2020. október 1., csütörtök

Baumgarten díj, 2020

2019. december 28.

Baumgarten díj, 2020

Öten kaptak emlékdíjat, hatan jutalmat

A Kukorelly Endre kezdeményezésére az idén újraalapított Baumgarten-díjakat csütörtökön adták át a Gundel étteremben. Mint azt megírtuk, az író fel szerette volna támasztani az 1929 és 1949 között működő, egykori Baumgarten-díjat, hogy ezzel is ellensúlyozza a politikai alapon kiosztott irodalmi díjakat. A tervek szerint évente öt díjat és hat jutalmat osztanának ki, melyek összértéke az idén 5 200 000 forint volt.
 
A 2020-as év Baumgarten-emlékdíjasai: Marno János, Márton László, Pintér Béla, St.Turba Tamás, Christina Viragh.
Jutalomban rézsesültek: Bán Zoltán András, Bartók Imre, Csehy Zoltán, Kulcsár-Szabó Zoltán, Peer Krisztián, Szilágyi Zsófia.
 
 
2019. december 11-én Budapesten, a FUGA-ban a jelenlévő alapítók megállapodtak abban, hogy a Gyümölcsöskert–Baumgarten Emlékdíj projekt Egyesületté alakul. Az Egyesületnek Pártoltó Tagja lehet, aki befizetéssel segíti célunk megvalósítását, a kortárs magyar irodalom segítését. Az Emlékdíj társadalmi finanszírozáson alapul, politikától, állami beavatkozástól független, működése transzparens, minden be- és kifizetés a Fb-csoporton és -oldalon megjelenik. Az első díjkiosztás 2020. január 16-án lesz, a hagyományoknak megfelelően a Gundelben – Babits Mihály döntését követve – Baumgarten Ferenc Ferdinánd halála évfordulóján. 5 Nagydíjat és 5 Jutalmat osztunk kortárs íróknak, irodalmároknak: a díjak összege a befolyt támogatásoktól függ: elegendő pénz esetén a Nagydíjak 5-5 millió, a Jutalmak 1-1 millió forint összegűek. A mindenkori rendelkezésre álló pénz felét arányosan osztjuk ki, és ha a későbbiekben az anyagi helyzet lehetővé teszi, a kiosztott pénz és a Díjak meghatározott összege közti különbséget az Egyesület visszamenőleg kipótolja. Az alapítók egyhangúlag megállapodtak abban, hogy az első három évben – Kemény István, Margócsy István és Nemes Z. Márió tanácsadását figyelembe véve – e sorok írója látja el az ügyvezető elnöki tisztet, majd a tisztséget tovább adja a Tagság által megszavazott egyik díjazottnak. Kukorelly Endre
 
Kérünk mindenkit, hogy befizetésével támogassa a projektet.
OTP 11709002 20611963   (Számlatulajdonos: Kalligram Kiadó. Írd oda: Gyümölcsöskert)
IBAN HU31 1170 9002 2058 6098 0000 0000
BIC(SWIFT)KÓD OTPVHUHB
 
English