakmai előadásokon, beszélgetéseken is részt vehetnek a jelentkezők. A rendezvényen való részvétel díjmentes.
A szervezőkkel
ITT tudják elolvasni egy interjúnkat, Kovács Boglárka írását a tavalyi, 2021-es írótanyáról
ITT, a tavalyi írótanya írásaiból készült antológiát pedig
ITT találják.
Program:
Augusztus 25. csütörtök
12.00-13.00-ig regisztráció, megérkezés
14.00 Bordás Máté, Kustos Júlia, Vajna Ádám új köteteinek bemutatója
16.00 Műhelyek
19.00 Kultúra és társadalom – Beszélgetés Buka Virággal (kultúrakutató, a Fordulat társadalomelméleti folyóirat szerkesztője, a Helyzet Műhely tagja)
Augusztus 26. péntek
10.00 Bemutatkozik a Partizán csatorna Helyközi Járat című riport-sorozata – Vetítés és beszélgetés Herr Martinnal, az alkotók egyikével és Horányi Péterrel a MOME doktoranduszával a sorozatról, a magyar dokumentumfilmekről, szocioriportokról és a Youtube közegéről
14.00 Műhelyek
19.00 Beszélgetés Vonnák Diánával Látlak című kötetéről, műfordítói tevékenységéről
Augusztus 27. szombat
10.00 Művészi beszédgyakorlatok (Dávid Áron, ügyelő, rendezőasszisztens, Örkény Színház)
14.00 Műhely
19.00 Záróesemény
Műhelyvezetők: Borda Réka, Csete Soma, Kőszeghy Ferenc, Modor Bálint, Nagy Hilda, Vida Kamilla
Szervezők:
Borda Réka, Csete Soma, Vida Kamilla
Támogatók: Bakos Gyöngyi, Halász Rita, Élő Csenge Enikő, Fehér Renátó, Gesellschaft Helvetia Hungaria, Kazsimér Soma, Szenderák Bence, Tóth Kinga