Nagyvárosi indiánok

Gasner János, Ruff Judy és Pillangó emlékestjére

Három barát, három művész, három legenda, három halott. Hja.

Zene, képzőművészet, irodalom, élet.

 

Az Opál Színház fónikus performansza

Szövegek: Gas, Triceps, Pillangó. Zene: Gas 

 

A Paleo Acid: kompozíció dobokra és félmeztelen férfiakra (Gas, Magyar Péter, Gacs László). A Blue Box filmben láttam őket először. Úgy doboltak, hogy megállt bennem az ütő. Csorgott róluk a veríték, teljes extázisban tartották a feszes és durva ritmust, utoljára a korai Laibach tudta ezt. Felutaztam a nyolcvanas években Szabadkáról kéthavonta a Fekete Lyukba, Vágtázó Halottkémek koncertre, és mindig benéztem a Blue Boxba, hátha ott lesznek, de soha nem volt szerencsém. A banda, mint később megtudtam, valójában nem létezett. Gas hívta őket időnként össze, hogy ne feledkezzenek meg a „törzsi” zenéről. Neki sikerült a dobkoncertet performansszá emelnie. A Tibeti Együttérzők hat napon át doboltak, háromórás váltásokban a magyar Kínai Nagykövetség előtt. A Sziget Fesztiválon ő vezette a száz olajoshordón krampácsoló amatőr és félprofi zenészek csoportját. Kitalálta a „ritmikus meditációt”, mert ez lehetetlen, amit az Opálnak évekig tanított. Ültünk a buddhista főiskola dōjōjában, japán harci seizában, és konyhai lábasokon kellett hurkapálcikával gyakorolni, hogy azután lábasdob-állványon és acéltraverzeken függő hordókon folytathassuk.

 

Gasner János Gas (Budapest, 1955–2009), zeneszerző, zenész, performer, grafikus

Évekig az utcán, haveroknál dekkolt. Alkalmi munkákból élt, megpróbált idegenként túlélni, otthon. Bekerült a Felszab téri „rocker” galeriba, néha lecsaptak rájuk a hekusok, szétfutottak. A ’70-es években az ELTE bölcsészkarának alsó menzáján mosogatott, ott, ahol ma a Három Holló koncertterme van. Micsoda kurva kauzalitás. Végül egy hangszerjavító mester vette maga mellé, akkor szerette meg a forrás-népzenét. Plusz a kúl: Coltrane, Parker, Rollins, Kirk... Közben bőrnadrágokat varrt a bandáknak. Szaxofonja számos fényes produkcióban és füstös hangárban szólt. Élete a világcsavargó hobó, játéka a szívfájdító dzsessz kottájára íródott. A szocializmusban üldözött és lenézett senki volt, a kapitalizmusban mellőzött és keresett valaki lett.

 

Ruff István Judy (Budapest, 1954–2011), szaxofonos, hangszer-feltaláló

„Pillangó vagyok, a magyar pillangó, de a becsületes nevem Deák Ferenc. No, nem a haza bölcse, sokkal inkább a haza bűnözője!” – írta naplójában. A szülei csóró melósok, ő szikár, inas, komisz kölyök. Tizennyolc évet ült, hivatalosan „csalás, betörés, fogolyszökés, börtönzendülés, hatósági közeg elleni erőszak, tiltott határátlépés, járműlopás, garázdaság, éjjel erőszakkal elkövetett magánlaksértés, fajgyűlölés, szemérem elleni erőszak és életveszélyt okozó testi sértés” miatt. Ennek a töredéke sem igaz. Valójában „kis értékű élelmiszerlopás közértből, antiszociális magatartás és közveszélyes munkakerülés” voltak a fő bűnei. A börtön világából is kilógott ösztönös intelligenciájával és kreativitásával: verseket írt, keresztrejtvényt, társasjátékot, villoni kártyát tervezett, rajzolt, festett. Magát tetoválta, ’78-ban került homlokára a pillangó – „tíz nap sötétzárkát kaptam érte”. „Visszaeső” volt, sokszorosan kezelhetetlen.

 

Deák Tamás Pillangó (Budapest, 1954–1994), grafikus, dalszerző, énekes

 

Támogató: a Szépírók Társaság

 

fb-esemény