Kerek születésnapok

NAGYGABI 60

„Vállalok” – ez az első szava az életműnek. 

Vállalok bérbe sírni – szólt Nagy Gabriella debütkötetének a címe. A fordulat ezredfordulós-cinikus-kisvállalkozói attitűdjének negyedszázados iróniája mögött azonban mégiscsak az érzelmi (bér)munka vállalása, egyúttal az osztozás gesztusa körvonalazódik. A szakmánknak (az irodalomnak) erről a rétegéről, és az ehhez kapcsolódó mintázatokról és aránytalanságokról talán csak az elmúlt évtizedben kezdtünk kellő komolysággal beszélni, miközben Nagygabi tevékenységében ez a szín, szint és színvonal mindig is ott volt.

Az ő vállalása: felelősségvállalás. Felelősségvállalás önmagáért, az íróasztali munkájáért, a munkahelyéért, tehát a közösségéért, a szakmánkért és a hazánkért is. Ő a kortárs magyar irodalom kevés női főszerkesztőjének és legtöbbet dolgozó szereplőinek egyike. Regényesedő családtörténeti kutatómunkájának mélységes mély kútjából bukik elő napszakról napszakra, hogy medret adjon folyamatos irodalmi jelenünknek. Hogy működtesse a gépházat, miközben az íróként beírt keresőszavak mozdulatról mozdulatra viszik egyre közelebb ahhoz, hogy összeálljanak – mint legutóbb – egy régi (cinkotai) rémtörténet üvegszilánkjai. Aki olvasta az Üvegházat és az Elviszlek Amerikába című regényt, az nem lepődik meg, hogy Nagy Gabriella szigorú munkarendjéből és írói világlátásából adódóan is napnyugta utáni író. 

Kevés dologtól tudok annyira indulatba jönni az irodalmi életünk híresen nagyvonalú mindennapjaiban, mint attól, ha valakinek a Nagygabira van egy rossz szava. Hogy nem oldott meg valamit. Mert bizonyára csak annyi hiányzik áttöréshez, irodalmi karrierhez, világhírhez és örök kánonhoz, hogy a Nagygabi rakja ki időben a közepes versemet a Literára. Pedig remetéknek, lustáknak, törtetőknek, fölényeskedőknek, sértetteknek és pontatlanoknak is ideje fölzárkózniuk Nagygabihoz.

Vállalok, és mást nem tehetek – mondhatnám, de ilyen fennkölten ő szerencsére nem fogalmazna. A vállalása viszont sokszor átvállalás és túlvállalás is. Átvállal és túlvállal, mert mi hagyjuk. Cserben hagyjuk? Tudja persze, ahogy mi is tudjuk, hogy csak az van, amit megszervezünk. És Nagygabi sokunkat inspirált arra, hogy egyre többen legyünk közösen és együtt szervezni meg, ami lehet, ami legyen, és közben senkit ne hagyjunk cserben vagy egyedül. Ha értelmiségi vagy, légy értelmiségi: közösségszervezz! 

Nekem Nagy Gabriella tehát kollégám és hagyományom. És talán nem véletlen, hogy neki kik is voltak a közvetlen inspirációi: talán Balassa Péter, talán Reményi József Tamás, talán Kéri Piroska. Széles szemhatár, rendszerező tekintet, okos figyelem, meghitt gyakorlatiasság, laza odaadás. Írni saját szöveget, szerkeszteni másokét, és elvégezni az aprómunkát is, amely nélkülözhetetlen, hogy aztán lehessen – még és újra – írni, olvasni és szerkeszteni mindannyiunknak, magyarul. 

Ha tehát van családfője a mai magyar irodalomnak, akkor számomra biztosan Nagygabi az.

Isten éltesse sokáig!

Bokor Krisztián