Tóth Imre 1966-2021
2021. március 21.
március 20-án elhunyt
tagtársunk, Tóth Imre költő, könyvtáros, szerkesztő.
1988 óta a zalaegerszegi Deák Ferenc Megyei Könyvtárban dolgozott. A Juhász Gyula Tanárképző Főiskolán, és a József Attila Tudományegyetemen szerzett könyvtáros diplomát. Első publikációja 1983-as keltezésű. Azóta számtalan folyóiratban jelentek meg versei. Az ország vezető folyóirataiban publikált rendszeresen. Első kötete 2004-ben jelent meg, a Pannon Tükör-könyvek sorozatban, Nostradamus menyegzője címmel. A második 2009-ben, a Parnasszus kiadó Új vizeken sorozatában, A lélek nulla foka címmel. A 2015-ben megjelent A kert és más novellák elnyerte a Magyar Írószövetség és a Canon Digitális Könyvnyomtatási Pályázat díját. A Zalai Írók Egyesülete Zalaegerszegi Tagozatának vezetője volt tíz éven keresztül, 1999-2009-ig. 2003 óta a Zalai Írók Egyesülete, és jogutódja, a Pannon Írók Társasága titkára. Szintén 2003-tól a Pannon Tükör folyóirat munkatársa, majd rovatvezetője, 2019-től a Zalaegerszegi Szépíró-kör lelke.
A Spanyolnáthában jelent meg Turbuly Lilla írása:
Mintha egész költészetével erre a korai kilépésre készült volna. Jeleket gyűjtött verssorokba: az idő, a változás, a hanyatlás jeleit. Egy valamikor volt aranykortól a megállíthatatlan pusztulás felé sodródás lenyomatait. Volt valami szelíd, makacs heroizmus a költészetében. A váteszköltő hangja, aki nem tud hallgatni, ugyanazt súgja értetlen hallgatói fülébe ezeregyedszerre is: Zuhanunk, hát nem látjátok?! Nem láttuk. Vagy próbáltuk nem látni. Könnyebb volt a farmeres, kockás inges könyvtárost látni, mint a rossz híreket hozó jós-költőt.
Azt hiszem, nem tudott volna máshol élni, mint Zalaegerszegen, miközben folyamatosan elvágyott onnan. Szeretett volna közelebb lenni a fővárosi irodalmi közeghez, bántotta, hogy lemarad lehetőségekről, hogy — ahogy egy versében meg is írta — a „vidéki költők” reflektorfényből kiszorult életét éli. Bánthat minket, hogy elkerülték a díjak, elismerések. De közben mintha ez a „száműzöttség” munkaeszköz is lett volna a költészetéhez.
Egerszeghez, a gyerekkori Landorhegyhez és a neki sokszor túl zajos belvároshoz különben is eltéphetetlen szálak fűzték. A katonatiszt apa emléke, az édesanyja halála után üresen maradt otthon megbújt a verseiben. Ahogy saját katonaságának emlékképei is. Itt ismerték, itt volt otthon. Ha pedagógus feleségével, Hantos Katalinnal végigsétáltak a Kossuth utcán, olvasók és tanítványok sora jött szembe velük. És ha már ő nem mehetett a kortársak után, elhozta őket Egerszegre. Két éve megalakította a Szépírók Társasága helyi csoportját, költőket, írókat hívott könyvbemutatókra, irodalmi estekre. Literaturista című sorozata gyorsan népszerűvé vált a helyi irodalomkedvelők között.
A sárvári Diákköltők Találkozója segítette indulását, majd nagyon fiatalon, 19 évesen bemutatkozhatott a Mozgó Világban. Utána versszegényebb évek következtek, de a 2000-es évektől egyre gyakrabban bukkant fel a legnevesebb irodalmi folyóiratokban. A Mozgó Világ mellett például az Élet és Irodalomban, Kalligramban, Műhelyben, Parnasszusban, Új Forrásban, Holmiban. A Pannon Tükörnek rendszeres szerzője, majd rovatvezetője, online szerkesztője is volt. Sokat publikált a Spanyolnáthában, évekig aktív szerzője volt a dokk.hu-nak. Szerkesztette a megyei könyvtár irodalmi-kulturális portálját, a Deák+kertet.
Három önálló verseskötet (Nostradamus menyegzője, 2004; A lélek nulla foka, 2009; Exit, 2016) és egy novelláskötet (A kert, 2015) őrzi munkáit. Utóbbival elnyerte a Magyar Írószövetség és a Canon digitális könyvnyomtatási pályázatának díját.
Tartott a járványtól, nagyon várta, hogy végre megkapja a védőoltást. Nem kapta meg. A halála előtti napon még a 2014-ben megjelent Palackposta című zalai antológia bemutatójáról posztolt emlékképeket. Aztán március 20-án (ahogy egyik versében írta) „a tavaszponton átlépett a halál”. Néhány héttel ezelőtt örömmel újságolta a facebookon, hogy lesz új kötete. Az már a beteljesült jóslatok könyve lesz.
