A KÖNYV UTÓÉLETE eseményei / 2007

 

2007. évi díjazottjaink

 

András Sándor Füst Milán díj

Andrassew Iván Táncsics-díj, Demény Pál-emlékérem

Angyalosi Gergely Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztje

Balázs Attila Pro Literatúra-díj (kispróza kategóriában)

Balogh Tamás Bárka-díj

Bán Zsófia Balassa Péter-díj

Bányai János Déry Tibor-díj

Báthori Csaba József Attila-díj

Berkovits György József Attila-díj

Bodor Béla József Attila-díj

Böszörményi Gyula József Attila-díj, Bács-Kiskun Megye aranygyűrűje

Csaplár Vilmos Csernus Ákos-díj

Dérczy Péter József Attila-díj, Alföld-díj

Dragomán György József Attila-díj

Esterházy Péter A Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztje, 
         Színházi Dramaturgok Céhének díja,  Grinzane-Beppe Fenoglio-díj                                

         Budapesti Román Kulturális Intézet kulturális nívódíja

Földényi F. László Széchenyi-díj

Forgách András Déry Tibor-díj, Füst Milán-díj, Üveggolyó-díj

G. István László  Zelk Zoltán-díj

Garaczi László Palládium-díj

Géczi János Artisjus Irodalmi Díj

Gergely Ágnes Artisjus Irodalmi Nagydíj

Gömöri György Magyar Köztársaság Középkeresztjének érdemrendje

Grendel Lajos Márai Sándor-díj

Györe Balázs Szépírók Díja

Harcos Bálint  Bródy Sándor-díj

Háy János Artisjus Irodalmi Díj, Gundel Művészeti díj

Kántor Péter Babérkoszorú-díj

Kemény István Palládium-díj, Babérkoszorú-díj

Kiss Ottó Artisjus Irodalmi Díj

Konrád György Werfel-díj

Márton László Márai Sándor-díj

Mesterházi Mónika József Attila-díj

Nádas Péter A Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztje, Angyalföld díszpolgára

Parti Nagy Lajos Kossuth-díj, Szép Ernő-jutalom

Péterfy Gergely litera-díj

Podmaniczky Szilárd Pro Literatúra-díj (irodalmi publicisztika kategóriában)

Polgár Ernő Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztje

Sebők Zoltán Németh Lajos-díj

Spiró György Táncsics Alapítvány Életmű Díj

St.Auby Tamás Munkácsy Mihály-díj

Székely Magda Demény Pál-emlékérem

Szilágyi Ákos Pro Literatúra-díj (esszé kategóriában)

Szkárosi Endre József Attila-díj

Tábor Ádám Szépírók Díja

Takács Zsuzsa Kossuth-díj

Tandori Dezső Goethe-díj, Szépírók Díja, Prima Primissima Díj

Tolnai Ottó Kossuth-díj

Tóth Krisztina Márai Sándor-díj

Varró Dániel Magyar Köztársasági Arany Érdemkereszt

                      

JANUÁR


Január 5. este 6 óra. Újlipótvárosi Klub-Galéria (Budapest, XIII. Tátra u. 20/b.) az ÚJLIPÓTVÁROSI ESTÉK program keretében felolvas SPIRÓ GYÖRGY, POLCZ ALAINE, KÁLNAY ADÉL, GRECSÓ KRISZTIÁN. Irói miniportrék: PAYER IMRE. Az est moderátora: POLGÁR ERNŐ szerkesztő-dramaturg. Közreműködik: Györgyi Anna, színművész, Fehér Dominika hegedűművész


Január 10. szerda délután 5 óra. A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár Kelenföldi Könyvtárában (1119 Etele út 55. BMK épülete, I.emelet) HYPPOLITTÓL WERCKMEISTERIG – Szellemi kalandozás a film és a mozi történetében. A Palatinus Kiadó gondozásában megjelent Kelecsényi László: A magyar hangosfilm hét évtizede kötetének ürügyén a szerzővel beszélget Jolsvai András


Január 10. este 6 óra. R Klub - Budapesti Műszaki A nézőtérrel szemben: Schein Gábor. A havonta jelentkező beszélgetéssorozat. A sorozat szerkesztője, Schein Gábor beszélgető -társa Györe Gabriella.


Január 11. este 7 óra. Nyitott Műhely A KÖNYV UTÓÉLETE. Irodalmi Párok III. Burger Barnával és Kőrösi Zoltánnal Bán Magda és Torma Tamás beszélget


Január 16. este fél 6. MU Színház, a műKEDDvelőben - költői kérdések és válaszok. Bodor Béla beszélgetőtársa Tatár Sándor. A sorozat háziasszonya Lárai Eszter


Január 16. este 6 óra. Eckermann Kávézó (Bp. IX. Ráday u. 58.)Kreatív felejtés és emlékezéskultúra – Hat magyar és hat német író kereste egymás írásaiban a válaszokat, a tapasztalatok alapján pedig új művek születtek. A felolvasó magyar alkotók: Balla Zsófia, Garaczi László, Kukorelly Endre, Márton László, Németh Gábor, Parti Nagy Lajos A Szépírók Társasága és a Literarisches Colloquium Berlin közös estje a bipolar pályázati program támogatásával valósul meg.


Január 24. Utas és holdvilág Antikvárium, Veszprém, Bozsik Péter  estje. A téma Az attentátor, Matuska Szilveszter regénye. Beszélgetőtárs Brassai Zoltán irodalmár


Január 25. este fél 8-kor.  Stúdió K. BOROSTYÁN-ESTEK A KÖLTŐ SZÍNHÁZA.Balla Zsófia vendége Nádasdy Ádám


Január 25 délután 5 óra. Dunaújvárosban, Kortárs Művészeti Intézet. Parti Nagy Lajossal Gyöngyössy Csaba beszélget

 

FEBRUÁR


Február 1. este 6 óra. Utas és holdvilág Antikvárium, Garaczi László szerzői estje. Beszélgetőtárs Garaczi Imre filozófus, egyetemi docens


Február 2. este 6 óra. Újlipótvárosi Klub-Galéria. ÚJLIPÓTVÁROSI ESTÉK. Felolvas:  KONRÁD GYÖRGY, SZILÁGYI ÁKOS, NÉMETH GÁBOR, HARTAY CSABA, ANDRÁS SÁNDOR. Irói miniportrék: BODOR BÉLA, PAYER IMRE.  Moderátor: POLGÁR ERNŐ szerkesztő-dramaturg. Közreműködik: Klacsmann Zsófia gordonkaművész


Február 7. este 7 óra. Nyitott Műhely (XII. Ráth György u.4.)Késelés villával. Cserna-Szabó András estje. Beszélgetőtársak: Babiczky Tibor és András László


Február 8. este 6 óra. INDA Galéria, Király utca NYITOTT VERSEST. Varga Virág, Gyukics Gábor és Dukay Nagy Ádám dzsesszel tálalt havonkénti irodalmi csemegéje. Februári vendég: TÉREY János.Házigazda: GYUKICS Gábor. Zene: BARABÁS LÖRINC... (trombita)


Február 8. este 6 óra. Utas és holdvilág Antikvárium,. Molnár Sándor vendége: Závada Pál. Beszélgetőtárs: Bozsik Péter


Február 14. este 7 óra. Nyitott Késelés villával. Vendég Réz Pál, a Holmi főszerkesztője. Beszélgetőtársak: Babiczky Tibor és András László. A belépés díjtalan


Február 15. este 7 óra. a Nyitott Műhelyben  Irodalmi Párok IV.Vendégeink: Nádori Lídia és Závada Pál, akikkel Bán Magda és Torma Tamás beszélget


Február 16. este 6 óra. Utas és holdvilág Antikvárium,Veszprém,. Kertész Ákos szerzői estje


Február 16. este 6 óra. Ficsku Pál könyvbemutatója Székesfehérváron a Pelikán Galériában (Kossuth Lajos u. 15.)A Gyerekgyár című könyvről a szerzővel Pallag Zoltán beszélget


Február 20. este fél 6.: MU Színház, Petőcz András A születésnap című könyvének bemutatója. Közreműködik: Vallai Péter színművész és Zsávolya Zoltán iró


Február 20. este 6 óra. Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának kari konferenciaterme. Balogh Tamás Álmodozók irkafirkája című tanulmánykötetét bemutatja és a szerzővel beszélget: Szilasi László


Február 21. délután 4 óra. Dunaújváros József Attila Könyvtár, Gyermekkönyvtára Petőcz András találkozik a Cimborákkal A könyv utóélete programban. Beszélgetőtársa Kálnay Adél


Február 22. este fél 8. Stúdió K, (IX., Ráday u. 32.) BOROSTYÁN-ESTEK. A KÖLTŐ SZÍNHÁZA. Balla Zsófi vendége  HALASI ZOLTÁN költő, műfordító, esszéíró


Február 22. este 9 óra. Szeged, Anna-fürdő. A  Szegedi Tudományegyetem Modern Magyar Irodalom Tanszéke és a Pompeji Alapítvány felolvasó estet rendez az Anna-fürdő termálmedencéjében. Az est vendége Jász Attila.


Február 27. délután 5 óra. Szegeden, az egyetem Modern Magyar Tanszékének vendége Szkárosi Endre az ELTE docense, költő, műfordító.  Mi az, hogy avangárd? című kötetéről beszélget vele Müllner András 


Február 27. este 6 óra.  Utas és holdvilág Antikvárium, Veszprém, Ficsku Pál  szerzői estje. Beszélgetőtársa Brassai Zoltán

 

MÁRCIUS 

Március 1.  este 6 óra. Veszprémi Egyetem Magyar Irodalomtudományi Tanszék.

A Trialógusok-Visszahívás est vendége Grecsó Krisztián. Kérdezők: Szilágyi Zsófi, Bozsik Péter. Szervezők: EX Symposion Alapítvány, Veszprémi Egyetem Magyar Irodalomtudományi Tanszéke


Március 1. este 7 óra. Szépművészeti Múzeum. Van Gogh-Dalok Songwriters’ Dalfest - a kiállítás  dalfestő társrendezvénye. Dalíróink ezen az estén:, Karafiáth Orsolya, Tóth Kriszta, Szilágyi Ákos, Király Levente, Bárdos Deák Ági,  Borbély Szilárd, Az est házigazdái Sziámi, Bárdos Deák Ági, Szépművészeti Múzeum


Március 2. este 6 óra. Újlipótvárosi Klub-Galéria  Felolvas KUKORELLY ENDRE, RAPAI ÁGNES, KOZMA GYÖRGY, HÁY JÁNOS. Irói miniportrék PAYER IMRE. Az est moderátora POLGÁR ERNŐ szerkesztő-dramaturg. Közreműködik: Bartek Zsolt klarinétművész


Március 5. délután 5 óra. Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár Központi Könyvtára. Kőrösi Zoltán  Milyen egy női mell című könyvének bemutatója. A szerzővel Reményi József Tamás beszélget


Március 6. délután 4 óra. Írók Boltja.. G. István László: Amíg alszom, vigyázz magadra c. kötetét Tóth Krisztina mutatja be


Március 8. délután 5 óra. Szombathely, Berzsenyi Dániel Megyei Könyvtár. Farkas  Zsolt, Garaczi László, Kukorelly Endre estje


Március 8. este 6 óra. INDA Galéria, Király utca 34 NYITOTT VERSEST. Márciusii vendég: Nádasdy Ádám. Házigazda: Dukay Nagy Ádám. Zene: BARABÁS LÖRINC... (trombita)


Március 8. este 7 óra. Knjižnica Lendava – Könyvtár Lendva. Literarno srečanje poezije s sodobnim madžarskim pisateljem Ottóm Tolnaijem in predstavitev njegove pesniške zbirke Babica v rotterdamskem gangsterskem filmu, ki jo je v slovenski  jezik prevedla Gabriella Gaál, prevajalka iz Prekmurja. Irodalmi találkozó Tolnai Ottóval és az Ómama egy rotterdami gangszterfilmben szlovén nyelvre fordított kötetének bemutatása. A fordítás Gaál Gabriella munkája


Március 8. este 9 óra. Teaházban (Szeged Tisza Lajos krt. 60. - a Konzival szemben). A Szépírók Társasága - Pompeji Alapítvány felolvasóest vendége Szijj Ferenc


Március 8. Gödör Klub (Budapest, Erzsébet tér) Világgödör - Női ének.  Este 9 órakor Bardo (Ági50), Sziámi, Ludditák koncert, 9-én este 6 órakor Erdős Virág,  Karafiáth Orsolya, Noth Zsuzsánna, Tóth Kriszta felolvasó estje. Moderátor Ági50


Március 12. délután 1 órától a kalocsai Szent István Gimnázium. Rendhagyó irodalmi óráján Cserna-Szabó Andrással beszélget Király Levente


Március 13.  délután fél 6. Szépírók a Mu színházban. Nagy Gergely,  Noth Zsuzsánna, Poós Zoltán  estje a műkeddvelő sorozatban.Kérdésdobáló Bárdos Deák Ágnes, a házigazda Lárai Eszter


Március 13. este 6 óra. Veszprém, Utas és Holdvilág.Spiró György szerzői estje. Beszélgetőtárs Brassai Zoltán


Március 14. este 6 óra. Sirály (Bp., VI, Király u. 50.) A nézőtérrel szemben:Háy János. Beszélgetőtárs: Györe Gabriella


Március 14. este 7 óra. Nyitott Műhely. KÉSELÉS VILLÁVAL. Vendég: GRECSÓ KRISZTIÁN. Beszélgetőtársak és a sorozat szerkesztői: Babiczky Tibor és András László. A belépés díjtalan


Március 15. este 7 óra. Nyitott Műhely (Irodalmi Párok V. Dés Lászlóval és Esterházy Péterrel Bán Magda és Torma Tamás beszélget


Március 16. este 6 óra. Green House Pub - Zöld Ház - Szarvas, Kossuth Lajos u. 21. A Kukorelly Endre, Grecsó Krisztián, Hartay Csaba estje


Március 21. este 6 óra. Veszprém. Kukorelly Endre az Utas és Holdvilág Antikváriumban. Kérdező: Bozsik Péter


Március 21. délután 5 óra. Mezőtúr. Kilenc és Fél.  Írók újra a Túri  Könyvtárban!. Az ALAK (Alkotók Aktív Közössége) és Közösségi Ház közös programja keretében három író érkezik Mezőtúrra: Márton László, Závada Pál és Nádasdy Ádámmal Kozák Tibor az ALAK vezetője beszélget a felnőtt könyvtárban


Március 22. este 7 óra. Stúdió K. Borostyán Estek. A költő színháza.Balla Zsófia vendége Cselényi Béla


Március 22. este 9 óra. Szeged.. Költészet a fürdőben. Irodalmi estek az Anna-fürdőben. A Szépírók Társasága és a Pompeji Alapítvány felolvasó estet rendez az Anna-fürdő termálmedencéjében. Az az est vendégei: Marno János és Varga Imre


Március 22. délután 5 óra. Dunaújváros, Kortárs Művészeti Intézet, Vasmű út. Kálnay Adél vendégei: Esze Dóra és Halász Margit


Március 27. délután 5 óra.  Pozsony, MKKI, Védcölöp út 54.SZLOVÁKIÁBAN. IRODALOM ÉS… AZ ÉNEKLŐ DÍVA. Beszélgetés Karafiáth Orsolya költő-összművésszel irodalomról és dalokról. A társalgást Csepécz Szilvia újságíró, költő vezeti


Március 28. délután 6 óra MAROSVÁSÁRHELYEN. A L@TÓ Irodalmi Színpad márciusi meghívottja Kornis Mihály, akivel Láng Zsolt beszélget az Ariel Bábszínházban


Március 29. este 6 óra. Veszprémi Egyetem Magyar Irodalomtudományi Tanszék. A Trialógusok est vendége Kiss Ottó.Kérdezik: Szilágyi Zsófi, Bozsik Péter. Szervezők: EX Symposion Alapítvány, Veszprémi Egyetem Magyar Irodalomtudományi Tanszéke


Március 29. este 7 óra. Nyitott Műhely. HATÁRON TÚLI MAGYAR IRODALOM/VAJDASÁG - Vendégünk: Tolnai Ottó, Balázs Attila Szerbhorváth György. Moderátor: Mészáros Sándor. A belépés díjtalan


Március 28–29. Literarisches Colloquium Berlin Emlékezéskultúra és kreatív felejtés. Robert Schindel, Terézia Mora és Marcel Beyer mutaja be Balla Zsófiát, Parti Nagy Lajost és Garaczi Lászlót. Thomas Lehr, Julia Franck, Katja Lange-Müller mutatja be Kukorelly Endrét, Márton Lászlót, Németh Gábort

 

ÁPRILIS


Április 4. délután 6 óra. Sirály (VI. Király utca 50.) A nézőtérrel szemben. Györe Gabi vendége Forgách András


Április 6. délután 6 óra. Újlipótvárosi Klubgalériában Polgár Ernő vendégei: Balla Zsófia, Gömöri György, Parti Nagy Lajos, Báthori Csaba, Sándor Iván. Írói miniportrék: Payer Imre. Közreműködik Frank Tamás nagybőgön a Largo Egyesület szervezésében


Április 11. Költészet Napja a budapesti József Attila Gimnáziumban. Az iskola költővendége Gyukics Gábor, aki beszélget a diákokkal,felolvassa verseit és József Attila-versfordításait


Április 11. délután fél 5-kor. Nyíregyházán. Magyar Költészet Napja alkalmából Móricz Zsigmond Megyei és Városi Könyvtár) vendége Tóth Krisztina író, költő, műfordító és Háy János író, költő.  A beszélgetést vezeti Gerliczki András főiskolai docens


Április 11.  délután 6 óra. Nyitott Műhelyben KÉSELÉS VILLÁVAL - költészet napi "különkiadás" Vendégek: LATOR LÁSZLÓ, VÁRADY SZABOLCS, PARTI NAGY LAJOS, KÁNTOR PÉTER, KEMÉNY ISTVÁN. Beszélgetőtársak és a sorozat szerkesztői: Babiczky Tibor és András László. Kb. fél 10-től  DÉVÉNYI ÁDÁM koncert (akusztikus)


Április 12. Törökszentmiklós, a Könyvtár vendégei:. Grecsó Krisztián, Darvasi Lászó és Szilasi László szépírók


Április 12. délután 6 óra. Inda Galéria. NYITOTT VERSEST Petőcz Andrással. Házigazda: GYUKICS Gábor. Zene: BARABÁS Lörinc... (trombita), CZIBÓK Kristóf


Április 12.  este 7 óra. Nyitott Műhely Irodalmi párok VI. Jánossy Lajossal és Péterfy Gergellyel. Beszélgetőtársaik Bán Magda és Torma Tamás


Április 13. déután 5 óra.  Tornalja, Városi Művelődési Központ KÖLTÉSZET NAPJA. A KÖNYV UTÓÉLETE SZLOVÁKIÁBAN. Az irodalmi est vendégei: Poós Zoltán író, Vass Tibor és Térey János költő


Április 17. délután fél 6-kor. Mu színház. műKEDDvelő. A BÁRKA irodalmi folyóirat bemutatkozó estje. A beszélgetésben részt vesznek: Grecsó Krisztián, Kiss Ottó, Kiss László, Szabó Tibor és Elek Tibor. vendéglátó: Lárai Eszter


Április 17. délután 6 óra.  Királyhelmec, Városi Művelődési Központ.A KÖNYV UTÓÉLETE SZLOVÁKIÁBAN. Az irodalmi felolvasóest vendégei Bächer Iván író, publicista, Cserna-Szabó András író, Gerlóczy Márton


Április 18. délután 4 óra. A KÖNYV UTÓÉLETE KÁRPÁTALJÁN.A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola vendégeiCsaplár Vilmos, Esterházy Péter, Tolnai Ottó, Závada Pál.Moderátor Mészáros Sándor


Április 19.  délután 5 óra. Kassa, Löffler Galéria. ESTERHÁZY PÉTER  FELOLVASÓEST. A KÖNYV UTÓÉLETE SZLOVÁKIÁBAN. Javított kiadás  / Opravené vydanie című, szlovák fordításban megjelent könyvének (Kalligram Kiadó) bemutatója. Az íróval munkásságáról Pavol Rankov író beszélget


Április 19. délután 6 óra. Miskolc Zipfer Söröző (Kossuth utca, páratlan oldal). Páratlan irodalmi estek: a Spanyolnátha k vendége Kukorelly Endre. Moderátor: Berka Attila. A zongoránál: Székelyhidi Zsolt


Április 20-án délután fél 3-kor Szegeden. A Somogyi-könyvtár Dóm téri épületében a gyerekek Varró Dániellel találkoznak


Április 20. este 7 óra. Egerben. Molnár Ferenc irodalmi szalonjának vendége Szilágyi Ákos


Április 23. délután 2 óra. Rendhagyó irodalomórák Zircen a III. Béla Gimnázium és Művészeti Szakközépiskolában Háy Jánossal Csapody Kinga beszélget


Április 25. délelőtt fél 11. Nyíregyházán a Móricz Zsigmond Megyei és Városi Könyvtár Csiriptanya Játéktárban "Szépmező szárnya" - Játék a mesékkel. Boldizsár Ildikó előadása a harmadik-negyedikosztályosoknak


Április 25. délután 2 óra, Vásárosnaményban  az az Esze Tamás Művelődési Központban Lélekgyógyító mesék - rendhagyó szülői értekezlet. Boldizsár Ildikó előadása óvónőknek és óvodások szüleinek


Április 25. délután 5 óra. Mezőtúr, felnőtt könyvtár.A Kilenc és fél - író-olvasó találkozó vendége Závada Pál.Beszélgetőtársa Kozák Tibor az ALAK vezetője


Április 25. A KÖNYV UTÓÉLETE HORVÁTORSZÁGBAN. Csaplár Vilmos, Csordás Gábor, Garaczi László és Németh Gábor felolvasása a zágrábi és a rijekai egyetemen


Április 25. délután 5 óra. Pozsony MKKI, A KÖNYV UTÓÉLETE SZLOVÁKIÁBAN. IRODALOM ÉS… PÓKERARC. Beszélgetés Varró Dániel költővel a Költészet Napja alkalmából. A társalgást Juhász Katalin költő-újságíró vezeti


Április 25. délután 6 óra. Szeged, Belvárosi Mozi – Kamara Galéria.A Szegedi Egyetem felolvasóestek vendége: Babiczky Tibor – költő. Moderátor: Szekeres Nikoletta – újságíró, Szegedi Egyetem


Április 25. délután 6 óra. Corvinus Egyetem Budai "Írók és a város"A települési környezet kortárs írók szemével. Felolvasnak:  Gyukics Gábor, Hartay Csaba, Noth Zsuzsa, Zeke Gyula. Moderátor: Bárdos Deák Ágnes


Április 26. este fél 8-kor. Stúdió K BOROSTYÁN-ESTEK, A KÖLTŐ SZÍNHÁZA. Balla Zsófi vendége TÉREY JÁNOS

 

MÁJUS

 
Május  4-én péntek délután 6 órakor az  Újlipótvárosi Klub-Galériában Közreműködik:Simon Dávid fuvolán  (ZeneakadémiaFelolvas GERGELY ÁGNES, FERDINANDY GYÖRGY, KÁNTOR PÉTER, KELECSÉNYI LÁSZLÓ, VASS TIBOR. Irói miniportrék PAYER IMRE. Az est moderátora POLGÁR ERNŐ szerkesztő-dramaturg


Május 5-én este 7 óra. Nyitott Műhely (Irodalmi Párok VII. Géher Istvánnal és G. István Lászlóval Bán Magda  beszélget


Május 8. délután 4 óra.  Írók Boltja, Felolvasás és beszélgetés Bán Zsófiával, Forgách Andrással, Györe Balázzsal a LETTRE tavaszi számában megjelent írásairól és legújabb könyveiről Karádi Éva beszélget


Május 9. este 7 órától. Apacuka klub, VIII. Horánszky u.5. A Kelemen Esték vendége: Szilágyi Ákos. Aki kérdez: Payer Imre


Május 10. délután 6 óra.. Trialógusok-est Veszprémben Parti Nagy Lajossal. Kérdezők: Szilágyi Zsófi, Bozsik Péter. Támogatók: Veszprémi Egyetem, Ex Symosium Alapítvány


Május 10. délután 6 óra. az Inda Galériában. NYITOTT VERSEST vendég ZALÁN Tibor. Házigazda: DUKAY NAGY Ádám. Zene BARABÁS Lőrinc... (trombita), CZIBÓK Kristóf… (dob)  A belépés ingyenes


Május 10-11. Kálnay Adél a lendvai könyvtár vendége. 10-én délelőtt fél 12-kor általános iskolásokkal; 11-én délelőtt 10-kor középiskolásokkal találkozik. Utána 11.40-kor Dobronakon az általános iskolában tart rendhagyó irodalomórát


Május 11. este 8 óra. Tivoli Színház (Budapest, Nagymező u. 8.) Songwriters’ Fest a Tivoli Színházban. Feldúlt utcadalok. Dalíróink  többek közt: Karafiáth Orsi, Keresztesi József, Hazai Attila, Borbély Szilárd, Bárdos Deák Ági


Május 12. Gödör Klub. A  NANE 13.születésnapja. Az irodalmi programban felolvas Bárdos Deák Ágnes, Erdős Virág, Noth Zsuzsánna, Tóth Kriszta


Május 15. délután 5 óra. Pozsony, MK Kulturális Intézete A KÖNYV UTÓÉLETE Szlovákiában.  Irodalom és... szabadság - vendég Csaplár Vilmos, beszélgetőtársa Barak László


Május 18.  délután 6 óra. A KÖNYV UTÓÉLETE SZLOVÁKIÁBAN. Érsekújvárban (Nové Zámky) Adriatic Cafe Adriatic irodalmi kávéház. A Pozsonyi Magyar Intézet vendége Kornis Mihály


L@TÓMájus 19. délután 6 óra.  A Látó Irodalmi Színpad májusi meghívottja Spiró György, akivel  a marosvásárhelyi Színművészeti Egyetem Stúdiótermében Kovács András Ferenc beszélget. A rendezvény A könyv utóélete sorozat része


Május 22.  délután 4 óra.. Kőrösi Zoltán rendhagyó irodalomórája Zircen, a III. Béla Művészeti Gimnáziumban. Beszélgetőtársa Csapody Kinga


Május 22.  délután 6 órától a pécsi Ifjúsági Ház könyvtárában  a a pécsi Fiatal Írók Alkotói Köre aktuális nyitott rendezvényén Balogh Robert beszélgetőtársai Acsai Roland és Pallag Zoltán


Május 22. este 7 óra. Nyitott Műhely (XII. kerület Ráth György utca 4.) PETŐCZ ANDRÁS A SZÜLETÉSNAP című regényéből felolvas: VALLAI PÉTER színművész - közreműködik a szerző


Május 23  Szentesen. A  Horváth Mihály Gimnázium udvarán a főzéssel egybekötött est.  Vendégek: Bächer Iván, Darida Benedek és Cserna Szabó András. Az est a JAJ A LEGYŐZÖTTEKNEK, AVAGY SÜSSÜNK-FŐZZÜNK MÁSNAPOSAN - A MACSKAJAJ REGÉNYE c. könyvről szól


Május  23. este 7 óra. Apacuka galéria és étterem (Horánszky u. 5.) vendége? Payer Imre költő, kérdezi Novák Valentin


Május 24. este 7 óra. Akexandra Irodalmi Kávéház, VII. Károly krt. 3/c. A Szépírók Díjának ünnepélyes átadása. Díjazottak - Líra: Tandori Dezső: A Legjobb Nap, Próza: Györe Balázs: Apám barátja, Esszé, tanulmány, kritika: Tábor Ádám: Szellem és költészet


Május 30.  délután 5 óra. az Ünnepi Könyvhéten Miskolcon A II. Rákóczi Ferenc Megyei Könyvtár  vendége Parti Nagy Lajos


Május 30.  délután 5 óra. az Ünnepi Könyvhéten Vásárosnaményban a Városi Könyvtárban. 5 órai tea Spiró Györggyel. Kérdező: Péter Ildikó


Május 30. este 7 óra. Nyitott Műhely (4.) HATÁRON TÚLI MAGYAR IRODALOM/ERDÉLY.: ÉNEKLŐ BORZ - SELYEM ZSUZSA, KOVÁCS ANDRÁS FERENC, VISKY ANDRÁS, LÁNG ZSOLT beszélgetéssel egybekötött felolvasóestje

 

 JÚNIUS


Június 1. délután fél 5-kor a Ráday Könyvesházban Ménes Attila Egy délután Noémivel című új regényének bemutatója


Június 1-én délután 6 órakor Újlipótvárosi estek. KERTÉSZ IMRE Sorstalanság c. művéből felolvas KAUTZKY ARMAND. Felolvasnak KERÉKGYÁRTÓ ISTVÁN, ESZE DÓRA,  VARRÓ DÁNIEL NEMES LÁSZLÓ. Irói miniportrék: PAYER IMRE .Az est moderátora POLGÁR ERNŐ szerkesztő-dramaturg. Közreműködik: Juhász Andrea oboaművész (Zeneakadémia) A Largo Egyesület szervezésében


Június 1. este 7 óra. Miskolc, Kossuth tér. A Gyerekgyár c. könyvről k. kabai lóránttal és Zemlényi Attilával beszélget a szerző, Ficsku Pál. Este fél 10-kor levetítik Ficsku Pál filmjét


Június 2. este 7 óra. Nyitott Műhely MESTERHÁZI MÓNIKA új kötetét - Sors bona, (Osiris, 2007.) Ferencz Győző mutatja be


Június 2. este 7 óra. Szegeden. A Grand Caféban Darabos Enikő irodalomkritikus beszélget Solymosi Bálinttal az Életjáradék (Kalligram) című regénye kapcsán


Június 2. A Szépírók Társaságának  elektronikus közgyűlésén  felvett új tagjai: Bán Zsófia, Bombitz Attila, Bujdosó Alpár, Harcos Bálint, Ladik Katalin, Najmányi László, Nagy Koppány Zsolt, Papp András, Selyem Zsuzsa


Június 4. délután 6 óra. Petőfi Irodalmi Múzeum,  V., Károlyi Mihály utca  16. EMLÉKEST TÁBOR BÉLA SZÜLETÉSÉNEK CENTENÁRIUMA ALKALMÁBÓL. Elhangzik Tábor Béla publikálatlan szövege, Mándy Stefánia életrajzi emlékezése, Kurtág György és Bali János kompozíciója. Havasréti József, Hegedűs Pál, Horváth Ágnes, Isztray Simon, Kozma György, Miklóssy Endre, Pető Zsolt, St.Auby Tamás, Surányi László, Tábor Ádám és mások olvassák fel írásaikat


Június 4. délután 6 óra. A VISTA előadóterme (Budapest, VI. Paulay Ede. u. 9.). A Lettre könyvheti bemutatója. Közreműködők: DARVASI László, ERDŐS Virág, HÁY János, LOVAS Ildikó, NÉMETH Gábor, PARTI NAGY Lajos és KARÁDI Éva


Június 4. délután 5 óra. Dunaújvárosban.a Kortárs Művészeti Intézet vendége Tolnai Ottó. Beszélgetőtársa Gyöngyössy Csaba


Június 4. délután 5 óra. Jászberényben a Városi Könyvtárban az Ünnepi Könyvhéten Ferdinandy György találkozik az olvasókkal, és bemutatja Bolondok királya címû új regényét

Június 6. délután 6 óra. Székesfehérváron. Városi Képtár, Deák Gyűjtemény(Oskola u. 10.) Varró Dániel költői estje. Beszélgetőtárs: Pallag Zoltán az Árgus főszerkesztője


Június 6. este 7 óra. Nyitott) KÉSELÉS VILLÁVAL (különkiadás) - Megnyílik a hely szelleme. Vendég: FINTA LÁSZLÓ,  a Nyitott Műhely ura és istene. Beszélgetőtársak: Babiczky Tibor és András László


Június 7. délután 4 óra. Zircen a III. Béla Gimnáziumban és Művészeti Szakközépiskola (Köztársaság u. 9.) Péterfy Gergely rendhagyó irodalomórája. Beszélgetőtársa Csapody Kinga


Június 7-én délután 5 órakor a nagyatádi Városi Könyvtárban Ferdinandy György találkozik az olvasókkal, részleteket olvas fel Bolondok királya című új kötetéből. Vendéglátója Varga Éva könyvtárigazgató


Június 9. este 7 óra. NYITOTT MŰHELY. Irodalmi Párok VIII.  A meghívottak: Saly Noémi és Zeke Gyula. eszélgetőtársak: Bán Magda és Torma Tamás. A program szervezője, házigazdája Kriszt Magdi

 

Június 11. délután háromnegyed 6-kor. Pécs, Széchenyi tér. A Pécsi Könyvnapok keretében,  Babiczky Tiborral Levegővétel című verseskötetéről Ágoston Zoltán beszélget.


Június 13. este 7 óra. KÉSELÉS VILLÁVAL. Vendég: HÁY JÁNOS. Beszélgetőtársak: Babiczky Tibor és András László


Június 15-16. A KÖNYV UTÓÉLETE Finnországban. A Helsinki Magyar Kulturális és Tudományos Központ és a finn szervezők meghívására Dragomán György részt vesz a Lahti Nemzetközi IrótaIákozón Helsinkiben és Lahtiban

 

 JÚLIUS-AUGUSZTUS


Július 11. Konzikert. A KÖNYV UTÓÉLETE. Bárdos Deák Ági vendégei: Farkas Zsolt, Peer Krisztián


Július 5-29.   A KÖNYV UTÓÉLETE Kishegyesen  Július 18-22-ig a Kátai-tanyán Metafizika és irodalom – Hamvas-tábor a Dombos Festen. Közreműködők: Odorics Ferenc, Varga Imre, Kocsi Lajos, Tolnai Ottó, Weiner Sennyei Tibor, Sáfrány Attila, Dúl Antal, Jász Attila. Július 19-én este 7-kor Borbély Szilárd, 20-án este 7-kor Varga Imre. 21-én este 7-kor Tolnai Ottó olvas fel, és 21-én este 9 órakor Bárdos Deák Ági kortárs magyar költők megzenésített verseit adja elő


Július 26-29-ig Lukanényén (Nenincén) rendezi meg kilencedik alkalommal a Szlovákiai Magyar Írók Társasága a Fiatal Írók Táborát Irodalmi másnapok címmel.  Július 27-én este  fél 10-kor - A KÖNYV UTÓÉLETE program keretében - a tábor vendégei Cserna-Szabó András és Darida Benedek, a Jaj a legyőzötteknek! című könyv szerzői


Július 31. délután 6 óra A KÖNYV UTÓÉLETE Veszprémben. Az Utas és Holdvilág Antivárium vendége Esterházy Péter. Beszélgetőtársa Brassai Zoltán, irodalmár   


Szépírók a Művészetek Völgyében     

Július 27-től augusztus 5-ig  Pulán Nem Mindennapi Irodalom

27. este 7 óra  Ágoston Zoltán vendége: Garaczi László     

28. délután fél 6. Ágoston Zoltán vendége: Parti Nagy Lajos

29. délután fél 6. Ágoston Zoltán vendége: Bertók László

30. délután fél 6. Ágoston Zoltán vendége: Tolnai Ottó

31. délután 4 óra Ágoston Zoltán vendégei: Cserna Szabó András /Darida Benedek

31. délután fél 6. Ágoston Zoltán vendége: Konrád György

Augusztus1. délután fél 6. Háy János vendége: Tóth Krisztina

2. délután fél 6. Háy János vendége: Kukorelly

3. délután fél 6, Háy János vendége: Nádasdy Ádám

4. délután 4 óra Templom: Háy János Szent és

4. délután fél 6 Szikszai Rémusz vendége: Kovács András Ferenc

5. este 7 óra. Háy János vendége: Spiró György

Július 27-től augusztus 5-ig  délután 6 órától  TALIÁNDÖRÖGD, LŐKE KÚRIA a Ködlámpa Irodalmi Kávézó programjainak Résztvevői élőben és felvételről:  Bajtai András, Bánki Éva, Bánosi György, Boldogh Dezső*, Czapáry Veronika,  Cselenyák Imre, Dunajcsik Mátyás, Esze Dóra, Gáspár Ferenc, Ijjas Tamás, Jónás Tamás, Karafiáth Orsolya, Kiss Judit Ágnes, Lackfi János, Ladányi-Túróczy Csilla, Novák Valentin, Paládi Zsolt, Payer Imre*, Pollágh Péter, Simon Márton, Sopotnik Zoltán, Szabó T. Anna, Szappanos Gábor, Székely Szabolcs, Szigeti Csaba, Tolvaj Zoltán,  Tolvaj Zoltán*,Tóth Krisztina, Várady Szabolcs.


Szépírók a Szigeten

Octopus összművészeti helyszín. Irodalmi Sátor

Augusztus 9. 17-18.30. Budapesti szín. Madách tragédiájának legújabb színe két részben. Írta: Péterfy Gergely és Németh Ákos. Előadják: a Tápszínház színészei

Augusztus 10. 17-18.30 Városi legendák. Próza-est. Felolvas: Békés Pál, Halász Margit, Kiss Ottó, Nagy Gergő és Szécsi Noémi  Zene: Darvas Ferenc

Augusztus 14. 17-18.30. Nyitott versest. Felolvas: Gyukics Gábor, Dukai Nagy Ádám, Tom Stolmar,

Szervezôk: Balázs Eszter és Rácz I. Péter

 

Songwriters’ Klub az Open Színpadon naponta 20.30-tól

Közreműködő SZÉPÍRÓK

augusztus  8.     Bárdos Deák Ági

augusztus  9.      Babiczky Tibor

augusztus 10.    Keresztesi József, Tóth Kriszta

augusztus 11.     Kéri Piroska

augusztus 12.     Gyukics Gábor, Tom Stolmar

augusztus 13.     Hazai Attila, Karafiáth Orsi, Podmaniczky Szilárd

augusztus 14.     Karafiáth Orsi, Keresztesi József     


Augusztus 16-án, csütörtökön délután 5 órakor Az Utas és Holdvilág Antikvárium (Veszprém, Szabadság tér) vendége Varró Dániel. Beszélgetőtárs Brassai Zoltán irodalmár. A program A KÖNYV UTÓÉLETE  sorozat része

 

 

SZEPTEMBER
Szeptember 4.  este 6 óra. Platán Étterem (VI. Városligeti fasor 46-48) A Pódium és a Kelemen kör vedége Nagy Gabriella író. Nagy Gabriella beszélgetőtársa Payer Imre költő. A rendezvény A KÖNYV UTÓÉLETE program része.


Szeptember 5. délután 5 óra. Alexandra Könyvesház (Károly krt 3/c) A KÖNYV UTÓÉLETE  a Zsidó Nyári Fesztiválon. Ira Cohen Bőségszaru című verseskötetét  bemutatja Gyukics Gábor fordító, a verseket felolvassa Jordán Tamás színművész


Szeptember 6.  délután 4 óra. Írók Boltja. A KÖNYV UTÓÉLETE sorozatban MAGYAR LETTRE – „Kreatív felejtés”. Bevezeti: Karádi Éva. Vendégek: Balla Zsófia, Garaczi László, Lángh Júlia és Parti Nagy Lajos


Szeptember 13. este 6 óra. Inda Galéria (Bp. VI. ker., Király utca 34. II em)  A KÖNYV UTÓÉLETE. Az Inda Galéria és a Szépírók Társasága közös rendezvénye. NYITOTT VERSEST.  Gyukics Gábor és Dukay Nagy Ádám dzsesszel tálalt havonkénti irodalmi csemegéje az Inda Galériában, ahol a költővendég együtt olvas föl a versszerző olvasókkal. Hozza el és ossza meg másokkal is  fiókban lapuló szövegeit! Vendégek: Rapai Ágnes és Fabó Kinga. Házigazda: Gyukics Gábor. Zene: Barabás Lőrinc (trombita)

      

Szeptember 19. délután 4 órakor megkezdődik a tanév a rendhagyó irodalomóráknak is  ZIRCEN a III. Béla Gimnázium és Mûvészeti Szakközépiskolában (8420 Zirc, Köztársaság u. 9.) Vendégünk Varró Dániel, beszélgetôtársa Csapody Kinga. A rendezvény A KÖNYV UTÓÉLETE program része


Szeptember 19. este 7 óra  NYITOTT MŰHELY (Bp. XII. ker. Ráth György u. 4.)  A Szépírók Társasága - A KÖNYV UTÓÉLETE című rendezvénysorozatában: KÉSELÉS VILLÁVAL. Vendégünk: LATOR LÁSZLÓ 


Szeptember 19. este 7 óra.  Kortárs Szeged tárlat, Tisza Lajos krt. 56. A Szobaszínház sorozatban - Podmaniczky-Balog: Szavak lelke/Augusztus. A rendezvény A KÖNYV UTÓÉLETE programnak is része.


Szeptember 20. "Mint az szép híves patakra, az szarvas kívánkozik, lelkem úgy óhajt uramra..."  Polcz Alaine ma 7 óra 5 perckor csendben hazatért.


Szeptember 21-27. Kultúrhíd Fesztivál/Il Ponte Culturale. Helyszínek: • Aquincumi Múzeum, • Budapesti Olasz Kultúrintézet •  Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeuma  • Jövő Háza Központ • Károlyi Étterem  •  Művészetek Palotája  • Peccati di Gola Étterem  • Pesti Lámpás Étterem • Petőfi Irodalmi Múzeum  •  YBL Palota Művészeti Központ. Részletek a honlapon.A rendezvény A KÖNYV UTÓÉLETE programnak is része. Közreműködő Szépírók: Bárdos Deák Ágnes, Erdős Virág, Esze Dóra, Gerevich András, Karafiáth Orsolya, Szkárosi Endre


Szeptember 22. este 7 óra. A Szépírók Társasága a Nyitott Műhelyben. (Budapest, XII. kerület, Ráth György u. 4.) Irodalmi Párok IX. Bódis Krisztával és Gordon Agátával Bán Magda és Torma Tamás beszélget. A rendezvény A KÖNYV UTÓÉLETE program része


Szeptember 24. délután fél 6. Mu Színház (Bp. XI. Kőrösy József u. 17.) Fabó Kinga költővel Spiró György beszélget. Az est háziasszonya Lárai Eszter. A rendezvény A KÖNYV UTÓÉLETE program része       


Szeptember 26. este 6 óra Az Utas és Holdvilág Antikvárium (Veszprém) vendége Oravecz Imre. Beszélgetôtársa Brassai Zoltán irodalmár.  A rendezvény A KÖNYV UTÓÉLETE program része


Szeptember 26. este 7 óra. APACUKA KLUB. Bp. VIII. Ker. Horánszky u. 5. KELEMENI ESTÉK. Vendégek Tóth Krisztina és Ménes Attila. Moderátor: Payer Imre.  A rendezvény A KÖNYV UTÓÉLETE program része    


Szeptember 27. délután 5 óra. Szarvas, Művelődési Központ.       Kántor Zsolt Madarak puha gépek című könyvének bemutatója. Vendegek: Olasz Sándor, Báger Gusztáv, Kántor Zsolt. Beszélgetőtárs: Hartay Csaba. A rendezvény A KÖNYV UTÓÉLETE program része      


Szeptember 27. este  6 óra. Székesfehérvár, Városi Képtár, Deák Gyűjtemény (Oskola u. 10.) Dragomán György  irodalmi estje. A rendezvény A KÖNYV UTÓÉLETE program része  


Szeptember 27. este 7 óra.  Nyitott Est a Nyitott Műhelyben. A Beszélő havonta jelentkező sorozatának vendége Bán Zsófia


Szeptember 27-28. a Holdudvar és a litera közös rendezvénye a Margitszigeten, a szökőkút mögött a Holdudvarban. 27-én este 6 órától Bosznai Tibor és Németh Gábor bevezetője után felolvas Pollágh Péter és Nemes Z. Márió. 7 órakor felolvas Grecsó Krisztián, Karafiáth Orsolya és Varró Dániel, A szerzőkkel Falvai Mátyás beszélget. Utána a Váray-Vérti Flamenco-duó koncertje.       Szeptember 28. este 6 órától Bosznai Tibor és Nagy Gabi bevezetője után felolvas Sopotnik Zoltán és Dunajcsik Mátyás, 7 órától felolvas Tóth Krisztina és Háy János. A szerzőkkel Falvai Mátyás beszélget. Utána  Rieger Attila Jazz-trió-koncert. Mindkét napon az ideiglenesen felállított standokon az Írók Boltja árusítja a felolvasó szerzők könyveit. A rendezvény A KÖNYV UTÓÉLETE programnak is része


Szeptember 27. este 7 óra. A KÖNYV UTÓÉLETE Szegeden. Grand Café. Szijj Ferenc irodalmi estje. Beszelgetőtárs: Orcsik Roland


Szeptember 28. délután 4 órakor Zilahy Péter könyvbemutatója Ljubljanában. Az utolsó ablakzsiráfot az Apokalipsa kiadó jelenteti meg szlovénül Marjanca Mihelic fordításában.  A rendezvény A KÖNYV UTÓÉLTE program része


Szeptember 28. A KÖNYV UTÓÉLETE Nagyváradon Bémer tér, Arlus-terem. A Várad folyóirat és a Bihar Megyei Könyvtár közös Törzsasztal-estjének vendége Parti Nagy Lajos. Beszélgetőtársa Kőrössi P. József. (Októberben Bodor Ádám, novemberben Csaplár Vilmos látogat Nagyváradra.)


Szeptember 28. Médium-Art Stúdió Gakéria (Bp. XIII. ker. Lehel u. 7/A., bejárat a Bulcsú utca felől). Budapesti Jelenlét, 2007/1-es élő folyóiratszámának bemutatója. Egy regény -- írója nő, szerzője férfi Virágh Hanga legendát ír. Berkovits György  olvas fel a már megjelent regényéből, és annak most készülő folytatásából.    


Szeptember 29-én a review within review nemzetközi írótalálkozó keretében Zilahy Péter Triesztben  és Duinóban olvas fel olaszul megjelent könyvéből és novelláiból. A rendezvény A KÖNYV UTÓÉLTE program része

 

 

OKTÓBER


Október 2. délután 4 óra. Illyés Gyula Megyei Könyvtár (7100 Szekszárd, Széchenyi u. 51.)Indul az Élő irodalom a könyvtárban sorozat. Havonta egyszer  találkoznak olvasóink a magyar regény- és versművészet jeleseivel. A közönség  a régi, rendszeres könyvtárhasználókból, valamint  a város diáktársadalmából kerül ki. Az első vendég Darvasi László. A rendezvény A KÖNYV UTÓÉLETE program része (További vendégek - november 6-án Podmaniczky Szilárd, december 4-én Parti Nagy Lajos)


Október 3. este 6 óra. Assam Teaház  (6720 Szeged, Tisza Lajos krt. 60.) Az Átkelés kortárs amerikai versantológiát és Ira Cohen Bőségszaru című kötetének bemutatója. Közreműködôk Rákai Orsolya irodalomtörténész és Gyukics Gábor költô, műfordító.

A rendezvény A KÖNYV UTÓÉLETE program része

      

Október 3. délután 6 óra. Sirály (VI. Király u. 50.) Folytatódik a Nézőtérrel szembe sorozat A KÖNYV UTÓÉLETE  program részeként. Kukorelly Endrével beszélget Györe Gabi.
 

Október 4. délelőtt fél 11-kor. Szolnok, Hild Viktor Városi Könyvtár és Közművelődési Intézmény, I. emelet, gyermekkönyvtár. A Nagy Olvashow  kölyökshow napján  Kiss Ottó író, költő találkozik az alsó- tagozatos gyerekekkel. A rendezvény A KÖNYV UTÓÉLETE  program része

      

Október 5. este 6 óra. Újlipótvárosi Klubgaléria (XIII. Tátra 20/B). Újlipótvárosi esték.        Felovasnak: Tábor Ádám, Turczi István, Ungváry Rudolf, Bujdosó Alpár, valamint Nádas Péter művéből Kautzky Armand. Az est moderátora: Polgár Ernő. Fuvolán közreműködik Kondás Ádám (Largó Egyesület). A rendezvény A KÖNYV UTÓÉLETE  program része


Október 5. este 7 óra. Műcsarnok (Budapest, XIV., Hősök tere) Bródy Sándor-díj átadása.  A díjat, amelyet Bródy Sándor pályakezdésének emlékére alapított unokája, Alexander Brody, és amely egy-egy év legjelentősebbnek ítélt elsőkötetes szépprózai művét jutalmazza, ebben az évben Harcos Bálint: Naiv növény című kötete nyerte el.

A díjátadáson részletek hangzanak el a díjazott műből, valamint felolvas Király Kinga Júlia, Selyem Zsuzsa, Czéh Zoltán és Szabó Róbert Csaba. A Bródy Sándor Alapítvány díjazottjai: 1995 - Simon Balázs, Szilasi László, 1996 - Hamvai Kornél, 1997 - Farkas Péter, Salamon András, 1998 - Zoltán Gábor, 1999 - Ajtony Árpád, Varró Dániel (különdíj), 2000 - Jusztin Harsona, 2001 - Szálinger Balázs, 2002 - Grecsó Krisztián, 2003- Dragomán György, 2004 - Murányi Zita, Nagy Gabriella, 2005 - Gazdag József, 2006 - Szakács István


Október 5. délután fél 3. Szombathely, Berzsenyi Dániel Könyvtár (Antall József tér 1.) a „Könyvtárak összefogása a társadalomért" és A KÖNYV UTÓÉLETE programsorozat keretében Kálnay Adél találkozik iskolás olvasóival


Október 6. Stúdió K (Budapest, IX.ker, Ráday u. 36.) Orrocskák, színpadi groteszk vagy groteszk játék. Kőrösi Zoltán azonos című regényének motívumai alapján a stúdiószínpadi változatot készítette: Gyarmati Kata. Történetünk a különleges képességgel megáldott Bárány Ádám bolyongását kíséri végig Budapest nőváros útvesztőjében.


Október 7. este 7 óra. Székesfehérvár. Deák Képtár. Pallag Zoltán irodalmi sorozatának vendége Závada Pál. A program A KÖNYV UTÓÉLETE sorozat része.

      

Október 8. Titkok, varázslatok. Kálnay Adél tiniprogramjai Észak-Magyarország könyvtáraiban. Délelőtt 10 órakor Borsodnádasdon, déli 1 órakor Putnokon, délután fél 4-kor Miskolcon II.Rákóczi Ferenc Megyei Könyvtárban találkozik olvasóival

      

Október 8. délután fél 5. A KÖNYV UTÓÉLETE Szlovákiában. Zsolnai Irodalmi Fesztivál.  Kerekasztal-beszélgetás, felolvasás a városházán. Vendégek: Závada Pál, Jan Balaban, Pavol Rankov.  A beszélgetést Dado Nagy vezeti. Žilinská radnica: Pál Závada, Jan Balabán, Pavol Rankov, besedu so spisovateľmi moderuje Dado Nagy

      

Október 8.  délután fél 6. Mu Színház (XI. Kőrösy J.u.17) műKEDDvelő hétfőn - költői kérdések és válaszok -  Ladik Katalin beszélgetőtárs: Szkárosi Endre. A rendezvény A KÖNYV UTÓÉLETE program része. Szeretettel vár mindenkit a házigazda: Lárai Eszter. (Következik:  a Szomjas Oázis antológia szerkesztője Forgács Zsuzsa  – november 13-án este 6 órakor, Dukay Nagy Ádám–Györe Balázs – december 4-én este 6 órakor)


Október 9. este 6 óra. Platán étterem (Városligeti fasor 46-48.). Pódium és a Kelemen kör vendége Háy János. Beszélgetőtársa Payer Imre.  A rendezvény A KÖNYV UTÓÉLETE program része.

      

Október 10. délután 2 óra. Szegeden a Somogyi-könyvtár Északvárosi fiókkönyvtárában  író-olvasó találkozó kezdődik Szabó T. Annával.  A program A KÖNYV UTÓÉLETE sorozat része.

      

Október 10. este 6 óra. Veszprémi Egyetem. A KÖNYV UTÓÉLETE program keretében folytatódnak a Trialógus-estek. Bozsik Péter és Szilágyi Zsófi vendége Háy János

      

Október 10. A KÖNYV UTÓÉLETE Kárpátalján. A beregszászi II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola vendégei Kukorelly Endre, Mészáros Sándor, Spiró György

      

Október 10. este 7 óra. Szeged REÖK Palota, Petőfi Sándor krt. Botcsinálta Rádiókritikusok. A felolvasóestre meghívtuk az Élet és Irodalom valamennyi Szentes járásból származó, íróból lett rádiókritikusát. Ennek ellenére biztosnak tűnik, hogy nem csak a Játék és muzsika tíz percbent fogják gyászolni. Vendégek: Cserna-Szabó András és Grecsó Krisztián írók. A rendezvény A KÖNYV UTÓÉLETE program része

       

Bálint István költő, drámaíró, színházrendező, színész, a Kassák Stúdió, a Lakásszínház, az Elephant Theatre, a New York-i Squat Theatre és a Szépírók Társasága tagja 2007 október 11-én Budapesten meghalt

      

Október 11. délután 5 óra. Khéli Étterem különterme (Budapest, III. Mókus u. 22.) Kelecsényi László: Nagy kópéságok. Krúdy-titkok nyomában című kötetének bemutatója az Óbudai Krúdy-körben. A rendezvény A KÖNYV UTÓÉLETE program része

      

Október 11. este 6 óra. Inda Galéria (VI. Király u. 34. II. emelet) NYITOTT VERSEST. Vendég Halasi Zoltán. Gyukics Gábor és Dukay Nagy Ádám dzsesszel tálalt havonkénti irodalmi csemegéje, ahol a költővendég együtt olvas föl a versszerző olvasókkal. Hozza el és ossza meg másokkal is  fiókban lapuló szövegeit!  Zene: Barabás Lőrinc (trombita). A belépés ingyenes. A rendezvény A KÖNYV UTÓÉLETE program része


Október 12. délután 3 óra VII. Győri Könyvszalon, pódium színpad. Ladik Katalin: Élhetek az arcodon? c. könyvének bemutatója. A bemutató A KÖNYV UTÓÉLETE program része


Október 16. délután 4 óra. Írók Boltja. A MAGVETŐ KIADÓ könyvbemutatója: Bertók László: Hangyák vonulnak. Bemutatja: Parti Nagy Lajos. A rendezvény A KÖNYV UTÓÉLETE  program része


Október 17. délután 4 óra. Írók Boltja. Az  ORPHEUSZ KIADÓ könyvbemutatója. Tatár Sándor: Bejáró művész. Bemutatja: Margócsy István. A rendezvény A KÖNYV UTÓÉLETE  program része

      

Október 17. délután 4 óra. Zirc, III. Béla Gimnázium. A rendhagyó irodalomórán Csapody Kinga vendége Harcos Bálint. A rendezvény A KÖNYV UTÓÉLETE  program része

      

Október 17. délután 5 óra. Szombathely, Berzsenyi Dániel Könyvtár. Gyukics Gábor, Zalán Tibor, Varga Virág közös költői estje. A rendezvény A KÖNYV UTÓÉLETE  program része

      

Október 18-án délután fél háromkor kísérik utolsó útjára a budapesti Farkasréti temetőben Polcz Alaine író, pszichológust, a hazai hospice mozgalom megalapítóját. Polcz Alaine hosszan tartó, súlyos betegség után, szeptember 20-án kevéssel 85. születésnapja előtt otthonában halt meg.

      

Október 18. délután fél 5. Szegeden a Somogyi-könyvtár Északvárosi fiókkönyvtárában "Jaj a legyőzötteknek! címmel találkozó és beszélgetés Cserna-Szabó Andrással. A program A KÖNYV UTÓÉLETE sorozat része

      

Október. 18. este 6 óra. Utas és Holdvilág Antkivárium, Veszprém. Az  Ex Symposion estje. Szilágyi Zsófia, Mesés Péter, Radics Viktória, Ladányi István és Bozsik Péter bemutatja a Bohóc-számot, valamint beharangozza az Ivo Andrics-számot is. A rendezvény A KÖNYV UTÓÉLETE  program része

      

Október 18-19. A KÖNYV UTÓÉLETE Szlovéniában. 18-án este 6 órakor a Lendvai Könyvtárban bemutatkozik a Bárka folyóirat. Vendégek:  Elek Tibor irodalomtörténész, főszerkesztő, Kiss László író, szerkesztő, Kiss Ottó író, Szabó Tibor író, szerkesztő. 19-én délelőtt 10 órakor Kiss Ottó találkozik gyerekolvasóival

      

Október 18. délután fél 5. Szeged Somogyi-könyvtár klubjába (Dóm tér 1-4). Cserna-Szabó András  irodalmi délutánja. Szó lesz a Debreceni Csokonai Színházban bemutatott Vendel tragédiájáról és a Jaj a legyőzötteknek, avagy süssünk, főzzünk másnaposan! című kötetrôl. A rendezvény A KÖNYV UTÓÉLETE program része.


Október 18. délután 6 óra. Pécs Művészetek Háza. ECK IMRE TEREM. "KREATÍV FELEJTÉS" Magyar Lettre lapszámbemutató felolvasás és beszélgetés. Közremûködik Balázs Attila, Halmai Tamás, Kukorelly Endre, Németh Gábor és a szerkesztő, Karádi Éva. A rendezvény A KÖNYV UTÓÉLETE program része.


Október 18. este 8 óra. A Borostyán-sorozat harmadik, utolsó évfolyamát indítja Balla Zsófi a StúdióK- Színházban. Az első est vendége Kemény István. Az évad további meghívottai  - november 15: Borbély Szilárd, december 6: Szabó T. Anna, 2008. január 17: Szijj Ferenc, február 14: Lackfi János, március 13: Vörös István, április 10, a sorozat záróestje: 4 lírakritikus a mai magyar költészetről. A rendezvények A KÖNYV UTÓÉLETE program részei


Október 19. A KÖNYV UTÓÉLETE Nagyváradon Bémer tér, Arlus-terem. A Várad folyóirat és a Bihar Megyei Könyvtár közös Törzsasztal-estjének vendége Bodor Ádám.  Beszélgetőtársa Kőrôssi P. József.

 

Október 20. este 7 óra. Nyitott Műhely (XII: Ráth György u. 4.) Az Irodalmi párok sorozatban  Forgács Zsuzsával és Forgách Andrással Bán Magda és Torma Tamás beszélget. Az est háziasszonya Kriszt Magdi. A rendezvény A KÖNYV UTÓÉLTE program része

       

Október 20. este 6 óra. A KÖNYV UTÓÉLETE Erdélyben. LÁTÓ Irodalmi Szinpad, Marosvásárhely, Színművészeti Egyetem, Stúdióterem.  Bodor Ádám estje (November 17-én Parti Nagy Lajos a LÁTÓ vendége)

      

Október 20-21. Radnóti Színház. Térey János: Asztali zene. Ősbemutató. Radnóti Színház és a Budapesti Őszi Fesztivál együttműködése eredményeként

      

Október 23. délelőtt 11 óra. A KÖNYV UTÓÉLETE Szlovákiában. IRODALOM ÉS...TÁNC. Helyszín: Kassa, a Magyar Tannyelvű Gimnázium. Peer Krisztián költő találkozik a diákokkal és az érdeklődőkkel. Beszélgetőtársa: Juhász Katalin újságíró

      

Október 24. este 7 óra. Nyitott Műhely (XII. Ráth Gy. u. 4.) Késelés villával. Babiczky Tibor és András László vendége: Dragomán György. A rendezvény A KÖNYV UTÓÉLETE program része. 

A belépés díjtalan. (Következik:  november 14-én este 7-kor Varró Dániel, december 12-én este 7-kor Tóth Krisztina)


Október 25. este 7 óra. Nyitott Műhely. A Beszélő estje. Levelek Ferencz Győzőhöz és Nádasdy Ádámhoz


Október 27–28. Szépírók Társasága IV. Őszi Irodalmi Fesztiválja a Petőfi Irodalmi Múzeumban szombat-vasárnap délelőtt 11-tól este 11-ig.  Tiltáson innen és túl. Független irodalmi csoportosulások a Kádár-korban. Részletes program. A belépés ingyenes


Október 30. este 6 óra. Pécs, Mûvészetek Háza, Fülep Lajos terem. Könyvbemutató - BERTÓK LÁSZLÓ: HANGYÁK VONULNAK - A kötetet bemutatja és a szerzővel Ágoston Zoltán, a Jelenkor folyóirat szerkesztője beszélget. Közremûködik Lázár Balázs, színművész, költő  A Művészetek és Irodalom Háza  rendezvénye A KÖNYV UTÓÉLETE program része. Belépődíj: 400 Ft

      

Október 30. délután 4 óra. Írók Boltja. A MAGYAR LETTRE – 2007 őszi lapszám bemutatója.  Bevezeti: Karádi Éva. Vendégek: Balázs Attila, Márton László és Tatár Sándor. 

A rendezvény A KÖNYV UTÓÉLETE  program része

      

Október 31. délután fél 5. Írók Boltja. A Jaffa Kiadó könyvbemutatója. Szomjas oázis – antológia a női testről.  Bevezeti a szerkesztő: Forgács Zsuzsa Bruria. Utána 6 órától a Sirályban (Király u.50.) folytatódik a program. A kötet szerzői felolvasnak (Polcz Alaine szövegét Kovács Ágnes Anna), énekelnek, rappelnek, végül mindez beleömlik a nagy világ-oázis zenébe és táncba.

Szerzők: Babarczy Eszter, Tóth Krisztina, Drozdik Orsolya, Ladik Katalin, Bódis Kriszta, Kiss Noémi, Orsós Viola, Rapai Ágnes, Szécsi Magda Dzsendzsi, Forgács Zsuzsa Bruria, Radics Viktória, Lovas Ildikó, Kapecz Zsuzsa, Niran Judit, Lengyel Nagy Anna, Mohás Lívia, Zsámboki Mária, Kiss Judit Ágnes, Csobánka Zsuzsa, Laik Eszter, Hamaranna – Vincze Zita, Tamás Zsuzsa, Kupcsik Lidi, Ágens, Malac - Balog Judit, Fiáth Titanilla, Gordon Agáta, Erdős Virág, Szemethy Orsi, Szabó Ildikó, tequila rapido - Zomborácz Virág, Kari Györgyi. 

A rendezvény A KÖNYV UTÓÉLETE  program része

 

NOVEMBER


November 2. este 6 óra. Alexandra Könyvesház pódiuma (Nyugati tér 7.). Harmadik alkalommal adják át a hosszú ideig Amerikában élt és ott elhunyt író, Csernus Ákosról elnevezett irodalmi díjat, amit a három tagú kuratórium (Földényi F. László, Konrád György és Sándor András) kétévente ítélhet oda a modern magyar próza egyik képviselőjének. Az 5000 amerikai dollárral járó díjat eddig Györe Balázs, Kukorelly Endre kapta meg, az idei kitüntetett Csaplár Vilmos.


November 2. este 6 óra. Műcsarnok. Podmaniczky Szilárd Hutchinson rugói című új könyvének bemutatója. A szerzővel Györe Gabi beszélget. A rendezvény A KÖNYV UTÓÉLETE program része

November 2. este 6 óra. Újlipótvárosi Klub-Galériába  (1136 Budapest Tátra u. 20/b.) Újlipótvárosi esték. Felolvasnak: Bárdos Deák Ágnes, Lázár Balázs, Rapai Ágnes, Márton László, Pallag Zoltán. Esterházy Péter  művéből felolvas  Kautzky Armand. Közreműködik: Pintér László gitárművész (Zeneakadémia - A Largo Egyesület szervezésében). Az estet vezeti  Polgár Ernő szerkesztő-dramaturg. A rendezvény A KÖNYV UTÓÉLETE program része. Az irodalmi esteket a TV13 és az euro.hu rögzíti. Támogató a Táncsics  Alapítvány

 

November 6. délután 5 óra. Illyés Gyula Megyei Könyvtár, Szekszárd, Széchenyi u. 51.

Élő irodalom a könyvtárban. A sorozatban Podmaniczky Szilárd találkozik olvasóival.

A rendezvény A KÖNYV UTÓÉLETE program része. (December 4-én Parti Nagy Lajos lesz a könyvtár vendége)

November 6. este 6 óra. Miskolc, Zipfer Söröző (Kossuth u. 9.) Petőcz András a Spanyolnátha és a Szépírók Társasága közös estjének vendége. Vass Tibor köszöntője után Berka Attila vezeti a beszélgetést. Közreműködik Varga Andrea színművész. A belépés támogatóinknak, együttműködő partnereinknek  (Péda Képfőiskola, Miskolc Város Önkormányzata, Zipfer Söröző) köszönhetően díjtalan. A rendezvény A KÖNYV UTÓÉLETE program része


November 7. Kecskemét, Katona József Megyei Könyvtár.  A Forrás bemutatja:
Petőcz András:  Idegenek: harminc perccel a háború előtt
és Podmaniczky Szilárd: Hutchinson rugói című köteteket.
A szerzőkkel Füzi László beszélget. A rendezvény A KÖNYV UTÓÉLETE program része


November 8. este 6 óra. Inda Galéria Bp. VI. ker., Király utca 34. II em, Nyitott Versest – ahol a költővendég együtt olvas föl a versszerző olvasókkal. Hozza el és ossza meg másokkal is  fiókban lapuló szövegeit! Vendég: VARGA Virág

Házigazda: Ddukay Nagy Ádám és Gyukics Ggábor. Zene Barabás Lőrinc... (trombita)

A rendezvénye a Könyv Utóélete program része


November 9. este 6 óra. Tiszakécskei Városi Könyvtár. Böszörményi Gyula estje. Vendégei Ficsku Pál és Ménes Attila. A rendezvény A KÖNYV UTÓÉLETE program része

 

November 9.  (román idő szerint) este 6 óra. A KÖNYV UTÓÉLETE Nagyváradon.

A Megyei Könyvtárban a Törzsasztal vendége Bodor Ádám, akivel Kőrössi P. József beszélget

November 9. délután 5 óra. A KÖNYV UTÓÉLETE Mezőtúron. Kilenc és fél címmel író-olvasó találkozó lesz a Fazekas Múzeumban az ALAK és a Szépírók Társasága szervezésben. Vendégek: Nagy Koppány Zsolt és Papp Sándor Zsigmond. Moderátor: Kozák Tibor újságíró

November 10. este 7 óra. A KÖNYV UTÓÉLETE Magyarkanizsán. A Művészetek Háza vendégei a Bárka munkatársai: Elek Tibor, Kiss Ottó, Kiss László, Szabó Tibor.


November 10. este 7 óra. Médium-Art Stúdió Galéria (XIII. Lehel u. 7/a). A Budapesti Jelenlét élő folyóirat 2007/2-es számának bemutatója. Hús. Szántó T. Gábor olvas fel novelláiból, verseiből. Házigazda, beszélgetőtárs: Petőcz András. A rendezvény A KÖNYV UTÓÉLETE program része

 
November 12. A szolnoki II. Rákóczi Ferenc Általános Iskolában  az „Olvasás Hete” rendezvénysorozat keretében Kiss Ottó költő rendhagyó irodalomórát tart 9-12 éves diákoknak. A rendezvény A KÖNYV UTÓÉLETE program része

November 11-12. Magyar Kulturális Intézet, PRÁGA Rytířská 25-27. A KÖNYV UTÓÉLETE Csehországban A IX. Költőfesztivál magyar vendégei Rapai Ágnes, Pénzes Tímea és Babiczky Tibor. A költők verseit Pénzes Tímea kitűnő fordításában Martin Zbornik, tolmácsolja, Az esten a l'arrrache cour nevű cseh zenekar jazzt és klezmert játszik.
Den maďarské poezie Autorské čtení Tímei Pénzes, Ágnes Rapai a Tibora Babiczkého. Český překlad Tímea Pénzes a Jiří Zeman.

November 13. este 6 óra. Mu Színház (XI. Kőrösy J.u.17)  Oltsátok velünk szomjatokat. Ez a mi testünk, vegyétek és olvassátok... A könyv szerzői felkutatják a Szomjas Oázist, a női test ünnepén!  Ladik Katalin, Fiáth Titanilla, Radics Viktória, Rapai Ágnes, Kari Györgyi, Malacka - Balog Judit, Forgács Zsuzsa Bruria. Rappelés, hangköltészet, tralala és dialógus legkedvesebb ellenhangjainkkal. A rendezvény A KÖNYV UTÓÉLETE program része. Szeretettel vár mindenkit a házigazda: Lárai Eszter. (December 4-én  este 6-kor Dukay Nagy Ádám–Györe Balázs est)

November 14. délután fél 5. Pécs, Kodály Zoltán Úti Középiskola és Kollégium. Bertók László rendhagyó irodalomórát tart  a diákoknak.  A rendezvény A KÖNYV UTÓÉLETE program része 

 

November 14. este 6 óra. Sirály (Bp, VI., Király u. 50.) A nézőtérrel szemben: Németh Gábor. Beszélgetőtárs: Györe Gabriella
Németh Gábor 1956. november 23-án született Budapesten. 1984 óta sajtómunkás, a legkülönbözőbb lapoknál a legkülönbözőbb funkciókat tölti be, az újságkihordástól a főszerkesztésig. Az 1980-as évek második felében induló posztmodern stílusjegyekkel illetett prózaírók egyike. 1990-ben Angyal és bábu címmel jelennek meg kisprózái, 1992-ben jelenik meg a szöveg által szervezett középpontú A semmi könyvéből, 1994-ben jelenik meg a Wittgenstein nyelvfilozófiai állításaira is rájátszó Eleven hal, 1998-ban A huron tó. 2000-ben Szilasi Lászlóval adja közre Gabriely György és Poletti Lénárd krimiparódiaként is olvasható levelezését Kész regény címmel, 2002-ben jelenik meg az Elnézhető látkép legutóbbi három önálló kötetének anyagával, 2004-ben kiadja a kritika és a közönség által is érdeklődéssel olvasott 'örvénykönyvét' Zsidó vagy? címmel, s 2006-ban jelenik meg legutóbbi, A tejszínről című kötete.
2003-ban jelent meg a Színházi Dramaturgok Céhének gondozásában kiadott Nyílt Fórum Füzetekben drámája, a Túl az egészen. Korábban A fehér kígyó címmel hangjátékot írt, s Leer címmel egy játékot szünet nélkül.
Társ-forgatókönyvíróként jegyzi a Presszó című 1998-as Sas Tamás filmet, 2000-ben Fésős András Balra a Nap nyugszik című filmjének társ-forgatókönyvírója. 1994-től 2006-ig a Magyar Rádió irodalmi szerkesztője, 2001-től a Színház- és Filmművészeti Egyetem tanára, 2004-től a litera irodalmi portál főszerkesztője.
Következő vendégeink: 2007. december 5. 18.00 - Parti Nagy Lajos, 2008. január 9. - Spiró György, 2008. február 6. - Garaczi László
A rendezvény A KÖNYV UTÓÉLETE program része
 
November 14. este 7 óra. Nyitott Műhely (XII. ker. Bp. Ráth György utca 4.) A KÖNYV UTÓÉLETE. KÉSELÉS VILLÁVAL plusz: könyvbemutató. Vendégünk: VARRÓ DANI és a Szívdesszert.  (Vajon mikor kéne elkezdeni Danit Dánielnek szólítani?) „ Abszolút hallása van" mondta elismerőleg az alig huszonkét éves Varró Daniról egy eleven klasszikus... „Ha volt az elmúlt években fontos, a kortárs magyar költészet egészére kiható pályakezdés, akkor Varró Dániel jelentkezése bizonnyal az volt. Pedig e játékos és könnyed költészetről elsőre nehéz is elhinni, hogy valójában nagyon is provokatív, sőt, újító igényű kísérlet. Az igazán 'jelentős' lírát hosszú ideje a komor, a komolykodó, sőt gyakran tragizáló hanggal azonosította kritika, Varró Dániel azonban egy ezzel minden tekintetben szemben álló, azaz a könnyűségre, a humorra, a paródiára, avagy a gyermekkor örömeire és képzetvilágára épülő, ám az irodalmi hagyományra való reflexiók tömege miatt 'magasköltészet'-ként olvasható kötetekkel jelentkezett." (Bedecs László) Beszélgetőtársak és a sorozat szerkesztői: Babiczky Tibor és András László. A program a MASZRE (www.maszre.hu) támogatásával jött létre. Mindenkit szeretettel várunk. A belépés díjtalan.

  

November 15. délután 5 óra. Dunaújváros Kortárs Művészeti Intézet. Dragomán György irodalmi estje. Beszélgetőtársa Gyöngyössy Csaba. A rendezvény A KÖNYV UTÓÉLETE program része 

  

November 15. este 7 óra. Szeged, Grand Café. Bán Zsófia írói estje. Beszélgetôtársa Darabos Enikő. A rendezvény A KÖNYV UTÓÉLETE program része

 

November 15. este fél 8. Stúdió K, Budapest, IX., Ráday u. 32.  BOROSTYÁN-ESTEK.

A KÖLTŐ SZÍNHÁZA. Balla Zsófia vendége  BORBÉLY SZILÁRD.
                                                                                                             „Egyszer előtte fénye lesz Ki várja
                                                                                                              Ki fénybe lép sötétből fénytelen
                                                                                                              Egyszer alakja lesz Ki teste fény
                                                                                                              Ki fénybe lép magányosabb  magánál”
                                                                                                                                                         (Hosszú nap el)
Borbély Szilárd 1963-ban született Fehérgyarmaton. 1989-ben a Debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetemen szerzett oklevelet, majd ugyanott lett egyetemi oktató. Az Alföld versrovatának szerkesztője. Első könyve 1988-ban, Adatok címmel látott napvilágot. Munkásságát Szép Ernő-díjjal, József Attila Díjjal, Palládium Díjjal jutalmazták.
További kötetei:
A bábu arca, Történet  (versek, esszé, Széphalom, 1992)
Hosszú nap el  (drámai jambusok, Jelenkor, 1993)
Mint. Minden. Alkalom. (versek, Balassi-JAK, 1995)
Ami helyet (versek, Jelenkor, 1999)
Berlin&Hamlet ( versek, Jelenkor, 2003)
Halotti Pompa (I-II) (versek, Kalligram, 2004)
Fény a magasból (Koinónia, 2007)

A rendezvény A KÖNYV UTÓÉLETE program része. (Az évad  tervezett Borostyán-estjei:  december 6: Szabó T. Anna, január 17: Szíjj Ferenc, február 14: Lackfi János, március 13: Vörös István, április 10: négy lírakritikus )
 

November 16.  (román idő szerint) este 6 óra. A KÖNYV UTÓÉLETE Nagyváradon. A Megyei Könyvtárban a Törzsasztal vendége Csaplár Vilmos, akivel Kőrössi P. József beszélget

 

 

November 20. délután 5 óra. Szegedi Tudományegyetem Germán Filológiai Intézetében (Szeged, Egyetem u. 2.)  Tatár Sándort és  A végesség kesernyés v... / Endlichkeit mit bittrem Trost c. kétnyelvű verseskötet bemutatójae (kétnyelvű felolvasás és beszélgetés)  A szerzô beszélgetôtársa Horváth Géza intézetvezető, irodalomtörténész, műfordító.. A rendezvény A KÖNYV UTÓÉLETE program része  


November 2o. este 6 óra. Rákóczi úti Fókusz Könyváruház. Podmaniczky Szilárd Hutchinson rugói című könyvének újabb bemutatója. A szerzővel Lőrinczy Attila beszélget. A könyvból részleteket olvas fel Margitai Ági. A rendezvény A KÖNYV UTÓÉLETE program része


November 20. este 7 óra. Alexandra Könyvesház Kávéháza, Károly körút.
Pollágh Péterrel Esze Dóra beszélget. A rendezvény A KÖNYV UTÓÉLETE program része


November 21. Szentesi Városi Könyvtár. Kálnay Adél találkozik olvasóival. 

A rendezvény A KÖNYV UTÓÉLETE program része 

   

November 21. este 6 óra. Veszprém, Pannon Egyetem. Trialógusok-Visszahívás. Szilágyi Zsófi és Bozsik Péter vendége Zeke Gyula, a Kávézók kalauzának szerzője.

A rendezvény A KÖNYV UTÓÉLETE program része

 

November 21-én a Kelemen kör  vendége: PAYER IMRE, költő, író, Beszélgetőtársa: Novák  Valentin. A rendezvény A KÖNYV UTÓÉLETE program része


November 22. este 7 óra. Eszék, Filózifiai Egyetem. Ladik Katalin horvát nyelven a Matica hrvatska, Ogranak Osijek gondozásában 2007-ben megjelent verseskötetének bemutatója a Slamningovi dani irodalmi rendezvénysorozat keretében az eszéki Filozófia egyetem, valamint a Művészeti akadémia szervezésében

Večer slavonskih pisaca i predstavljanje knjige Katalin Ladik Kavez od trave (Fűketrec). Gosti: Jolan Mann i Istvan Ladany

A bemutató A KÖNYV UTÓÉLETE programnak is része

 

November 23. délelőtt 10 óra. Keszthelyi Gyerekkönyvtár. Gyárfás Endre találkozik olvasóival, a kisiskolásokkal. A rendezvény A KÖNYV UTÓÉLETE program része

 

November 23. este 6 óra. Szeged, REÖK. Palota. Horvát szerzők felolvasóestje. Delimir Resicki, Ivan Vidic, Mile Stojic, Rade Jarak. Bevezetőt mond: Fenyvesi Ottó költő. A horvát költőkkel, írókkal Orcsik Roland, Kollár Árpád és RadicsViktória beszélget. Közreműködnek a szegedi Monod(r)ámák Társulat tagjai. A Szépírók Társasága és a Hrvatsko Drustvo Pisaca nemzetközi együttműködésének keretében.
 A rendezvény A KÖNYV UTÓÉLETE program része

  

November 24. este 6 óra. Petőfi Irodalmi Múzeum. Horvát szerzők felolvasóestje. Delimir Resicki, Ivan Vidic, Mile Stojic, Rade Jarak. A horvát költőkkel, írókkal dr. Virág Zoltán egyetemi docens és Fenyvesi Ottó költő, Radics Viktória költő, esszéíró beszélget. Közreműködik: Lázár Balázs és Tallián Marianne (hegedű) A Szépírók Társasága és a Hrvatsko Drustvo Pisaca nemzetközi együttműködésének keretében.

A rendezvény A KÖNYV UTÓÉLETE program része

 

November 27. este 6 óra. ELTE Társadalomtudományi Kar Tanácsterme, XI. Pázmány Péter sétány 1/a 7.19. Závada Pál és Zoltán Gábor felolvasása, moderátor: Karádi Éva
az Emlékezetkultúrákról rendezett vita keretében.

A rendezvény A KÖNYV UTÓÉLETE program része


November 28. délután 4 óra. Írók Boltja, Budapest, Andrássy út 45. Békés Pál: Semmi baj. Régi és új novellák és bélyegek című kötetét bemutatja Merényi Ágnes szerkesztő és Takács Ferenc irodalomtörténész. A beszélgetést Reményi József  Tamás vezeti.
A rendezvény A KÖNYV UTÓÉLETE program része

 

November 28. délután 4 óra. Zirc, III. Béla Gimnázium, Művészeti Szakközépiskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény. Csapody Kinga rendhagyó irodalomórájának vendége Tóth Kriszta. A  rendezvény A KÖNYV UTÓÉLETE program része 

 

November 28. este 6 óra. Hódmezővásárhely, Németh László Városi Könyvtár Andrássy út 44.  Vendégünk Závada Pál író. Beszélgetőtársa: Bombitz Attila Irodalomtörténész (SZTE BTK).

A rendezvény A KÖNYV UTÓÉLETE program része

  

November 29-én ravatalozzák fel Szabó Magdát a debreceni városházán.

Hamvasztása november 30-án, temetése pedig december 1-jén lesz Debrecenben.

December 10-én  délelőtt 11 órakor a budapesti Farkasréti temetőben búcsúztatják


November 29. délután 4 óra. Filagóra Könyvesbolt a Kálvin térnél, közvetlenül a Vörösmarty mozi mellett (Üllői út 2-4.). Ménes Attila Egy délután Noémivel című könyvének bemutatója.

A rendezvény A KÖNYV UTÓÉLETE program része

 

November 30. Pécsi Sebestyén Általános és Zenetagozatos Iskola.  Harcos Bálint találkozik a könyvtárban a gyerekekkel. Beszélgetőtársa Szilágyi Zsófi. A rendezvény A KÖNYV UTÓÉLETE program része

 


 

DECEMBER

December 1. este 7 óra. Budai Micve Klub, Frankel Leó út 49. II. emelet. Görögnek zsidó, zsidónak görög. Szántó T. Gábor irodalmi estje. Beszélgetőtársa Képes Gábor.
A rendezvény A KÖNYV UTÓÉLETE program része

December 1. este 7 óra. Nyitott Műhely (XII. Ráth György u. 4.) Irodalmi Párok X. Adamik Lajossal és Márton Lászlóval Bán Magda és Torma Tamás beszélget. Az est szervezője Kriszt Magdi.

A rendezvény A KÖNYV UTÓÉLETE program része

December 4.  este 6 óra. MU Színház, XI., Kőrösy József utca 17. Költői kérdések és válaszok. A műKEDDvelőben Dukay Nagy Ádám.  Beszélgetőtársa Györe Balázs. Szeretettel vár mindenkit a házigazda: Lárai Eszter. A KÖNYV UTÓÉLETE - Szépírók a Mu színházban

December 4.  délután 5 óra. Szekszárd, Illyés Gyula Megyei Könyvtár "Élő irodalom a könyvtárban" című irodalmi sorozat következő  vendége Parti Nagy Lajos író, költő. A rendezvény A KÖNYV UTÓÉLETE program része

December 4. Tata, Móricz Zsigmond Városi Könyvtár.Gyárfás Endre író-olvasó találkozója.

A rendezvény A KÖNYV UTÓÉLETE program része

December 5. délután 4 óra. Írók Boltja. BÁTHORI CSABA köteteit - Játék sötéttel I-II. – esszék, Haluc Áron dolgozatai bemutatja: Forgách András. Közreműködik: Kaszás Gergő.

A rendezvény A KÖNYV UTÓÉLETE program része

December 5. este 6 óra. Városi Képtár, Deák-gyűjtemény, Székesfehérvár, Oskola utca 10. Esze Dóra irodalmi estje. beszélgetőtársa Pallag Zoltán. A rendezvény A KÖNYV UTÓÉLETE program része

December 5. este 6 órától. Sirály (Bp., VI, Király u. 50.) 3 in 1 - Három az egyben 1. A Nézőtérrel szemben című színházi és irodalmi beszélgetéssorozatban Parti Nagy Lajost Györe Gabriella kérdezi. A rendezvény A KÖNYV UTÓÉLETE program része
„Mi tűrés-tagadás, Parti Nagy Lajos a magyar költészet egyik legbámulatosabb nyelvjátékosa. Mellesleg – ha szabad így mondani." - írja róla egyik verseskötete kapcsán Závada Pál.
Kicsoda Tubica és Tubicáné, mitől vak a Vak Mumutér, hol van Petőfi sírja, a róka az tényleg csak róka, csak róka, csak róka, vagy valami más is, hol jár most Dumpf Endre őszológiai gyakorlataiban, miért jó, jó-e egyáltalán drámát írni és hogyan kell magyarra fordítani egy darabot? Ezek a kérdések is szóba kerülnek a Nézőtérrel szemben sorozat december 5-i estjén.
1982, első kötetének megjelenése óta hat verseskönyv, három elbeszéléskötet, a Hősöm tere című regény és a romantikus regényújságok világát újraíró Sárbogárdi Jolán: A Test angyala című kisregény jelent meg. Legutóbbi kötetei  A fagyott kutya lába című elbeszéléskötet – melyben szerepelnek a Pálfi György Taxidermia című filmjének alapjául szolgáló elbeszélések is -, valamint a napokban a könyvesboltokba kerülő  A vak Mumutér Banga Ferenc rajzaival. Sárbogárdi Jolán darabot is kapott a szerzőtől, akinek két színműve, az Ibusár és a Mauzóleum 1996-ban jelentek meg. Saját darabjain túl számos külföldi dráma átültetésében-magyarításában is szerepet játszott: a fordítást nem szöveg- hanem gondolathűségként értelmezi. Legutóbb november 9-én mutatták be az Új Színházban Nagy Ignác Tisztújítás című darabját az ő átdolgozásában, Szinetár Miklós rendezésében.

December 6. Sirály (Király u. 50,) Hazai Attila felolvasó estje,  Bárdos Deák Ági, Szalai Szabó Istváan, Vajda Róbert és még  sokak közreműködésével. A program a Hanuka fesztivál keretein belül, a  Sirály  irodalmi prgramsorozatanak része. A fesztivál programjai ingyenesek.

A rendezvény A KÖNYV UTÓÉLETE programnak is része

December 6. este fél 8. Stúdió-K, IX. Ráday u. 32. Borostyán Estek. A Költő Színháza. Balla Zsófia vendége Szabó T. Anna. A rendezvény A KÖNYV UTÓÉLETE program része
 „Vérével táplálja a föld                                                                                                                                       

a ragadozó életet.                                                                                                                                        

Az élők és holtak között                                                                                                                                          sötét nedvek keingenek."
                       (Ártér)
Szabó T. Anna 1972. június negyedikén született Kolozsváron, 1987-ben családjával áttelepült Magyarországra. A gimnáziumot Szombathelyen végezte. 1991-ben Budapesten Eötvös Loránd Tudományegyetem magyar-angol szakos hallgatója, 1997-ben szerzett tanári és előadói diplomát. Jelenleg Budapesten él férjével, Dragomán György íróval és két kisfiukkal. Egyetemi évei alatt kezdett publikálni, több napi és havilapban rendszeresen közöl verseket, esszéket, rövidprózát. Első kötete, A madárlépte hó 1995-ben jelent meg a Belvárosi Könyvkiadónál.
Díjai: Déry-díj (2000), Móricz Zsigmond ösztöndíj (2001), József Attila díj (2002), Zelk Zoltán díj (2004), Arany János ösztöndíj (2005); a Tokaji Írótábor díja (2005), a Mozgó Világ Nívódíja próza kategóriában (2006)
További kötetei: Nehézkedés 1998, Fény 2002, Rögzített mozgás 2004, Elhagy 2006.

December 7. délután fél 5. Ferencvárosi Helytörténeti Gyűjtemény. Az élhető város. Kőrösi Zoltán, Burger Barna és Závada Pál beszélgetése A délutáni alvás (a történet árnyéka) című kötet megjelenése kapcsán. Közreműködik: Kaszás Gergő színművész. A rendezvény A KÖNYV UTÓÉLETE program része

December 7. délután 5 óra. Petőfi Múzeum. Füst Milán díj átadás. Az idei évben a prózai kuratóriuma, Sándor Iván elnök, valamint Földényi F. László és Budai Katalin András Sándornak és Forgách Andrásnak ítélte a díjat.
Az alapító Füst Milán özvegye, Helfer Erzsébet indoklásában az szerepelt, hogy "erkölcsi elismerést és anyagi támogatást nyújtson azoknak a költőknek és íróknak, akik Füst Milán irodalmi munkásságának szellemében az egyetemes emberi haladás érdekeit magas művészi szinten fejezik ki műveikben...".
A díjjal együtt járó pénzjutalmat az utóbbi évekig az özvegy által letétbe helyezett egymillió forint kamatai fedezték.  A jutalmat a Magyar Tudományos Akadémia Füst Milán Fordítói Alapítványa egészíti ki fejenként kétszázezer forintra. A szervezés és lebonyolítás költségeit a mindenkori kulturális tárca fedezi. A Petőfi Irodalmi Múzeum társrendezőként idén negyedik alkalommal biztosítja a díjkiosztó ünnepség helyszínét.
Az elmúlt harminckét év jutalmazottjai, a teljesség igénye nélkül, Tandori Dezső (1975), Székely Magda (1977), Sütő András és Nádas Péter (1978), Szentkuthy Miklós és Hajnóczy Péter (1980), Kertész Imre és Esterházy Péter (1983), Oravecz Imre (1985), Lator László (1992), Gergely Ágnes (1994), Grendel Lajos és Lengyel Péter (1995), Nádasdy Ádám (2000), Térey János, Tőzsér Árpád (2002), Csaplár Vilmos (2003), Borbély Szilárd, Deák László (2004), Darvasi László és Spiró György (2005)
 
December 7. este 6 óra. Újlipótvárosi Klub-Galéria, XIII. Tátra u. 20/b. Újlipótvárosi esték. Felolvasnak: Békés Pál, Garaczi László, Grendel Lajos. Mesterházi Mónika, Schein Gábor. Szabó Magda írását felolvassa Orosz Anna. Az est moderátora Polgár Ernő szerkesztő, dramaturg. Közreműködik Srancsik Gábor gitárművész és Tóth Viola Klára énekes. (Zeneakadémia- Largo Egyesület) A rendezvény A KÖNYV UTÓÉLETE program része

December 7. este 6 óra. Tiszakécske, Városi Könyvtár. Könyvkóstoló. Böszörményi Gyula vendégei Balla Zsófia, Báthori Csaba és Kéri Piroska. A rendezvény A KÖNYV UTÓÉLETE program része.

December 7.  este 6 óra (helyi idő szerint), A KÖNYV UTÓÉLETE Romániában. Nagyváradon a Megyei Könyvtár vendége Kőrössi P. József, a Noran Kiadó vezetője. Beszélgetőtársa Szücs László

December 12. délután 5 óra. Hódmezővásárhely, Németh László Városi Könyvtár (Andrássy út 44.) Elek Tibor Árnyékban és fényben című esszékötetének bemutatója. Beszélgetőtársa Ménesi Gábor. A rendezvény A KÖNYV UTÓÉLETE program része
 
December 12. este fél 8. Szabadka, Városi Könyvtár. Ladik Katalin: Élhetek az arcodon? című könyvét bemutatja és a szerzővel beszélget Virág Zoltán. A rendezvény A KÖNYV UTÓÉLETE program része
 
December 13. este 6 óra. Inda Galéria, VI., Király utca 34. II. emelet. Nyitott Versest, ahol a költővendég együtt olvas föl a versszerző olvasókkal.  Hozza el és ossza meg másokkal is  fiókban lapuló szövegeit!  Gyukics Gábor és Dukay Nagy Ádám vendége Babiczky Tibor. Zene BARABÁS Lőrinc... (trombita) .A rendezvény A KÖNYV UTÓÉLETE program része

December 14. este 6 órától. Erzsébet tér. Könyvbemutató és dedikálás az Erzsébet téri karácsonyi könyvváson a Gödör klub elõtt. Ménes Attila bemutatja Egy délután Noémivel című könyvét.
A rendezvény A KÖNYV UTÓÉLETE program része

December 15. este 7 óra. Nyitott Műhely. Irodalmi párok. Szilágyi Zsófival és Szilágyi Mártonnal Bán Magda és Torma Tamás beszélgetnek. A rendezvény A KÖNYV UTÓÉLETE program része

December 18. este 6 óra. Műcsarnok. A Lettre téli számának bemutatója. Garaczi László, Kornis Mihály, Radics Viktória és Tillman J. A. felolvasása. Moderátor: Karádi Éva.

A rendezvény A KÖNYV UTÓÉLETE program része

December 19. délután 4 óra. Zirc, III. Béla Gimnázium. A rendhagyó irodalom órák sorozatban Csapody Kinga vendége Garaczi László. A rendezvény A KÖNYV UTÓÉLETE program része

December 19. este 6 óra Utas és Holdvilág Antikvárium, 8200 Veszprém  Szabadság tér 13. Molnár Sándor vendége Kőrössi P. József. A Nem ezt találtam című könyve kapcsán Brassai Zoltán beszélget a szezővel. A rendezvény A KÖNYV UTÓÉLETE program része

December 23. délután 2 órától Gödör Klub: Karácsonyi Csillagszálló. Gyerekprogramok, képzőművészeti és kézműves foglalkozások Ocztos István vezetésével. A további rendezvényeken közreműködők: 3 órától Iványi Gábor, Palya Bea, Szokolay Dongó Balázs, Esze Dóra, Bródy János, 5 órától Háy János, Scheer Katalin, Czifrik Balázs, Miklya Anna, 7 órától Legát és barátai, 9 órától Rockabilly Karácsony – Mystery Gang, Yellow Spots, Silver Shine. A rendezvény A KÖNYV UTÓÉLETE programnak is része

December 28. este 8 óra. Petőfi Irodalmi Múzeum. Szabad-e szomjasan repülni? Szomjas ária 36 képben. Kenyai, kirgiz, nepáli, orosz, abház, egyiptomi, indiai, román,  tanzániai, zanzibári, és magyarföldi nők az  Éjszakai állatkert és a Szomjas oázis szerzőinek előadásában. Kép:  Szilágyi Lenke.  Szöveg:  Bárdos Deák Ágnes, Radics Viktória,  Tóth Krisztina,  Ladik Katalin,  Erdős Virág, Rapai Ágnes, Bódis Kriszta. Elhangzó dalok és áriák - Mozart: Cosi fan tutte, Dorabella áriája (Yang Li), Aj, de rózsás kiskertembe – népdal (Palya Bea), Bizet: Carmen áriája, Seguilla (Yang Li), A Rózsa – népdal (Palya Bea), Dvorak: Ciganske melodie, Kdyz mne stara matka (Ferencz Karolina), Schubert: Lachen und Weinen, Nevetni és sírni  (Ferencz Karolina), Duett: Gluck: Orfeo és Euridice (Yang Li és Ferencz Karolina), Mozart: Varázsfuvola, I. felvonás, finálé, Csengettyűdal (Yang Li és Ferencz Karolina).  Celebrálja: Forgács Zsuzsa Bruria. A rendezvény A KÖNYV UTÓÉLETE program része


December 31. Gödör Klubszilveszter. Rőzse presszó. Zenés irodalmi Cabaret. Szerkesztők: Bárdos Deák Ági, Nagy Gabi. Kon-Feranszié Legát Tibor.

Zenélnek Balaton, Krétakör Színész-Táncznekar, Romano Drom. Belépő 2500-3000 Ft.

A rendezvény A KÖNYV UTÓÉLETE programnak is része






 

 

Budapest 1053, Károlyi M. u.16. Levélcím: Budapest 1122,Városmajor u.15. Tel/Fax: (1)201-7560 Mobil: (20)358-0164 Mail: szepiroktarsasaga@gmail.com Számla-szám: OTP 11706016-20790473 Elnök: Gács Anna Alelnökök: Kéri Piroska, Mészáros Sándor Honlapszerkesztés: Keresztes Mária