2024. december 22., vasárnap

Szépíró-díjak átadója

2023. október 28.

Szépíró-díjak átadója

Három Holló / Drei Raben, Budapest, Piarista köz 1. / 2023.10.28., 20:00

A Szépíró-díj 2001 óta létezik. 2014 és 2017 között – forráshiány miatt – kiadásuk kényszerűen szünetelt, 2018-ban azonban újraindult (abban az évben hat díjat oszthatott ki a zsűri). Hagyományosan három kategóriában – vers, próza és kritika/esszé – kaphatták meg az arra érdemesnek találtak. 2018-ban ez módosult: vers/próza, illetve kritika/esszé lett a két díjazási terület.
Ezek mellé harmadiknak 2019-ben a Társaság elnöksége és a zsűri úgy határozott, hogy Junior-díjat alapít és társít az eddigi elismeréshez. A díj olyan, 35 év alatti, bármely műfajban tevékenykedő irodalmi szerző munkáját hivatott elismerni, aki egyrészt érdemi figyelmet keltett irodalmunkban, másrészt tevékenysége adott esetben másokat is alkotásra inspirál.
2021 óta osztható ki egy negyedik díjkategória is: a Kéri Piroska díj – ezt a Társaság egykori alelnöke emlékére alapítottuk jeles irodalomszervezők számára. A díj létrejöttében és fenntartásában elévülhetetlen érdemei vannak Kéri Piroska családjának.
A Szépírók Társasága korábban már két évre (2021-2022) felkarolta a bajba került Osvát-díjat. Habár az egyesület anyagi kilátásai egyre borúsabb képet mutatnak, most újabb szolidaritási lépés mellett döntöttünk: a Hetényi Zsuzsa, valamint a Magyar Műfordítók Egyesülete által, az eredeti Tóth Árpád-díj idei botrányos lebonyolítása miatt kényszerűségből (és szakmai alázatból) létrehozott Alternatív Tóth Árpád-díj mögé sorakozik fel a Szépírók Társasága a következő két évre. A Tóth Árpád-díj, így első alkalommal, idén a Szépíró-díjakkal együtt kerül átadásra, október 28-án, a Három Hollóban.
A díjak létrejöttét és átadását magánadományozók, a Szépírók Társasága és a Magyar Műfordítók Egyesülete finanszírozzák.
A Szépíró díj kuratóriumát – a 2018-as újraindulás óta – három évre kérik fel. 2018–2021-ig Babiczky Tibor, Garaczi László és Tóth Krisztina voltak a zsűriben. 2021-ben Deres Kornélia, Németh Gábor és Péntek Orsolya vették át a helyüket – az idei díjazottak már az ő döntésük alapján kapják meg az elismerést.
Az idei Szépíró díjak ünnepélyes átadására 2023. október 28-án került sor (a közgyűlést követően) a Három Hollóban, 19 órai kezdettel. A laudációk olvashatók a PRAE.HU-n
 
A díjat tervezte és készítette: Andor István, Sipos Balázs
 

 

English