2024. december 21., szombat

Petri-díj, 2023

2023. december 22.

Petri-díj, 2023
 A díjat Kupihár Rebeka nyerte.
 
 Petri György-díjat a legígéretesebb kötet nélküli pályakezdőnek adják át, és a tárgyi ajándék mellett a legnagyobb jutalma az, hogy az igen rangosnak számító Magvető Kiadó megjelenteti az első kötetét, sőt az eddigi díjazottak legnagyobb része az újabb köteteit is ott adta ki, tehát ráadásképp a kitüntetés egyfajta ki nem mondott garanciát jelent a pálya további részére is, persze a kiadó gyakorlatára jellemzően a szerkesztői szempontok meglehetős érvényesülése mellett.
 
A díjat a huszadik század utolsó harmadának egyik legjelentősebb magyar költőjéről, Petri Györgyről nevezték el és halála tizedik évfordulóján, 2010-ben alapította meg az N&n Galéria, személy szerint pedig vezetője, Nagy Bálint építész, aki Petri egyik legközelebbi barátja volt. A kurátórium egy része is az aránylag korán, 57 évesen elhunyt költő egykori környezetéből került ki, s részint olyan folyóiratszerkesztők alkották, akiknek folyamatos rálátásuk volt a friss pályakezdő irodalomra. Azóta ez megváltozott, a Holmi vagy a Magyar Lettre Internationale megszűnése után a díjazottak kiválasztását már előjelölők segítették, akiknek a testülete a szakszerű fejlesztés jegyében autonóm belső szavazással mára tíz fősre bővült, és a kortárs irodalom olyan képviselői vesznek benne részt, mint Áfra János, Ayhan Gökhan, Balázs Imre József, Bencsik Orsolya, Borda Réka, Csehy Zoltán, Izsó Zita, Seres Lili Hanna és Sopotnik Zoltán, a munkájukat Pályi Márk koordinálta. Magáról a díjazott személyéről, illetve a legjobbnak talált kötetterv-kéziratról a döntést meghozó kuratróiumba pedig Deres Kornélia, Tóth Krisztina és Várady Szabolcs költő, valamint Forgách András író tartozik, továbbá tagja az előző évi díjazott, ez esetben Rékai Anett is, és egy szavazat illeti a Magvető szerkesztőjét is, aki idén Szegő János volt, irodalmi műsorunk, a Belső közlés műsorvezetője.
Az idei évtől azonban a szabályok némileg megváltoztak, és a visszajelzések és javaslatok hosszas időszaka után a felterjesztett kötetterveket a válogatók immár nem a saját szakmai ismereteik alapján választották ki, hanem a minél szélesebb merítés érdekében maguk a szerzők küldhették be kézirataikat, a transzparens és független elbírálás érdekében pedig a válogatók a beérkezett kötetterv-kéziratok elbírálását a szerzők nevének ismerete nélkül végezték el; így végül a kiírásnak megfelelően a 172 pályaműből tízet terjesztettek a kurátorok testülete elé.. A szerzők névsora itt is elérhető. A zsűri közülük választotta ki vasárnapi ülésén a hármat, aki a rövidlistára is felkerült, vagyis Kupihár Rebeka és Stummer Attila költőket, illetve Tóth Marcsi írót; közülük magát a díjat Kupihár Rebeka nyerte.
 
 
English