2024. december 21., szombat

Tiltáson innen és túl – A Kádár-korszak irodalmi csoportosulásai
Szépírók IV. Irodalmi Fesztiválja a Petőfi Irodalmi Múzeumban
2007. október 27-28.

„Tévedhetetlenek velünk”
(Tandori)


 

Megvolt-e Magyarországon a Kádár-korban a szabad szervezkedés joga? Nem volt meg. És voltak-e művészek, akik mégis úgy tettek, mintha szabadon szervezkedhetnének? Voltak. Amikor kitaláltuk, hogy a Szépírók Társasága idei, negyedik őszi fesztiválja azokat az irodalmi csoportosulásokat mutassa be, amelyek a hatvanas évektől a nyolcvanas évekig azzal képviselték a szabadság szellemét, hogy hol lapot alapítottak, hol meg műsorsorozatokat szerveztek maguknak, nem gondoltuk volna, hogy a bőség zavarával küzdünk majd.
Anélkül, hogy teljességre törekednénk, terveink szerint összesen tizenkilenc (!) ilyen csoportosulást mutatunk be két nap alatt. (És még így sem kerül sor minden ilyen csoportra, mint ahogy az alábbi névsorok messze nem teljesek.) A lapok egy része az első számig sem jutott el, volt, amelyiket bezúzták (Eszmélet – Horgas Béla, Levendel Júlia, Orbán Ottó, Mészöly Miklós, Konrád György, Nádas Péter, Csaplár Vilmos), volt, amelyik eleve csak terv maradt (Kezdet - Lányi András, Bálint István, St.Auby Tamás). A műsorokról besúgók jelentettek (Hétfői Színpad – Petri György, Kornis Mihály, Bereményi Géza, Csalog Zsolt, Dalos György, Fodor Ákos, Fábri Péter). Voltak olyan alkotói csoportok, amelyek külföldi magyar lapokban publikáltak (Magyar Műhely – Weöres Sándor, Pilinszky János, Nemes Nagy Ágnes, Nagy Pál, Papp Tibor, Bujdosó Alpár; Új Symposion – Domonkos István, Tolnai Ottó, Ladik Katalin, Nemes Nagy Ágnes, Balassa Péter, Ottlik Géza, Pilinszky János, Végel László, Sziveri János). Volt olyan legális folyóirat, igaz, csak egyetlen egy, amelyet a szuverén alkotók teljes egészében magukénak tekintettek – ennek a lapnak a főszerkesztőjét (Kulin Ferencet) leváltották, a szerkesztőség erre egy emberként lemondott, a szerzők pedig elhagyták a lapot ( Mozgó Világ – Esterházy Péter, Balassa Péter, Bereményi Géza, Krasznahorkai László, Veress Miklós, Berkovits György, Czakó Gábor, Reményi József Tamás, Szabados Árpád). Voltak a szamizdatnak kéziratos előzményei (Napló – Kornis Mihály, Petri György, Dalos György, Fodor Géza, Forgách András, Várady Szabolcs, Tamás Gáspár Miklós; Szétfolyóirat - Lajtai Péter, Ajtony Árpád, Bálint István, Tábor Ádám). És volt szamizdat könyvkiadás (Konrád György, Haraszti Miklós, Petri György).
Ha ma végignézzük a normális irodalmi életet élni akaró, szervezkedni próbáló alkotók névsorát, meglepve látjuk, hogy nagy részüknek nem voltak publikálási problémái – mindaddig, amíg elfogadták a fennálló irodalomszervezési kereteket. A problémák akkor kezdődtek, amikor az írók, költők csoportosan akarták megmutatni szellemi arcukat, amikor stiláris (vagy ritkábban: politikai) önmeghatározásba fogtak. Mintha erről is szólna Tandori Dezső híres egysoros verse: „Tévedhetetlenek velünk.”
Mára klasszikussá lett írók, költők épp úgy találhatók ezekben a névsorokban, mint ahogy a mai középnemzedék legjobbjai is, akik a nyolcvanas években néha nem lapok létrehozásával próbálkoztak, hanem be nem jegyezhető irodalmi egyesületeket szerveztek – (Fölöspéldány - Györe Balázs, Kemenczky Judit, Kőbányai János, Szilágyi Ákos, Szkárosi Endre, Temesi Ferenc; Rainer Mária Társaság - Abody Rita, Németh Gábor, Garaczi László, Márton László, Földényi F. László; Örley Kör – Esterházy Péter, Rácz Péter, Ungváry Rudolf, Tábor Ádám, Hekerle László, Györe Balázs, Kukorelly Endre). De olyan különlegességeket is szült ez a kor, mint a lapengedélyezési problémák miatt egy lapként megjelenő négy önálló lap (A LAP – főszerkesztő: Csaplár Vilmos; Dolog és Szellem: Elek István,  Polisz: Turcsány Péter, A 84-es kijárat: Kukorelly Endre, Új Hölgyfutár: Szkárosi Endre).
Nem puszta véletlen, hogy ebben a műsorban kap helyet a Szépírók Társasága és a Bipolar közös programja (Kreatív felejtés - Balla Zsófia, Garaczi László, Márton László, Németh Gábor, Parti Nagy Lajos). Akár a fesztivál címére ( Tiltáson innen és túl) gondolunk, akár a résztvevőket nézzük – azt látjuk, hogy a magyar irodalom folyamatos életet él. A Kádár-korban hiába próbálta meg a politikai hatalom egyénekre szakítani az élő és gyakran csoportosulásokban megnyilvánuló irodalom egészét. Ma pedig nem kell úgy tenni, mintha nem lettek volna akkor is alkotók, méghozzá sokan, akik normális irodalmi életet próbáltak élni, nem törődve párthatározatokkal és cenzori tilalmakkal.
 
Október 27. szombat
11.00-től Folyamatosan filmvetítés: Dobai Péter: Archaikus torzó, Erdély Miklós: Álommásolatok (a BBS filmjei); Beszélgetés az utolsó őszön - Petri György (Forgách András filmje); JAK, A ’84-es kijárat (a PIM filmje)
A korszak alternatív zenéje: Kex, Cseh Tamás, Spions, Bizottság, Sziámi, Trabant, Európa Kiadó, URH, Kontroll Csoport, 180-as csoport (DJ: Bárdos Deák Ágnes)
15.00 Major János kiállításának megnyitója. Megnyitja: St.Auby Tamás
16 .00. Kreatív felejtés (A Szépírók Társaságának Bipolar-programja) -Balla Zsófia, Garaczi László, Kukorelly Endre, Márton László, Németh Gábor, Parti Nagy Lajos.
 17.15 Kezdet - Lányi András, St.Auby Tamás, Tábor Ádám
17.45 Irodalmi underground  - Balaskó Jenő, Najmányi László,  St. Auby Tamás, Ungváry Rudolf. Hangfelvételről: Erdély Miklós, Hajas Tibor, Molnár Gergely, Pécsi Zoltán/Algol László
18.45 Eszmélet - Levendel Júliával és Horgas Bélával beszélget Csaplár Vilmos. Közreműködik Vallai Péter
19.45 Antológia és Szétfolyóirat - Ajtony Árpád, Bereményi Géza, Lajtai Péter, Tábor Ádám
20.15 Magyar Műhely - Bujdosó Alpár, Papp Tibor
21.00 Új Symposion - Balázs Attila, Bozsik Péter, Szerbhorváth György 

 

Október 28. vasárnap
11.00-től folyamatosan filmvetítés: Peternák Miklós: Irodalmi sétahajó, Wahorn András: Jégkrémbalett (BBS); Beszélgetés az utolsó őszön - Petri György (Forgách András filmje); Új Hölgyfutár Revue (a PIM filmje)A korszak alternatív zenéje Kex, Cseh Tamás, Spions, Bizottság, Sziámi, Trabant, Európa Kiadó, URH, Kontroll Csoport, 180-as csoport (DJ: Bárdos Deák Ágnes)
16.00 Mozgó Világ - Reményi József Tamás, Esterházy Péter, Szőcs Géza, Tamás Gáspár Miklós
17.00 Hétfői Színpad - Fábri Péter, Békés Pál, Ferencz Győző. Vallai Péter olvassa fel Dalos György és Fodor Ákos műveit
17.30 A Napló - Kornis Mihály, Forgách András, Várady Szabolcs
18.00 Fölöspéldány - Szilágyi Ákos, Bernáth(y) Sándor, Györe Balázs, Szkárosi Endre
18.30 Lélegzet - Györe Balázs, Marno János, Miklóssy Endre, Tábor Ádám. Felvételről: Erdély Miklós, Keszthelyi Rezső, Rácz Péter
19.15 Rainer Mária Társaság - Abody Rita, Garaczi László,  Kukorelly Endre, Németh Gábor olvassa fel Földényi F. László, Hekerle László, Kemény István, Márton László és Pál Ferenc írásait
20.00 A szamizdat irodalma - Hodosán Róza, Konrád György. A beszélgetést vezeti Fábri Péter
20.30 Örley Kör  - Esterházy Péter, Földényi F. László, Marno János, Ungváry Rudolf. Felvételről Rácz Péter
21.00 A LAP – Dolog és Szellem - Elek István
 21.20 A LAP – Polisz - Pál Ferenc
 21.40 A LAP – A ’84-es kijárat - Kukorelly Endre, Garaczi László, Németh Gábor
22.00 A LAP – Új Hölgyfutár - Szkárosi Endre, Bernáth(y) Sándor, Garaczi László, Szilágyi Ákos + Konnektor
A LAP főszerkesztője: Csaplár Vilmos
A Fesztivál főszerkesztője: Fábri Péter
Támogatója a Szerencsejáték Zrt.
A Fesztiválon az Írók Boltja árusít könyveket
 

English