 |
Oravecz Imre |
|
Az utak szívéről
csontritkulásomat Calcisedron-D-vel próbálom megállítani, koleszterinszintemet Torvalipinnel csökkentem, agyműködésemet Nootropillel serkentem, szívem bétareceptorait Metropollal blokkolom, ízületeimet Proenzi 3-mal rugalmasítom, vitaminszükségletemet ginzenges multivitamintablettákal elégítem ki, rendszeresen megnézetem a prosztatámat, ősszel influenza elleni védőoltást adatok magamnak, eltávolíttatom minden gyanús szemölcsömet, f ogyasztok alkoholt, de egészségesen élek, gyógyfürdőbe járok, reggel gerinctornázom , este tajcsizom, délelőtt írok, délután biciglizem vagy sétálok, fizikai munkát is végzek, nyáron füvet nyírok, télen fát hasogatok, régebben síeltem is, de a csontritkulás miatt már nem merek, könnyen emészthető ételeket fogyasztok, sok zöldség, tejtermék, kevés fehérje, az ebédet kihagyom, a vacsorát kellene, de képtelen vagyok rá, a tévében csak az időjárásjelentést nézem, filmet csak akkor, ha 11 előtt véget ér, és így van elég időm megnyugodni, ha felkavar, egyedül élek, de nem gubóztam be, érettségi találkozókra, nyugdíjas kirándulásokra nem járok, de tartom a kapcsolatat a nagyfiammal, és programokat szervezek a kisfiamnak, mikor velem van, a barátaimat is felkeresem, vagy vendégül látom, mármint a még élőket, jó viszonyban vagyok a szomszédaimmal, kivéve egyet, aki nem köszön vissza, magam főzök, magam mosok magamra, rendszeresen tisztálkodom, még nincsen öregségszagom, legalábbis nem vettem észre, hogy elhúzódnának a közelemből a fiatalok, kerülöm az izgalmakat, ha laborleletek alakjában jelentkeznek, akkor persze tehetetlen vagyok, nem akarok a múltra gondolni, ha mégis megrohan egy-egy fájó emlék, elszigetelem, karanténba zárom, nehezen alszom el, és egy óra multán felébredek, terápiaként olyankor olvasok, ha nem segít, altatót veszek be, a rossz álmok ellen úgy védekezem, hogy későn fekszem le, hogy kevesebb időt kelljen alvással tölteni,
de hiába,
nem tudom kijátszani az öregedést, a természetet.
alföldi tanya, a tanya udvara, az udvaron eperfa, az eperfán tyúkok, az eperfa alatt asztal, az asztalnál a gazda családja és én, távol halk mennydörgésmoraj, egy-egy villámlás a látóhatár felhőiben, de nyilvánvaló, hogy nem lesz vihar, meleg légáramok a levegőben, rágászaj az istálló felől, magános békakuruttyolás egy közeli semjén irányából, különben csend és béke, lassan egészen besötétedik,
már csak a ház fehér fala világít, soha nem jártam ilyen tanyán, nem álmodtam ilyet, és olvasmányaimban sem találkoztam hasonlóval, és azt sem értem, hogyan érhetünk rá erre esti végzésidőben,
mi ez,
honnan jön?
hogy az egyiken csak nyolc év a különbség a születési és a halálozási szám közt,
hogy a gyerekek is meghalhatnak, és úgy hessentette el a sötét árnyat, hogy megkérdezte:
akkor még nem volt megfelelő gyógyszer, úgye, apa? |
|