2025. március 4., kedd

145. Helikon Zsebkönyv

2025. március 3.

145. Helikon Zsebkönyv

Barátaim, találkozunk a fűben 

Íme a 145. Helikon zsebkönyv, a Tandori Dezső verseiből válogatott Barátaim, találkozunk a fűben című kötet!
„Tandori Dezső lírai életműve a maga mintegy harminc kötetével – nem számolva a gyerekeknek szóló műveit –, és a képverseket figyelmen kívül hagyva is több mint kétezer versével olyan szélességű, hogy a feldolgozásával éveket lehet eltölteni napi nyolc munkaórában. Sokszínűsége és féktelen áradása olykor méltatlankodást vált ki olvasóiból – mindent kipróbált, és ezeket a kísérleteket esetenként aztán újabb kísérletekben dokumentálta is. Mániás? Természetesen. De nem végzetesen, mert a kísérletei, így vagy úgy, mégis sikerülnek, és elégszer gyönyörűek. Ennek a válogatásnak a motorja a lelkesültség, ami lendületet adott ahhoz is, hogy nagyvonalúan olvassak, és mintegy átvitorlázzak szövegek fölött, amik nem okoztak valamiféle érzéki örömöt. Nem vagyok Tandori kutatója vagy szakértője. A rajongója vagyok, ez a válogatás pedig azt szeretné megmutatni, hogy miért lettem az, remélve/sejtve, hogy mások is osztozni fognak majd rajongásomban.” – írja Sirokai Mátyás a kötet előszavában.
Tandori Dezső Kossuth- és József Attila-díjas költő, író, műfordító, a Digitális Irodalmi Akadémia alapító tagja. A közelmúlt magyar irodalmának kiemelkedő alakja, költészetünk egyik megújítója. A Barátaim, találkozunk a fűben című, Sirokai Mátyás által válogatott verseskötet, várhatóan április elején kerül a könyvesboltokba, de már előjegyezhető:
 
English