tagjaink
Józsa Márta

 

Fotó: Réz Dániel

 

Középiskolás koromban kezdtem el publikálni Erdélyben, majd a közismert viszonyok miatt emigráltam. Magyarországon a ’90-es évek elején kezdtem el újra publikálni, akkor még riportot, publicisztikát az országos napilapokban (Népszabadság, Magyar Hírlap, Népszava) és periodikákban (Beszélő, Magyar Narancs, Élet és Irodalom). 1998-tól közlök újra szépirodalmat, először az Ex Symposionban, melynek 2000 óta vagyok szerkesztője.

A többit első regényem fülszövegéből:
„Kolozsvárott születtem 1962-ben, az elhagyhatatlan várost ’83-ban elhagytam, könnyen visszaszámlálható, hogy már három évvel többet éltem itthon, mint otthon. Végzettségemet tekintve bölcsész (Pécs), családi állapotomat tekintve gyermekem anyja (Petőfi Kinga, Matyi és Zsiga), szakmámat tekintve pedig televíziós- (Magyar Televízió), irodalmi (Ex Symposion) és dokumentumfilm-szerkesztő vagyok. Szemüveget viselek, mely mögül egy csintalan gyermek kacsintgat derűsen a véres romokra. Ebből adódóan a világra többnyire jókedvűen nézek, és az – többnyire – viszonozza.”

Lapok, ahol az elmúlt 10-12 évben szépirodalmi prózát, tanulmányt, recenziót publikáltam:
Beszélő, Ex Symposion, Élet Irodalom, Helikon, Holmi, Irodalmi Jelen, Jelenkor, Könyvjelző, Pro Philosophia, Replika, Üzenet, Vigilia

Fordításban közölt németül a Drei Raben, horvátul pedig a TEMA

Kötet: Amíg a nagymami megkerül, noran, 2007
Antológia: Ismeretlen katona , Szoba Kiadó, 2007

 

 

Író, szerkesztő

 

Kolozsvár, 1962. január 26.

 

 

 

jozsa.marta@exsymposion.hu

marta.jozsa@gmail.com

 

 

Déry Tibor-díj, 2011

NKA alkotói ösztöndíj, 2012

 

 

 

 

 

   

 

 

Budapest 1053, Károlyi M. u.16. Levélcím: Budapest 1122,Városmajor u.15. Tel/Fax: (1)201-7560 Mobil: (20)358-0164 Mail: szepiroktarsasaga@gmail.com Számla-szám: OTP 11706016-20790473 Elnök: Gács Anna Alelnökök: Kéri Piroska, Mészáros Sándor Honlapszerkesztés: Keresztes Mária