2025. május 9., péntek

Közlemény

2021. március 3., szerda - 08:55,

Közlemény

A vita méltósága

Az utóbbi napokban sajnálatosan alacsony színvonalú támadások érték Tóth Krisztinát a Könyves Magazinban megjelent interjújában a kötelező iskolai olvasmányok némelyikét illető véleménye miatt. A Szépírók Társasága, amelynek Tóth Krisztina is értékes tagja, személyén túlmenően két dolog védelmét tartja kiemelkedően fontosnak: a vélemény szabadságáét, valamint a véleményeket követő-illető vita kultúrájáét. Egy vélemény kritikájának a vitapartner meggyőzése, elgondolkodtatása lehet a célja, nem a személyének, munkájának pocskondiázása. Utóbbiból meg nem értés, frusztráció, agresszív boldogtalanság, előbbiből megértés és közös tanulságok következhetnek egy folyamatosan épülő kultúra keretei között.
A Szépírók Társasága – az oktatási szakma képviselőivel, elsősorban a tanárokkal együttműködve – jelentős erőfeszítéseket folytat, hogy erősítse a kortárs irodalom jelenlétét a középiskolákban. A napokban éppen Tóth Krisztina szerepel majd az egyik iskolában, ahol az ő munkássága az egyik érettségi tétel része.
Olvassunk, beszélgessünk, gondolkodjunk minél többet! 
Méltósággal, türelemmel.
Szépírók Társasága
English