Kitaszítottak sor, no.1.

ÉS A VERSBEN NYÚJTÓZKODÓ KÖLTŐÓRIÁS / Balázs Attila nem-létező-kötetének bemutató estjére

 

Pár hónapja a vajdasági politikai notabilitások úgy döntöttek, hogy annak az írónak, aki nem „otthon” él, hanem valahol a vakvilágban, többet a Forum Kiadó nem adhatja ki a könyveit. Így került tiltó listára Balázs Attila, Bozsik Péter, Terék Anna, Ladányi István és Darida Veronika. Nem fogom ezt kommentálni. Jebem im mater. Úgy gondoltam, a Merszben bemutatjuk ezeket a köteteket, a Kitaszítottak sorozatban. (Bővebben itt lehet róla olvasni.)

 

„Egyszer átruccantam Tolnaihoz – ehhez a gyakran versben nyújtózkodó, szünetekben gerilladalokat költögető író barátomhoz –, amikor még a telepi Virág utcában lakott Jutkával. Ahogy mentem befelé a nyitott kapun, hirtelen ismerős hangot hallottam az égből. – Hahó, Attila! – Felnézek, s akkor látom, uramfia, hogy Ottó meg ott ül a kéményen, közben mindkét lábát lógatja lefele. Momentán eszembe jutott, hogy egyszer már mesélte az Új Symposion szerkesztőségében, hogy milyen felemelő érzés otthon a tetőn mászkálni, majd picit leülni, miután helyrerakta a cserepeket. Úgy fogalmazott, hogy az ember jót pihenhet odafönn a

hibátlanul elvégzett munka után. Esetleg iszik egy korty pálinkát, és máris annyira szebb minden. Előtte hever az egész Telep, és a Grízer borbély műhelyén túl ott sejthető a Duna, amerről hűs szellő szokott érkezni elviselhetővé téve a nagy forróságok idejét.”

B. A. 

 

A meghívón: Benes Jr László illusztrációja (Sziveri vs Tolnai) a kötetből

 

fb-esemény