2024. december 21., szombat

Párniczky Mihály

2022. április 8., péntek - 19:00, Mersz Klub, Budapest VIII., Csobánc u. 10.

Párniczky Mihály

posztumusz kötetének bemutatója

Emlékeznek: Párniczky Ede, Ponori Thewrewk Ajtony, Barna T. Attila, Rőczei György, Triceps
 
Program:
Hipp-hopp New York – Az Opál Színház fónikus-zenei performansza
 
Párniczky Mihály (Budapest, 1950. VI. 8. – Vác, 1998. VIII. 2.) költő, zenész, hangszerkészítő mester. A hetvenes évek „elveszett” generációjához (Csajka Gábor Ciprián, Szervác József és mások) tartozott. 1967–68-ban Zanutti Gazét néven kézzel-géppel írott „osztály-lapot” szerkesztett Ponori Thewrewk Ajtony és Záboji Tibor (Iboly) barátjával. 1976-ban Monty Cantsin neoista ’próféta’ Kántor Inform nevű „polbeat” triójában bőgőzött. Tandori Dezső fedezte fel a ’70-es évek elején, később irodalmi folyóiratok, elsősorban az Új Írás közölte verseit. A ‘80-as évekből felolvasóestjei, performanszai emlékezetesek, majd több, az évtized végén induló lap, a Kapu, a Holmi is megnyílt előtte; a 2000-nek egyik legkedveltebb költője lett. Az Élet és Irodalomban többször is szerepelt, egyszer még könyvkritikát is írt egy nagybőgő-monográfiáról, hűen civil foglalkozásához: húros hangszerek elismert mestere volt – avatott megszólaltatója a homéroszi leírás alapján készített teknőchéj lírájának...
 
Misi nem volt a barátom, de egyszer összebarátkoztunk. Sokszor léptünk fel együtt, főleg a váci Expanzió fesztiváljain. Ő szavalt, én az Opál Színház performanszait vittem. 1994-ben, a március 15-i ünnepség után a Bajcsy-Zsilinszky úton gyalogoltam hazafelé, elégedetlenül az új magyari politikával. Váratlanul szembejött velem Misi, ő is a rendezvényről, szitált a hideg eső, behúzódtunk az egyik lepattant presszóba. Midi asztalok, mini támlátlan székek, kedvetlen pincérnő, kevert és csapolt kőbányai. Kiköpött Kádár-kori fíling. Záróráig beszélgettünk, hevesen, kritikusan, vidáman. Hosszasan kifejtette nézeteit a kortárs magyar költészet és muzsika összefonódásáról. Jövőben járó ember volt, a legismeretlenebb elismert művész. Enciklopédikus tudása lenyűgözött. Mindenre odafigyelt, csak a saját verseire és családjára nem-igen. Nagyon szerette őket, de valahogy „kisiklottak” a tudatából és életéből. Korai halála (48 éves volt) megdöbbentett. Megint elhajózott egy kormányos – gondoltam keserűen.
Triceps
Az esten megvásárolható lesz a 100 számozott példányban készült, 220 oldalas antológia.
Ára: 3.300 Ft
English