Írás és szolidaritás - diákmunkák

Lorántffy Zsuzsanna Református Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium - tanár: Nógrádiné Pócs Lujza

Hosszú Lara: Nősorsok, szolidaritás

            A magyar értelmező kéziszótár szerint a szolidaritás szó meghatározása a következő: „Nézetek és érdekeke összessége, mások nézeteivel való együttérzés, másokkal a közös cél érdekében történő együtt cselekvés” A szótárban főnévként van jelölve, ám én inkább igének, cselekvésnek értékelném azok alapján, amit jelent, illetve amilyen kontextusokban használjuk. Nem áll messze ettől az empátia, amelynek meghatározásából kimaradt a cselekvés motívuma. Ezeket a „főneveket”, fogalmakat nagyon gyakran kapcsoljuk nőkhöz, már-már általánosan használjuk sztereotípiaként. A jelző nem feltétlenül negatív, hiszen a gyengébbik nemnek jellemzője is, és szükséglete is az empátia és a szolidaritás.

            Tersánszky Józsi Jenő Illatos levélkék című 1958-as regénye alapján ez az érzés vagy beállítottság halálos is lehet. A történet egy fiatalon megélt nagy szerelemre épül, amelyet megszakít a szerencsejáték-szenvedély. Az édesapa a főjegyzőnek ígéri leányát, aki szerelme gyermekét hordja a szíve alatt, s ebben a bizonytalan helyzetben Vicuska csak két emberben bízhat, Sándorban, gyermekének apjában, és Csicsa néniben, a dajkájában. Ők ketten azok, akik szolidaritást vállalnak és empátiát éreznek a fiatalasszony iránt. A tragédia azonban bekövetkezik, Vicuska hirtelen ágynak esik, és magzatával együtt gyermekágyi lázban meghal. Sándor szinte megtébolyodik, de Csicsa néni kínál segítséget, és ad jó tanácsokat, hogyan élje tovább Sándor az életét. A regény igazi főhőse a dajka, aki élettapasztalatával és bölcsességével emeli magas szintre a regény mondanivalóját. Tersánszky ugyanezt a bátorságot nyújthatja a XXI. századi nőknek is, hiszen ez a meg nem értettség korunk jellemzője is.

            Napjainkra még jobban felcserélődtek a házasságbéli női-férfi szerepek. Évszázadokkal ezelőtt a nők szerepe kimerült a gyermeknevelésben, a ház rendben tartásában. A férfiak szerepe a család fenntartása és védelme volt. Napjainkra a nők feladatai megduplázódtak, a férfiakéi pedig csökkentek. A házi munka és a család mellett megjelent a karrier, a magas pozíció elérése a munkahelyen. Ez a folyamat már a XVII. században elindult az első nadrágot viselő szüfrazsettel, és napjainkig sem fejeződött be. A nők nagyobb szerepvállalása a férfiak ellustulásához vezetett, úgymond „elvették a munkájukat” Ezt a férfiak nehezen tudják feldolgozni, a szabadon maradt időt elfecsérelik, míg a nőknek egyre kevesebb idejük marad a saját dolgaik rendben tartására. Ezzel arányosan nőttek a hölgyek külsejére vonatkozó elvárások. A folyamat kedvező volt a szépségápolási termékek forgalmazóinak, hiszen ma már alapvető elvárás, hogy egy nőnek rendezett legyen a haja, a sminkje, ez a fokozódó pici folyamat pedig  elveszi a nők természetes szépségét. Kosztolányi: Alakok című művében pont ezt a tulajdonságot emeli ki, mint legfőbb erényt. Igaz lehet ez egy cselédre, egy házvezetőnőre vagy épp egy úrinőre is.  A természetesség őszinteséget sugároz, ez pedig nagyon fontos tulajdonságnak számít. A cseléd motívum itt is ugyanolyan fontos, mint az Édes Anna című regényben. A cselédlány szemtanúja lesz egy gyilkossági kísérletnek, amint a férj kést emel asszonyára. Kötelességtudata és erkölcsössége miatt képtelen eltűrni és feldolgozni a szörnyű tettet.

            Mit is jelent az erkölcs? Mindenki számára más-más konkrét cselekedet alapján alakul ki az erkölcsösség érzete. A helyzet ugyanez a becsülettel is, hiszen ezt is nehéz megőriznie Kosztolányi cselédlány típusainak. A mi modern világunkban hatványozottan jelen vannak ezek a problémák, s ezek igazi színterei a házasságok. A felcserélődött viszonyok miatt mások az elvárások mindkét fél számára, de ebben nem csak a férfiak a hibásak. A női lélek nehezebben kezeli a problémákat, így ha már minden kötél szakad, a férfira zúdítja a megoldásra váró dolgok tömkelegét. A beszélgetés, a vitázás, az egymás tényleges megismerésének a hiánya okozza a bizalom, a szeretet és a kapcsolat megrendülését.  Valahol érthető ez, hiszen napjaink rohanó világában senkinek sincs ideje semmire, de legfőképpen senkire, mégis ez a probléma gyökere. Kötelessége mindkét félnek a másik megszólítása, megkérése, akár apróságokra is, s ezekkel az apró odafigyelésekkel képezhetünk hidat két elhidegült, sok éve házasságban élő ember között. Kötelességünk az is, hogy továbbadjuk ismereteink egészét gyermekeinknek, a következő nemzedéknek, és majd nekik is meg kell ugyanezt tenniük saját gyermekeikkel. Így megmarad az örök körforgás a pozitív irányú fejlődés reményében férfi és nő között.

Kéry Klaudia: Híd a szakadék fölött

            „ A romák között nem roma vagyok, a nem romák között roma”. Farkas Franciska színésznő esete a nyomorból való kitörés tökéletes példája. Egy asszimilálódott roma családban nőtt fel, a tradíciókat már nem ismerte belülről. Édesanyja egyedül nevelte, rossz körülmények között éltek. Franciska abban a hitben nevelkedett, hogy a tudás hatalom, és ezt tekintette a kitörése kulcsának. Tizenhárom éves kora óta színészkedett, és kisebb szerepeket is vállalt filmekben, az igazi áttörést a Viktória című film hozta meg számára 2014-ben. A Nyugat-Európa bordélyházaiban „felkínált” prostituáltak között százával vannak magyarok, többségük pedig roma származású. Egy ilyen lány történetét meséli el a film.

            Farkas Franciska története sikertörténetként fogható fel, kitört abból a közegből, ahol a megvalósításra váró álmok puszta illúziók maradnak. Átlépte a szakadékot, és megmutatta, hogy a tudás, a tehetség valóban hatalom és nem „bőrszín-függő”.

            A roma etnikai kisebbség az anyaországi lakosság 5%-át teszi ki. Nagy részük szociális helyzete átlag alatti, szegénységben, mélyszegénységben élnek. Számukra a korlátozott lehetőségek közegéből való kitörés, az értelmiségiek sorába való bekerülés, a társadalmi felemelkedés gyakran csak egy álom marad. A nem cigány többségi lakosság a cigány bűnelkövetők arányai miatt gyakran félelemben él. Ezzel szemben ott van a másik oldal, amikor az igazságosztónak titulált félkatonai alakulatok „rendet teremtenek”, és ez esetben a magyar társadalom cigány tagjai élnek félelemben.

            Felmerül a kérdés, ha nem a bőrszín, akkor mi a cigánykérdés igazi oka? Egyszerű. Az, hogy a cigányság meghatározó többsége hátrányos helyzetben, rossz egészségügyi körülmények és alacsony komfortfokozatú lakáskörülmények között él. Életévekben mérhető alacsonyabb élettartamra vonatkozó kilátásokkal, alacsony jövedelmi és iskolázottsági feltételek mellett, jelentős munkanélküliségben tengődnek. Ugyanakkor a többségi magyar társadalom részéről hátrányos sztereotípiák áldozatai is. Ha ezeket a körülményeket sorra vesszük, rá kell jönnünk, hogy pusztán egy tényező is elegendő lenne a fent említettek közül ahhoz, hogy hátrányosan befolyásolja az ember életét. Csupán annyi a különbség a cigányság és a többségben lévő nem-cigány, a társadalom perifériáján élő között, hogy a cigányságot ezek a körülmények gyakran egyidejűleg sújtják, azaz halmozottan hátrányos helyzetűek. Ez egyrészt objektív, másrészt igazságtalan. Objektív annyiban, hogy nem mindegy, hová születik az ember: egy jómódú, középosztálybeli vagy egy halmozottan hátrányos helyzetű családba. A szegénység nem ismeri a bőr színét, de arról senki sem tehet, hogy hová születik. Ez a helyzet igazságtalanságának oka. Lehet valaki tehetséges, a kitörés a nulláról indulva is nagyon nehéz, nemhogy a mínuszról.

            A Bódis Kriszta által választott szocioriport, Móricz Zsigmond: A mai cigánykérdés című művének tartalma ötszáz éve nem vesztett aktualitásából. Az írónő rávilágít a lényegre a mű értelmezésekor, a mai kor helyzetével összevetve elemzi a problémát. Valójában nem is a cigánykérdés a fő probléma, hanem az a szomorú tény, hogy ez még mindig kérdés. Még mindig nem változott semmi, még mindig nem tettek ellene semmit. „A nyomor betegít és lehetetlenné teszi a jövőt.” Ahhoz, hogy valaki jó helyre szülessen, szerencsére van szükség. Ám erről nem dönthetünk, erről senki sem tehet.

Éppen ezért megbélyegezni valakit a származása miatt rendkívül súlyos hiba. A cigánytelepeken élő generációk kitörési lehetősége igen kicsi. Nincs összehasonlítási alapjuk sem, hiszen a normális, teljes, lehetőségekkel teli élettől elválasztja őket az idő múlásával folyamatosan szélesedő szakadék.

            Vannak viszont  olyanok, akik nem adják fel, és minden erejükkel azon vannak, hogy áthidalják az önmegvalósítást gátló mélységeket. Egy Romániában élő ember, akit csak a roma Elvis Presley-ként emlegetnek, tanárként dolgozik, és minden erejével azon van, hogy segíteni tudja a gyerekek oktatását. Példaértékű a gondolkodása. Híres személyek között is találunk roma származásúakat, maga a „Király” is az volt. A tízszeres Grammy-díjas Carlos Santana, és a némafilmek sztárja, Charlie Chaplin is rendelkezett roma felmenőkkel. Ez is azt példázza, hogy a bőrszín, a származás alapján történő ítélkezés hatalmas hiba. Nem szabad elvágni az utat senki előtt sem, mindenkinek megvan a joga ahhoz, hogy tehetségéhez mérten kitörjön abból a közegből, ahová született, és többre vigye.

            A helyzet megváltoztatható. Megfelelő politikai döntésekkel, beavatkozásokkal az iskolázatlanság, a munkanélküliség felszámolásával mérsékelhetők a hátrányos körülmények. Első lépésként fontos, hogy el kell fogadni, hogy a cigánykérdés létező, rendkívül súlyos társadalmi probléma, ami megoldást igényel. Be kell látnunk, ez magától nem fog megoldódni, a cigánysággal kapcsolatban felmerülő kérdések, sérelmek, a múltban és a jelenben elkövetett bűnök más látószögből nézve nem pusztán sérelmek, hanem érvek és indokok a helyzet változtatásáért.

            Van-e feladatunk? A válasz egyértelmű – mivel egymás mellett élünk, a kérdéssel nem lehet nem foglalkozni. Ott, a másik oldalon, nincsenek meg a változtatáshoz szükséges eszközök, nekünk kell segítő kezet nyújtanunk, fel kell építenünk a problémákat áthidaló építményt, a hidat, mely megváltoztatja a helyzetet.  

Merk Bálint: Szerelem más minőségben

            Az utóbbi időkben a melegek kapcsolatáról rengeteget változott a véleményem. Nem régen egy biszexuális barátom döbbentett rá, hogy két férfi szexuális kapcsolata nem annyi, amennyit a világ lát, hall, tapasztal. Annál jóval többről van szó…

            A történelembe visszatekintve, ha egy pillanatra az ókori görög államba lépünk be, az európai virágzó kultúra egyik ősforrásához, akkor egy különös, férfiak közötti kapcsolatot, az elhíresült „görög barátságot” említeném először. Az ókori görög tanítók, mesterek abban az időben nem tantermekben, tanórákon tanítottak, hanem együtt éltek tanítványaikkal,és egy –egy tanítási nap végén megtörténhetett, hogy a szellemi egyesülést testi egyesüléssel koronázták meg. A férfiak egymás iránt érzett szerelme népszerűbb és elfogadottabb volt, mint a leszbikus nők kapcsolata. Ebben az időszakban a biszexualitás, a homoszexualitás elfogadottabb volt, természetesebbnek számított.

            Napjainkban a homoszexualitás problematikájának kezelése teljesen álságos, papíron minden rendben lévőnek tűnik, azonban a társadalom elítéli őket emiatt. Egy barátom személyes példája jól jellemzi ezt a helyzetet, aki elvált a feleségétől a harmadik gyermekük megszületését követően. Hosszú, magányos évek után összeköltözött egy volt tanítványával, akivel tizenöt éven keresztül éltek együtt. A kapcsolatuk jól működött, de kettőjükön kívül más nem tudott róluk, és pontosan ez az, ami megkülönbözteti kettejük kiteljesedett kapcsolatát a mai modern, „elüzletiesedett”, a tömegeket hergelő rendezvényektől. Ezek a külsőségek ássák alá azokat a bensőséges lelki kapcsolatokat az azonos neműek között, amelyek gyakorlatilag évezredek óta kialakultak az emberiség fejlődése folyamán, és társadalmi szinten megjelenő feszültségeket keltenek ott is, ahol ez elkerülhető lenne. A mai emberek többsége a homoszexualitást „rendszerhibaként” értelmezi. Úgy élik meg, hogy az ideális kis belső világukban ez agressziót kiváltó tényező, melyre agresszívan kell reagálni, sőt úgy lehet ezt beállítani, hogy maguk a melegek az agresszió okozói, a velük szemben állók csak a rendszert védelmezik. Egyértelmű a média manipulatív hatása is abban a társadalmi sztereotípiában, hogy egy férfi és egy nő kapcsolatának fő célja a gyermekek nemzése, és akkor boldogan élnek, míg meg nem halnak. Ez tulajdonképpen egy védelmi mechanizmus, mely ezt a sztereotípiát védi. A probléma tehát az, hogy a modern, új és ismeretlen dolgok megtapasztalásának, értelmezésének és megértésének hiánya előítéletekhez vezet.

            A homoszexualitás elleni gondolatok a középkortól megmételyezték a nyitott gondolkodást a másságról. Az egyház alakította ki azt a képet az emberekben, hogy az azonos neműek iránt érzett vonzalom Isten elleni bűn. Ezerszámra hurcolták a melegeket az inkvizíció elé, és gyilkolták le őket. A középkor és a második világháború náci ideológiája közé ebben a tekintetben egyenlőségjelet húzhatunk, hiszen a német fasiszta szemlélet sem kímélte a melegeket. A nácik számára elfogadhatatlan volt az a szemlélet, hogy a melegek kapcsolatából nem születik gyermek, akit később hadkötelessé tehetnek és hadrendbe állíthatnak, illetve a leányok katonákat fognak szülni. A Holokauszt borzalmai között nem emelik ki a meleg művészek elhurcolását sem.

            Úgy vélem, hogy egy ember nem az alapján mérettetik meg, hogy milyen szexuális beállítódású. Nem formálhatunk véleményt addig, amíg nem beszéltünk már meleg személyekkel. Akinek lehetősége van rá, az próbálja megismerni, megérteni mindazt, amit ezzel üzenni akarnak. Úgy vélem, hogy a homoszexuális férfiak esetében ez kétféle lehet, az egyik, amelyik férfias, erős kapcsolat, ám de érzékeny és baráti vonzalom is. Ám van egy másik vonulat is, amikor a férfiak feminista módra, nőként viselkednek, énkép zavarral küszködnek, és a negatív sztereotípiák velük kapcsolatban sokkal gyakoribbak.

             Mindezeket átgondolva, tiszteletben tartva úgy érzem, sokkal toleránsabb vagyok ez iránt a téma iránt, másképp fordulok, viszonyulok az ő viselkedésükhöz, gondolkodásmódjukhoz. Egyszerűbb a békére törekedni, mint a háborút, a dühöt, a haragot fenntartani és táplálni.