1688

Min dolgozol épp?

 

A mű, amin kb. ötödik éve dolgozom, az 1688 munkacímet viseli. Nevezhetném akár „éveposznak” is. Egyszerre verses és valamelyest cselekményes is. Kiváltója tulajdonképpen Thököly Imre életének egy sajátos epizódja: amikor török megbízásra, krími tatár szövetségesekkel együtt levert egy oszmánellenes bolgár felkelést. Erről semmit sem tudtam, és utánamentem az összefüggéseknek. Azok pedig messzire elvezetnek, egy olyan korba, ahol még sok helyütt nem voltak szilárd határok, ahol a „végek” gyakran cseréltek gazdát, és a „köztes” vidékekért folyó csatározás került a politika centrumába. A mű Mars hadistenhez kapcsolódó elbeszélésnek indult (volt ilyen munkacíme is, hogy „Hadtérítő”), de aztán anyaggyűjtés közben rájöttem, hogy a háború változó eszközökkel ugyan, de hasonló emberi mentalitással folyik mindenütt, az érdekes variációk valójában az egyes régiók hagyományaiban lelhetők fel.

 

Az „éveposz” keletről nyugatra tart: Mandzsúriában kezdődik és Londonban fog végződni. Főszereplői a különféle kultúrák és kollektív tudatformák. Már túl vagyok a Távol-Keleten, Szibérián és Közép-Ázsián, nemrég léptem az Oszmán Birodalom területére Grúzia felől. Mindenütt helyi háborúk, felkelések, cselszövények, trónviszályok, természeti csapások, járványok: forrong az emberiség, pontosabban a kisebb-nagyobb hatalmak, sosem elég nekik a terület, a vagyon, az alattvaló; dinasztikus arcuk van az általam bejárt régióknak. Még sehol a felvilágosodás, de már születőben a nemzetközi jog, még mitikus eredetében hisz az uralkodás, de már láthatóvá válnak mikroszkópban a baktériumok.

 

Éveposzomban az evolúcióból kilépő emberre növények és állatok reflektálnak egyenrangú szereplőként – mint például a ginzeng, a coboly, a kuvik, a vadszőlő, de ilyen a szakszaul is –, ők az én civilizációkritikám szószólói. Szeretném az ő optikájukon keresztül bemutatni, miként viszonyulhat a mi kizsigerelt, leigázott élővilágunk hozzánk, a történelem szelfiző turistáihoz – a homo sapienshez.

(Litera - A hét írója)