2023. január 27., péntek

Meghalt Dérczy Péter

2022. szeptember 12.

Meghalt Dérczy Péter

71 évesen, szeptember 12-én

A litera.hu Dérczy Péterről

Dérczy Péter nemcsak sok hangon, sok értekező műfajban megszólalni tudó irodalomkritikus és kiváló, a pályáján rengeteg embert elindító vagy előrelendítő szerkesztő volt, nekem életem egy szakaszában biztosan a legbensőségesebb, legközelebbi, legbizalmasabb barátom. A nyolcvanas évek vége felé találkoztunk először személyesen, gyorsan kiderítettük, hogy pontosan egy napon születtünk, csak van közöttünk tíz esztendő. Onnantól minden születésnapom azzal kezdődött, hogy felhívtam telefonon és felköszöntöttem, még abban az időben is, amikor éveken át hetente háromszor egymással szemben ültünk az ÉS szerkesztőségében. Ez különben az ő érdeme volt, nem a szemben ülés, hanem hogy kijárta, végigvitatkozta, keresztülvitte, hogy 2000 őszétől én legyek a hetilap versszerkesztője, és amíg együtt dolgoztunk, rengeteg mindenben segített nekem (kérdéses kéziratokat is végig lehetett beszélni vele), tanácsokkal, a figyelmével, a szolidaritásával, a szeretetével, az elfogultságával, a mintájával. Pedig sokszor kerültünk konfliktusba is -- valamivel az után, hogy azt a képsorozatot 2004 májusában készítettem róla, amelynek egyik darabja ez a szépen cigizős kép, elmondta például, hogy amikor fényképeztem, éppen nagyon haragudott rám. De sosem kellett kibékülnünk, és ha belegondolok, a kortárs irodalomban engem senki nem szeretett annyira, mint ez a nálam tíz évvel idősebb, bátyámnak beillő, önmagát mindig, még a legnehezebb időkben is ösztönösen tartó férfi, senki nem tudta ennyire érzékeltetni velem ezt az érzést, amiről a valóságban, akkor, amikor történik, zajlik vagy folyik, annyira lehetetlen beszélni. Csak reménykedem benne, hogy valamennyire ő is érezte, ez a viszony abszolút hiánytalanul kölcsönös. 
Csuhai István
 
PÉTER! Ez nagyon nagy ütés! Te mondtad, mikor '98-ban valahonnan, egy közös terepről kivonulva azt mondtam neked: mindenki pótolható - és most én mondom, de ez pokolian fáj: nem, nem mindenki pótolható. Te biztos nem, nekem biztos nem, és nem csak az a jófej irodalmár, akivel jóba lettünk, az első kötetem első, ÉS-beli kritikájának írója, a most készülő cuccom első olvasója, hanem te, a Péter, a fanyar bölcs pasi, a gyönyörű unokáival dicsekvő ember, akiről azt hittem, mérhetetlen sok időd van még!
Falcsik Mari
 
Dérczy Péter (1951-2022)
Úgy tekintettem rá mint szerkesztő/kritikus mesteremre, noha csak rövid ideig járhattam az óráira ötödéves egyetemistaként, amikor a kortárs magyar irodalomról tartott szemináriumot - akkoriban írta a remek kritika-sorozatát is a Jelenkorba. Majdhogynem azt mondhatom, tőle és az írásain át tanultam meg kortársakat olvasni. Parti Nagy Lajos mondta róla egy interjúban: „Ebben a magyar irodalomban az egyik legstabilabb ember, alapember” - ez mit sem fog változni.
Nagy Boglárka
 
Alig több mint egy év alatt két csodálatos ember hunyt el, akikkel még a 90-es évek elején a pályám indult, s akiknek sokat köszönhetek. Tavaly Mátyás Győző távozott, aki a Kritika c. folyóiratban közölte a kritikáimat, esszéimet, a mai fájdalmas hír szerint pedig elhunyt Dérczy Péter. Ő előbb az akkori (1991-1994) Magyar Naplóban, majd 1995 után sok alkalommal az Élet és Irodalomban közölte kritikáimat, novelláimat, regényrészleteimet.
A Műútban is dolgozhattunk együtt, fordított felállásban. Mátyás Győzőnek tavaly sajnos már posztumusz jelent meg egy prózája, míg Dérczy Péternek könyvét is kiadtuk (Műút-könyvek, 2011), én szerkeszthettem. Ezért a könyvért nyerte el Péter a Komlós Aladár-díjat.
Győzőtől már búcsúztam; Péter... nagyszerű volt, nagyszerű voltál! Nyugodj békében.
Jenei László
 
Olvasom, hogy meghalt Dérczy Péter. Az évek során sok kritikát írt az Esőbe. Benedek Szabolcs, Balla D. Károly, Petőcz András, Ahmed Amran, Saád Katalin, Vida Gábor, Ferdinandy György, Térey János, Háy János, Jászberényi Sándor, Toroczkay András, Szekrényes Miklós és Haklik Norbert könyvéről, illetve voltak, akiknek több kötetéről is. (https://www.esolap.hu/authors/328-derczy-peter.html)
Az őszi számunkban is lesz egy kritikája, de annak a megjelenése csúszik, a nyári Esőben viszont olvasható egy Dérczy-tárca: A könyv illata: "2014 tavasza volt, április vége, de semmi öröm és felpezsdülő élet nem volt benne, amikor bementem egy budapesti, egészen pontosan valahol Dél-Pesten, nekem a világ végén lévő kórházba, hogy aztán vagy két hónapig ki se jöjjek onnét. Tavasz volt ugyan, de borongós, folyton szemerkélt az eső, szürke égbolt borult fölénk, mintha ősz lenne, szeptember végén...": https://www.esolap.hu/authors/328-derczy-peter/2610.html
Jenei Gyula
 
A Kortárs Online szerkesztőjeként az egyik legnagyobb elismerés volt a számomra, hogy a szövegeivel foglalkozhattam. Idén tavasszal többek között a kortárs magyar prózáról és a '70-es évek irodalmáról beszélgettünk a lakásán, abban maradtunk, hogy az ősszel ismét találkozunk, és akkor válaszol majd a kutatói kérdéseimre is. Az első JAK-füzet apropóján szerettem volna interjút készíteni vele, amely 40 éve az ő szerkesztésében látott napvilágot (a címe: Fasírt avagy viták a "fiatal irodalomról"). Augusztus végén utoljára váltottunk levelet. Nyugodj békében, Péter!
Juhász Tibor
 
Dérczy Péter az Élet és Irodalom korábbi  prózarovat-vezetője segített huszonéve gyomlálgatni az első novelláimat. Ő írta meg kézírással azt a levelet, aminek nagyon örültem, hogy az ÉS novellapályázatán díjat nyertem. Jól emlékszem  a képen látható szerkesztőségi sarokra, ahol az első személyes munkatalálkozónkon nagy lámpalázamban beleütöttem a fejem a ferde plafonba. Nagyon szimpatikus volt Péter tiszteletteljes távolságtartása, ami mégis közvetlen tudott lenni. A vitathatatlan szakmai hozzáértéséről most nem írnék "sztorikat", máig emlékszem rájuk . Kísérnek. Vezetnek, ha elakadok.
Sok-sok év telt el, nem tartottam vele kapcsolatot miután eljött az ÉS-től. Viszont tavaly a születésnapján fellelkesültem, és írtam neki egy szép köszönőlevelet. Mennyi mindent tanultam tőle.  Miért éppen 2021. november 19-én? Nem tudom. Jött egy késztetés. Meg kellett írnom azt az üzenetet. Természetesen kedves, humoros válasz érkezett.
Nyugodj békében, Péter. Köszönöm szépen. Még egyszer.
Halász Margit
 
A ködön át
- Dérczy Péter halálára -
Nem vagyok valami nagy tájékozódó, s amikor először mentem a Rezső térre, azt sem tudtam, hol vagyok tulajdonképpen. Prózákat vittem Dérczy Péternek, s a kezdő minden félelme bennem volt.
Pedig nem kellett volna félnem, de egy kezdő mindenképpen fél, csak akadnak, akik bátrabban félnek. Én nagyokat vihogtam, egyik lábamról a másikra álltam, rémes alak lehettem. De Péter jól tűrte, nem pirított rám, nem nézett át rajtam, nem búcsúzott el sietősen.
Minden novellámat közölte, ami akkor legalábbis olyasmit jelentett, mintha a metró miattam állt volna le. Nem lettünk barátok, mert túl gátlásos voltam, azt sem tudtam volna, honnan kezdjem a barátságot, de jóban maradtunk.
A legendáját is ismertem már akkor, amikor először találkoztunk, a szégyenletesen szétvert, remek Magyar Naplót, melynek ő volt a főszerkesztője, szívesen olvastam, gátlásaimhoz tehát újabbak kavarodtak, olyan voltam már, mint egy két lábon közlekedő drótszénaboglya. És utóbb nagyon tetszett a Literának írt naplója, igazi prózaírónak éreztem.
Különös vonalú szája volt, és valami furcsa melankólia sugárzott belőle. Ősz, madaras hajával, eleven tekintetével, ingeivel, hahotájával egy kedves almérnökre emlékeztetett, akit azonban nem lehet átverni. És nyugtalanságot is éreztem a melankólia mögött, de ismét mondom, nagyon távolról.
Szerettem - olyan sokélű szó ez, ebben a nagy tömegben mintha túl sokakat szeretne az ember. De őt tényleg szerettem, a távolságon túl közöm volt hozzá, szeretet volt benne, mint Kertész Jegyzőkönyve egyik vámosában. 
Ha már búcsúzni kell, akkor Orbán Ottó gyönyörű versével búcsúzom, a Hallod-e, te sötét árnyékkal, annak az Orbán Ottónak a haláldalával, akiről remek monográfiát írt. 
"Búcsúznék már, de nem könnyű, szakad szememből a könnyű.
Ősz szakállal mennydörögve gyöngyöt szór az ég a rögre.
Szakad az eső a földre, fehér szemfedővel föd be.
Szakad az eső a földre, belemosódom a ködbe."
Isten nyugtasson, Péter! Látlak én a ködön át is.
Ivan Karamazov
 
Meghalt a szerkesztői példaképem, Dérczy Péter. Ezt, itt, alább a 70. születésnapján írtam róla az ÉS-ben. De jó, hogy legalább azután beszéltünk. 
"Dérczy titka nyilván az, hogy kortársakon edződött. Az egyik legnagyobb szerkesztő (is), abból a ritka fajtából, aki tanulhatatlan redaktori empátiával született, és aki nem keveri össze az érzékenységet a bratyizással. Ilia Mihályt hoznám itt szóba, hogy érteni lehessen, mire gondolok a tanulhatatlannal. Dérczynek olyan szeme van a szövegre, mint egy orvosnak, pszichológusnak és papnak együtt, tudja, ha rossz felé mennek a dolgok, és azt is, ha a lovak közé kell dobni a gyeplőt. A szerkesztő magányossága nem kedves témája az irodalomról való beszédnek, de Dérczy gondosságának, ütemérzékének, a régi Magyar Napló-s és persze az Élet és Irodalomban töltött időszakának (utóbbi bő másfél évtized volt) írógenerációk köszönhetik fontos vagy legjobb könyveiket. A sosem emlegetett csendestárs ő, aki akkor mondott fegyelmező nemet és akkor adott továbbgördítő feladatot, amikor leginkább kellett. Így lett Tar remek krimiszerző, Parti Nagy isteni tárcista, a halk szavú Berniczky Éva felfedezett, csodás prózaíró. De Spirótól Márton Lászlóig, Esterházytól Tóth Krisztináig vagy Halász Margitig mindenkinek bója ő, jelzőpont, parti fény.
Ezt a fajta bölcsességet, nyugalmat a zsigerekkel kell hozni. Nem lehet valaki irodalmi apafigura vele egykorú, sőt gyakran nála idősebb íróknak, csak akkor, ha amögött ott van a felelősségtudat, az a szerkesztői attitűd, hogy a közlésbe, a pontosságba, a minőségbe bele kell halni. Másképpen nincs értelme. Sosem tartott íves prédikációkat, nem eresztette bő lére, amit gondolt, jómagam mégis tőle tanultam meg, mit jelent magyar írónak lenni, hogy ez mekkora kegy, tisztesség, felelősség. Nemegyszer ő húzott ki a csávából, első regényemet is neki köszönhetem, ahogy régen mondtuk, ő „verte ki” belőlem. Kitartóan és fegyelmezetten csinálta, nem adta fel, terelt, megszorított. És az az együttállás, ahogy őbenne rávetítődik Krúdy soraira az elsőkönyves rutintalansága, ahogy egy dimenzióban látja őket, és szimultán játszik a két sakktáblán, az az ő másik (sokadik) titka.
Szerkesztői attitűdjét, hagyományait, szokásait a legnagyobb becsben tartjuk itt, az Élet és Irodalomban, az ő örök második otthonában. Fontos mondatait gyakran idézem a szerzőknek írt levelekben, talán egy kicsit továbbadva ilyenkor Kardos G. és az ő prózaszerkesztői hatástörténetéből."
Grecsó Krisztián
A teljes köszönötő itt olvasható: https://www.es.hu/.../grecso-krisztian/a-csendestars.html

 

English