|
(a kóser imádság)
Nem mindegy, mikor mondjuk el az imádságot, mindegyik imát meghatározott időben kell elmondani – a kóser imádság viszont bármikor elmondható.
(meztelen)
Képzeld magad elé azt a sötét szempárt, amint téged néz, s hiába választottad ki oly gondosan a legjelentéktelenebb, leghétköznapibb ruhadarabokat, mondjuk barna kordbársony nadrág, barna félcipő, fekete pulóver, vagy mondjuk: zöld, teljesen mindegy, mert abban a tekintetben meztelen vagy.
(még)
Két dolog azon a napon még mindenképpen történt: valaki kék festékszóróval teleírta azzal a szóval, hogy FEVER a Márton Áron Kollégium falait, és a 92-esen ült egy bőrdzsekis fiatalember baseballsapkában, s hátul a sapkán az állt: NO FEAR.
(diákmeló)
- Tiszteletem, főnök!
- Á, te vagy az, Dani. Mi járatban? Meló kéne, mi?
- Ahogy szokott.
- S az igazolványod rendben? Na, mutasd... Hát, öcsi, ez fél éve le van járva. S megmondtam, ugye, megmondtam a legutóbb, mikor újra ezzel a szarral jöttél, hogy most még elnézem neked, mert ismerlek, de legközelebb vagy lesz rajta rendes pöcsét, vagy kitörölheted vele a valagodat, mert éntőlem meló nem lesz, megmondtam, ugye megmondtam.
- Igen, mondta, de az történt...
- S most jön a handabanda, mi? Hogy haza kellett menned beteg anyádhoz, vagy beteg nagyanyádhoz, most ki a beteg, hadd hallom?
- Anyám, de...
- Hát ebből elég, öcskös. Most szépen elmész a főiskolára, vagy tudom is én hova, mert ma úgysincsen semmi ajánlat, megkéred azt az édes titkárnőt, hogy legyen olyan kedves odabaszni a könyvedbe egy pecsétet, s holnap, ha erre jársz, újra benézel, mert hétvégére jelezték, hogy a Szimkónál éjjeli műszakot keresnek, két éjszaka két rongy, s nem is kell megszakadni, csak dobozolásról van szó.
- Köszönöm szépen, holnap akkor bejövök.
- Ne köszönj te semmit, hanem pecsételtesd le mihamarabb azt a papírt, mert nem fogom a végtelenségig tartani a hátam érted.
(a karitászok)
Hideg volt az éjszaka, mínusz tíz fok körül. Az utcai lámpák világítottak, a kirakatok világítottak, az elsuhanó autók világítottak. Fényt bocsátottak ki magukból, lehetne így is mondani. Ragyogtak? Azt éppen nem, a csillagok ragyognának, de azok ezen az éjszakán nem ragyogtak, vagy inkább nem látszottak. Nagyvárosokban ritkán látni őket.
Mindjárt jönnek a karitászok, gondolta a taxis. Soha nem fogom megérteni, mi készteti arra őket, hogy hideg téli éjszakákon hajnali négy órakor kijöjjenek a térre a targoncájukkal, és forró teát osztogassanak azoknak a szerencsétleneknek. Persze, ha őket kérdeznék, szívesebben innának valami erőset. Minél nagyobb mennyiségben. Mégis mindig, ki tudja honnan, elég sokan előbújnak. Hol lehettek eddig? Mint valami tárgyak, úgy mozognak. Azért egész rendes kis sort csinálnak a teástargonca előtt. De mit keres ott az a párocska? Beállnak ők is a homelessek közé. Vajon adnak nekik teát? Igen, kaptak ők is. Nagyot nézhetett a karitász. A többiek nem, azok nem láttak semmit: kinyújtották kezüket, megkapták a teát, arrébb döcögtek vele, megitták, eltűntek.
Eltűntek a város réseiben. A karitászok végigjárták a tereket, ötven-hatvan ember, ha öntudatlanul is, de számított rájuk. A fagyhalál, azt mondják, kellemes: észrevétlenül járja át az emberek testét, s van egy pillanat, amikor nevethetnékjük támad – aztán szép lassan ez is elmúlik. A karitászok kedvéért azon az éjszakán sem fagyott meg néhány ember.
(kivégzés)
Olvastam, nem tudom, igaz-e. Hajdanán Sziámban volt egy olyan kivégzési mód, hogy az elítéltnek négy napon át egyfolytában simogatták az arcát. A második napon megőrült, a negyediken meghalt.
(mindenki)
- Nem emberi tanítás által, hanem kijelentés által jutunk el az igazsághoz.
- Az igazság nem tan, nem egy mondat, hanem egy személy.
- Jézus azt mondta, ha eggyel is jót cselekedtetek e kicsinyek közül, velem tettétek. Ez azt jelenti, hogy bárki lehet Jézus?
- Bárki, aki nem én.
- Az igazság téren és időn kívülről tör be a tudatba, mint valami totál más.
- Nem értem, mi az, hogy kívül a teren, és kívül az időn? Mi van kívül?
- Nem kell mindent érteni. Gyakorolni kell.
- Ha nem értem, hogyan gyakorolom?
- Egészében senki sem értheti. Csak azt mondhatom, azt a gyarlóságot, amit én teszek: olvasom az Írást, és betölt semmisségem tudata.
- Igen, de a másik embert nem gondolhatom semminek.
- Pedig ő is semmi. Testvérem.
- Lehet, hogy ő az igazság.
- Mindig ő az igazság.
- És mindenki ő.
- Naná, és neked is igazad van.
(irgalom)
„A titkot, amit a király kérdez, bölcsek, varázslók, jósok és jövendőmondók nem tudják megmondani a királynak; de van Isten az égben, aki fel tudja tárni a titkokat, és ő tudtodra adta azt, Nebukadnezár király...“ A bölcsek nem tudják megfejteni a király álmát, ha nem tudják az álmot. A király viszont semmiképpen nem mondja el. Titok. (Egyébként nem is tudná elmondani, hiszen itt áll, hogy annyira megrémült a király az álmától, hogy azonnal elfelejtette.) Dániel azzal tud többet a bölcseknél, hogy míg a bölcsek tudják, hogy az álom nélkül a megfejtést sem tudják, Dániel ezt nem tudja. Ő csak azt tudja, hogy van irgalom. És ez elég; elég ahhoz is, hogy a király álmát megálmodja, elég ahhoz is, hogy megfejtse az álom jelentését, elég ahhoz, hogy a bölcseket ne végezzék ki, és ahhoz, hogy őt magát és társait ne végezzék ki, és hogy a király megtegye Dánielt Babilon valamennyi tartományának fejedelmévé, és elég ahhoz is, hogy Dániel ezt a megtiszteltetést elhárítsa magától...
Van irgalmas titok, és van irgalmatlan titok. Mindennek megvan a kópiája. Az irgalmas titok: van Isten az égben – az irgalmatlan: hogy nincsen, vagy hogy én volnék az. Az a titok, hogy én vagyok az Isten, megöl engem. Ha viszont azt tudom, hogy van irgalom, akkor ez áthatja egész életemet, akkor szabadságomban áll, még a király szolgájaként is, nem inni bort és nem enni húst, szabadságomban áll nem imádni a király szobrát, szabadabb vagyok a királynál, akinek csak hatalma van. Hatalma van arra is, hogy megöljön engem, de szabadnak nem szabad. Áldott legyen Az, ki szabadságunkat kinyilvánította!
(böjt)
- Jó napot, foglaljon helyet.
- Köszönöm.
- Mondja el, minél részletesebben, miben kívánja, hogy segítségére legyek?
- Az apámról van szó.
- Kérem, beszéljen kicsit hangosabban, nem értem.
- Az apámról van szó. Tönkreteszi az anyámat. Az anyám beteg, a szívével van baj, de ez őt nem érdekli.
- Sokat iszik az apja?
- Állandóan iszik. És nem is lakik velünk, csak néha jön, olyankor pénzt kell adni neki.
- Mióta van ez így?
- Mindig így volt.
- Mióta?
- Mindig így volt.
- Hány éves ön?
- Húsz.
- Testvére van?
- Nincsen.
- Tessék?
- Nincs testvérem.
- S még lakik magukkal valaki?
- Igen, nagyanyám, meg anyám nővérei és nekik a lányai...
- Értem. És agresszív is az apja, amikor iszik?
- Néha igen. Elveszíti az önkontrollját, teljesen kiszámíthatatlanná válik.
- És az ön édesanyja?
- Nem, ő nem iszik soha.
- Nem erre gondoltam, hanem hogy ő mit tesz ilyenkor?
- Semmit. Szereti az apámat.
- Értem. És az apja?
- Nem szereti őt.
- Ezt maga honnan tudja?
- Senkit sem szeret. Nem tud. Nem érdekli semmi. Önmagán kívül.
- Ki keres a családban?
- Anyám nem dolgozhat, beteg, én vállalok alkalmi munkákat külföldön.
- Maga milyen viszonyban van az apjával?
- Rossz.
- Kérem, mondja el kicsit bővebben.
- Soha nem törődött velem. Mikor kicsi voltam, féltem tőle. A hangjától. Attól, hogy megver. Sokszor megvert. Csak mert részeg volt, és mondott valamit, amit én nem értettem, én nem tudtam, mit kell csinálni, és ő kiabálni kezdett, és ütni. Olyan három évvel ezelőtt egyszer visszaütöttem. Azóta, ahogy megérkezik hozzánk, én eltűnök. Két napnál tovább soha nem marad, addig valahogy kihúzom itt-ott, barátoknál. Nem is magam miatt jöttem el, hogy tanácsát kérjem, hanem anyám miatt.
- Nehéz eset. Figyeljen ide: tizenhárom egymás utáni szombaton tartson szigorú böjtöt. Péntek napnyugtától szombat napnyugtáig ne egyen és ne igyon semmit, vízen kívül. És próbáljon meg egy-két embert rávenni, hogy böjtöljön magával együtt. De vigyázzon, azokon kívül, akik böjtölnek, senki nem tudhat a dologról.
- Köszönöm. Megpróbálom. Mivel tartozom.
- Menjen csak, kint a nővérnél kell fizetni.
(október)
Eddig azt hitte, hogy az egész október egy nagy hazugság, mert a falevelek olyan sárgásak-vörösesek, mintha állandóan napfényben ragyognának, pedig csak esik az eső, és köd van, ez a nagy szürke valóság, amit a levelek kiszíneznek. És most tessék, itt van, kiderült, hogy mégis lehet ilyen színes. A tóban úszik három vadkacsa, két barnás és egy színes tollú, a parton nyugdíjasok sütkéreznek, az ösvényen két fiatal férfi megy kézen fogva, most megállnak, ölelkeznek – még csak azt kellene valahogy megtudnia, hogy ma éjjel az órát előre vitték, vagy hátra.
(körülnézhet)
Azt álmodta, abban a kiváltságban részesül, hogy körülnézhet a földön, mielőtt megszületne. Csupán megfigyel, ítél és memorizál, s majd, ha valóban elkezdődik az élete, akkor majd tudni fogja, mit tegyen. Nem látott rendesen, hiába koncentrált. A dolgok hol összefolytak, hol nagyon szétváltak. Ki olvasta meg az egri csillagokat? – például egy ilyen mondatot hallott, erre tisztán emlékszik, de kép hozzá nem volt, vagy ha igen, ő nem látta. Nem volt kellemetlen álom, inkább semleges. Csak ne lett volna olyan gyanús az alak, aki a kiváltságot adta neki. Mintha az a kalap himbálózott volna a fején, amelyet Anja elveszített.
(szombat)
Ne várj, ne válogass, ne vásárolj, ne fizess, ne pakolj, ne tagadj, ne nyiss, ne zárj, ne gázolj, ne kapcsolj, ne hallgass, ne vedd fel, ne ordíts, ne hajts tovább, ne szállj ki, ne csapd be, ne hurcold be, ne roskadj le, ne hunyd le, ne nyomd be, ne nyomd ki, ne oszd meg, ne lájkold, ne kommentezd, ne jelölj be, ne vond vissza, ne lépj be, ne lépj ki, ne csöngesd meg, ne írj rá, ne írj két betűt, ne törölj ki két betűt, ne pályázz, ne felelj meg, ne bulizz, ne hódíts, ne szerezz, ne vedd el, és ne add el.
(szavak)
Várj, válogass, vásárolj, fizess, pakolj, tagadj, nyiss, zárj, gázolj, kapcsolj, hallgass, vedd fel, ordíts, hajts tovább, szállj ki, csapd be, hurcold be, roskadj le, hunyd le, nyomd be, nyomd ki, oszd meg, lájkold, kommentezd, jelölj be, vond vissza, lépj be, lépj ki, csöngesd meg, írj rá, írj két betűt, törölj ki két betűt, pályázz, felelj meg, bulizz, hódíts, szerezz, vedd el, és add el.
Kutyák, télen
Egész éjszaka futottunk, nagyon hideg volt, tappancsainkat már nem is éreztük, de muszáj volt futni, még ha a hideg vágta is a torkunkat, muszáj volt, Jákób már nem volt velünk, egyik lábával lett valami, és egyre lassabban jött, három lábon, aztán már nem bírta, mi meg nem állhattunk meg, mert akkor mi is megfagytunk volna, most már kisütött a nap, de hideg van, és éhesek vagyunk, megyünk Sion leánya kukájához, az egyik tömbháznál egy özvegyasszony valahogy megszerette Sion leányát, s mindig tesz ki neki csontokat, persze minden mást is megeszünk, Júda egyszercsak nem volt sehol, víz is kéne, de minden kőkemény, a hó meg vágja a torkom, egész népemnek csúfjává lettem, és gúnydalukká napestig, de nem akarok leszakadni, a többiek meg futnak tovább, aztán láttuk a testét, amikor arra futottunk, fölhussantak a madarak, valami nem volt rendben Júda szaglásával, futunk a centrumba, ott melegebb van, de sok az autó is, Jáhvé egyszer ott maradt, valami nem volt rendben a hallásával, a centrumban nem lehet maradni, hiába van meleg, futunk az állomás felé.
|
