|
ELINDULTAK A KIS PIROS BULDÓZEREK
jó lenne szeretkezni valakivel mondtam egy buldózernek aki szilvafa volt jó lenne szeretkezni veled mondtam narancsaim elrepültek milyen üres az élet csak addig vigadok míg szoptatom röfögő kis piros bulldózereimet
az autóbuszban nyolc óra tájban röpködött fölöttem és zenélt két cipő én álltam nyugodtan és nem volt már sehol egyetlen kerék az egyik cipőben te a másikban én
Gyerünk a patikába a szívem után bezárta magát a drága egy dunsztos üvegbe a gyönyörű Nílusba homokká száradok miatta
kis piros vonat a szádból jön felém fehér síneken én lesben állok hogy lenyeljem
a vonatot is meg a síneket
a kanalak röpte habos almával kitöltve cirmos nyelv a tenyeremen a fogak benne elszenderültek hajfürt bugyborékol egy arc
körmömön elcsorog
Az angyal, ha fent él, szent lény,
de ha lemerül, ördögivé változik.
Enyhe fuvallat. Hajdani lámpa alatt a kígyó. Szünet, hosszú szünet. Kotorászik a táskájában. Fogkefe, gyöngysor. Miért is jött? És hová?
Túl korán, vagy túl későn érkezett?
Emberek járnak, megérzik a forróságot. Tetszik nekem a vörösen izzó fiú, aki korán kel, megfeji az erdőt, türelmes és megfogja a csillagot, felgyújtja a falut, mellemben a galambot.
barna cérnát ereszt a hold ezüst kötél a derekamon megnyálazom a barna cérnát ezüst kötél a nyakamon
T. S. Eliot emlékének
3.
Most a virágok eloldják magukat gyors és egyszerű a vágás a mezők összecsukódnak a csontokból fénysugár kel merőleges s elszivárog szőlőíze nyakunknak lesz ki a késsel halkan lehever. De a kés nem szeret zuhanni a cserjék gőzölgő karmaikkal várják.
Elindultunk te meg én ha habosra fürdették szemünk a folyók s csillaggá szappanozták nyomunkat hiába keresnék a hajnalnak nincs illata lány fűrészeli el iszapból kihajolva. A rácson túl lázas égitest kerékre kötve még visszanéz.
Unom a halál ékszereit. Csontjaimat bádogdobozban fogom hordani. Testem cseresznyék temetője.
Azt hiszem fává sötétülök.
Nem tegeződik önmagával. Körmeit vizsgálja, szagolja a kéj maradékát,
Belehajol sötét szájú anyjába
Ki öltés nélkül varr s úgy főz hogy gőze sem száll holdnál szebben fehérlő hosszú nyakú lány jégen mulatja magát talpából szikrák pattannak elő saját gőzéből varr ruhát a holdbéli lány ezüstös hangon felnyerít kinek fejébe néz
bogara öntött ezüst
Este mikor a város repülőgépekkel teli
|
|
