2024. május 18., szombat

Irodalom három keréken

2023. július 13., csütörtök - 10:00, Szeged

Irodalom három keréken

Tricikli fesztivál / 07. 13-16.

Szegeden idén július 13. és 16. között pattanhatnak nyeregbe a látogatók, és olyan meghívottakkal találkozhatnak, mint például Visky András, Krusovszky Dénes, Gimesi Dóra, Kiss Tibor Noé, Sirokai Mátyás, Cserne Klára, a pécsi Drukker nyomdaműhely alkotói vagy a Qiyan zenekar. Míg az interaktív gyerekprogramokról a Kövér Béla Bábszínház, a fenntartható jövőbe tekintő workshopokról a közösségi kerttel is rendelkező Megálló Közösségi Ház, a legújabb kiadványokra koncentráló irodalmi bemutatókról pedig a Somogyi-könyvtár, Grand Café és Jazz Kocsma hármas tengelye gondoskodik, addig a képzőművészet iránt érdeklődőket a több kiállítási felülettel is bíró Agárúr, a specialty kávé és civil kurázsi szerelmeseit a Kék Elefánt várja majd a fesztivál négy napján.
 
Program:
 
Július 13.
17:00 – Somogyi-könyvtár
A Tricikli Fesztivál hivatalos megnyitója. A köszöntőbeszédek után a nagy sikerű Akik már nem leszünk sosem szerzője, Krusovszky Dénes mutatja be második, Levelek nélkül című regényét a szegedi közönségnek. A szerzővel Klajkó Dániel beszélget.
18:30 – Megálló Közösségi Ház
A közösségi ház kertjében mobil bringa szervíz, komposztálást bemutató társasjáték, kitelepült italpult, valamint összművészeti programok kavalkádja várja a közönséget. Lesz szövegpreparátum műhely, melyen új jelentést adhattok egy szétmarcangolt versnek, kortárs költészeti impróest Győrffy Ákossal, Sirokai Mátyással és Szvetnyik Margittal, végül pedig egy különleges kertmoziélmény is, hiszen a vetítővásznon pergő beatfilmek néma jelenetei alatt Jazzszigor DJ-szettje színesíti be az éjszakát.
A belépés jegyhez kötött.
 
Július 14.
15:00 – Sárga
Mélymerülés, avagy félmeztelen író-olvasó találkozó a Sárgán, önkéntes alapon. Kivetkőzés a hétköznapokból és merülés a mélybe. A fesztivál második napjának nem hivatalos, de ajánlott közösségi programja.
18:00 – Sárga-Jazz Kocsma
Újabb kerékpáros expedíció a magyar irodalmi hagyományok utcán heverő nyomait követve. Túravezetők: Petró Annamari és Sirokai Mátyás. Indulás a Sárga strandról egyenesen az ismeretlenbe, aminek persze a Jazz Kocsmánál van vége.
20:00 – Jazz Kocsma
Visky András József Attila-díjas erdélyi magyar író Kitelepítés című regényének bemutatója a Jazz Kocsma árnyas kertjében. A szerzővel Szabó Gábor beszélget. Utána: Szeged Soul – dalok a ’60-as soul-tól a rockabilly-ig. A lemezjátszók mögött: Dj Kő. A belépés jegyhez kötött.
 
Július 15.
10:00 – Kövér Béla Bábszínház
Biciklizés a mesék birodalmába Gimesi Dórával. Gimesi Dóra szegedi születésű dramaturg, rendező, a Budapest Bábszínház irodalmi vezetője, az Időfutár-sorozat többszörös társszerzője, ééééés (*dobpergés*) IGEN, ő az A macskaherceg kilencedik élete című gyerekkönyv írója is. Elképesztő! Hogy az elképedés teljes legyen, a bábszínház épülete előtt interaktív játékok, csengettyűszó, rajzolás, bábsimogató, és természetesen VERSKUKKER várja a családokat, ha pedig ez még nem lenne elég, sipirc a bábműhelybe!, ahol árnyjátékos gyakorlatokkal mutatjuk meg nektek, hogy lehet néhány papír és két tenyér segítségével akár egy egész történetet elmesélni.
11:00 – Agárúr
Risograph workshop a Drukkerrel. Kétféle színű, A/3-as nyomat készítése Kingával, Roxival, Fannival és Balázzsal. A Risograph (ejtsd: rizográf) a szitázás, a stencilgép és a fénymásolás közös halmaza. A gép színenként nyomtat, (általában) nem fedő festékkel, így a rétegek egymásra nyomtatva újabb színeket eredményeznek. Mivel a Riso hőt nem bocsát ki és szója-alapú festéket használ, így környezetbarát alternatívája a színes nyomtatásnak és fénymásolásnak.A programon létszámkorlát van. A részvétel előzetes regisztrációhoz kötött.
16:00 – Agárúr
A Drukker nyomdaműhely és a szegedi risograph workshop alkotói A04-999 Master megszabadulás hiba címmel állítanak ki. A megnyitón Váraljai Anna olvassa föl széljegyzeteit. A megnyitó után Cserne Klára A siker útjára lépni nem félek (Symposion, 2022) című kötetét mutatjuk be a teraszon. A szerzővel Veszprémi Szilveszter beszélget.
19:00 – Grand Café
Az erdélyi karaván, azaz a sepsiszentgyörgyi Tricikli Fesztivál szervezői által elindított vándorprodukció Alföldre érkezése. Színpadon három fiatal erdélyi magyar költő: Borcsa Imola, Fancsali Kinga és Sánta Miriám. A szerzőkkel Ferencz Hedvig beszélget.
A belépés jegyhez kötött.
20:30 – Grand Café
Qiyan koncert. A Qiyan zenekar a mór hódoltság idején Andalúziában élő, javarészt zsidó női rabszolgák zenei kultúráját dolgozza fel saját free jazz megközelítésében. Ajtai Péterhez, a projekt vezetőjéhez ezúttal Porteleki Áron (ütősök), Aram Shelton (szaxofon), Szelevényi Ákos (szaxofon), Czitrom Ádám (gitár), Mészáros Ádám (gitár), Cseke Dániel (tenorszaxofon) és Szelevényi Vito (trombita) csatlakoznak.
A belépés jegyhez kötött.
 
Július 16.
10:00 – Mars téri piac
Pop-up piac – hazai termékek a Mars téri piacon! A Fókusz Könyváruház pultjánál aranybarnára sült poéták és pontypatkók látványa mellett válogathattok a ropogós regények és puha kötésű kiadványok közül. A fesztivál utolsó napján ugyanakkor nemcsak a meghívottak könyveit, de azok bőrét is vásárra visszük: kérjetek dedikációt, alkudozzatok, vegyétek meg a városban vendégeskedő írómesterek szívét kilóra!
13:00 – Kék Elefánt
Kávéházi beszélgetés Kiss Tibor Noéval a Kárász udvarban. Újhullámos kávék, barátságos környezet és közösségi szívizomlazítás a ’23-as fesztiváltól való könnyes búcsú előtt. A szerzővel Lengyel Zoltán beszélget.
English