|
Fiatal tanerők indulója
„Néztük szomorúan a vizet lenn,
hogy fut tova, mily szabadon;
Dalt! szólt a parancs –”
(Byron: Héber melódiák)
hogy az eufrátesz fövenyén szótlanul kész röhej hej
hogy ültünk hej várakozásban hej kész röhej hej
hogy az eufrátesznél hallgattunk hogy hallgattuk hej
hogy a dunánál hogy dunának oltnak egy a hangja hej
hogy hallgattuk túl minden iskolán halásztanyákon hej
hogy az obnál hogy dúdoltuk dunának oltnak obnak hej
hogy aszongya dunánál obnál dunánál obnál hej
hogy bámultuk hullámok hadmozdulatait hej
hogy haldokló falvakban felszámolt réveknél hej
hogy általános iskolák háta mögött ültünk hej
hogy süketnéma iskolák szakiskolák árvaházak hej
hogy népművészeti iskolák javítóintézetek hej
hogy janicsáriskolák háta mögött testvériségben hej
hogy feketetáblák háta mögött egyenlőségben hej
hogy a szabadság háta mögött megszűnő szavakban hej
hogy randalíroztunk a red river rakpartjain hej
hogy aszongya redriver redriver redriver hej
hogy szeressük egymást nebulók a redriverben hej
hogy a szeretnél ha szeretnél a szenegálnál hej
hogy a tartarosznál szeressük egymást nebulók hej
hogy nagykorúsítson szó betű szép szeretet hej
hogy nagykorúsítson a hej he he hej he he hej
hogy hadováltunk túl minden iskolán kész röhej hej
hogy aszongya dunának oltnak dunánál obnál hej
hogy néztük a fény szabad úszótanfolyamát a folyón hej
hogy hallgattunk a félelem felségvizeinél hej
hogy néztük némán napihírek vízihulláit hej
hogy az eufrátesznél szeressük egymást nebulók hej
hogy megtanultuk vádak vízrajzát s a vágyakét hej
hogy elfeledtük túl minden történelmen kész röhej hej
hogy tudtuk a folyót a partot – más nem volt számunkra hej
hogy elfeledtük – nincsen számunkra nincsen számunkra hej
szavak mögött megszűnő szabadságban
he he hej he he hej he he hej
ARS EROTICA
Vagyunk végső játék
Hörgő légcső ágyék
Pörgő szem térd far tompor
Combtő bőr fénylő táj
Vad nyelv örvénylő száj
Vágy karmol tép mar tombol
Kéz láb ín izomzat
Széttárt kín mi mozgat
Együvé facsar rombol
Ringó halmok mellek
Hajzat bomló felleg
Ajzott íj gyors szemöldök
Vagyunk sebhedt sértő
Tág húsban kísértő
Tűzhányó kráter köldök
Öl forrongó börtön
Mélyedet betöltöm
Mindenségem felöltöd
Vagyunk végső játék
Lét lélekző lágyék
Has mell hullámhegy vállak
Űrben rángó tagok
Szervek szétszórt magok
Szép zűrzavar szent állat
Készültünk öröknek
Mi forgat pörögtet
Világ csak velünk szállhat
VALAKI KÖVET ÁLMODIK
Ha majd hamut álmodnak a kövek,
s a boldog hamu embert álmodik,
valaki semmit - istent álmodik,
torkában némán torlódó kövek.
A szó kővé lesz egyetlen napon,
törvénytáblából készül útvesztő
köré, karneol idő - útvesztő
ő is, önmaga álma egy napon.
A szavak csak szavakat álmodnak,
csak egy könyvet útvesztőkkel, kövekkel
s tükrökkel, eme végtelen kövekkel,
melyekben arcok arcot álmodnak.
Egyetlen arc lesz, mely már végtelen,
akárha most zuhanna egy tükör
mélyébe - mintha sok törött tükör
kövek röptét álmodná végtelen.
És egyszer kövek álmodnak követ,
és egyszer hamu hamut álmodik,
egy álom semmit - embert álmodik,
a csend torkában lüktető követ.
Könyvheti sláger
Ad nótám: Pancsoló kisgyerek
Úristen, itt a nyár!
Mein Gott und Mon Dieu!
A költõ dedikál,
A könyvhétre kijő,
S míg gubbaszt egyedül,
Csak egyre kesereg,
Hogy versek helyett
mért nem gyártott
Inkább gyereket!
Jaj, úgy élvezem én a standot!
Mert a kultúra megható!...
És a könyv csakis ott kap rangot,
És még Bambi is kapható!
A költő nyavalyog,
Elbambul a napon,
De rögtön írni fog,
Tán idegalapon...
Noteszlapot kitép,
És ráfirkant ekképp:
"Mindörökkön vezessen
a
Nemzet meg a Nép!"
Jaj, úgy élvezem én a standot!
Mert ott annyi az alkotó!...
És a könyv csakis ott kap rangot,
Ám még talmi is kapható...
A vátesz mosolyint:
Az ország neki áll,
S már látja is, amint
A Honnak dedikál -
Hozzá tódul, tolong,
S egymás sarkára lép,
Érte szinte hajba kap
a
Nemzet meg a Nép!
Jaj, úgy élvezem én a standot!
Mert ott isten az alkotó!...
És a Mű csakis ott kap rangot!
És még agybaj is kapható.
Nonszensz táncrend
Új carmagnole
(Szövegromlás)
Se nyaktiló, se kaloda.
Mi kell ide, mi kell oda?
Mit kíván a Respublika?
Mit kíván a Réspublika?
Műfogsort, sortüzet,
Rongyagyat, kóc-szüvet,
Kinyér helyett küvet:
Éljen a Hang, éljen a Hant,
Honzabáló nyüvek,
Éljen a Bárgyú Hang!
Mit kévánt a Restpublika?
Mit kévánt a Részpublika?
Bételt már minden rubrika.
Bételt már minden rubrika?
Óeurópai mars
(Verbunkós)
Föl pörösök pomeránok
Billogosok fapofák
Fagymunka vár salakárok
Lágerok agykalodák
Kiállok hencegek lótok
Apropó rongy kurvoák
Vetkezzetek ma ti lógtok
Mink se vagyunk durvoák
Silány ravaszság közel rág
Kásaját fújja ki él
Féljenek a zimmunisták
Mer’ szabad az aki fél
Jugendstil. Ezredvég!
Jó volna lenni még picit
S még jobb nagyon jó vanni
Míg tart szerelmi tét licit
Setteng a szív tűr döng a sors
Ouverture Don Giovanni
Úrként kódisnak menni el
Nem adni hadirendre
Ha már az Isten nem figyel
Lehúnyni véncigány-szemünk
Pihenj te adyendre
Lóéj pupilla konfliség
Hajtatnak át a Ringen
Aranymázakba vont klisék
Az bécsi szép Zsuzsanna és
Szent Hildegard von Bingen
Idők időkbe ölt idők
Csudás a cél ha rút is
Papol művészke bölcs ripők
Fáradt fausti vágy közelg
Oly múlni-forma krúdys
Akarni lenni néma tán
Szeretni vanni Szindbád
Cukormozartok évadán
Érezni csontig édesülsz –
Születni kéne inkább
Félálomban
Megint legyőztél, Istenem,
fetrenghetek álmatlan ágyban:
szívem is, mint megvert kutya vackán –
ha vágytam is, nem erre vágytam.
Hallgasd, kirugdalt, hív ebed
vergődik, ráng aortaláncon:
silány házában úgy kapar – Pecér!
kegyelmedből már ki se látszom…
Ma is te győztél, meggyötört,
míg fényre, szóra, testre vártam:
teljességnél is többre tán, Uram –
a mindenség méhébe zártan.
Téli prézli
(Négy tétel Parti Nagy Lajosnak)
(mákdara)
A költő tétlen mákdarál,
S diót, de néha rüfke prézlit
Teker le. Körmöt rágdal, áll,
S nyekerg, ha nem megy – úgy berézlik
A dúlt dalár!… S darál, darál,
Míg hóvirágul fölmerészlik
A vers – s tavaszra rátalál!
De már sumák: se mák, se prézlik.
(zsemlesors)
Az ember annyiszor mereng
A szó szaftján, a szófajon
Heverve szófán, szoftveren –
Száll alá emberi fajom.
A szív is olykor elszorong –
Mind szűkösebb a szó, a szófa,
S a strófacsonk, mit elszarunk,
Akár aszályban szétaszó fa.
Recseg-ropog az elme torzsa,
Mint súly alatt a zsemlemorzsa.
(hódara)
Ring az árva hódara,
Nem röpül ma lódara,
Nincs arám, csak pótara,
Pótmalacka sódara.
Hódra hull a hódara,
Lóból lesz a lódara,
Pótkávé s a pótara:
Lóvá tesz a sódara.
Holdra száll a hódara,
Lóra lódul lódara –
Holtra vált a pótara
Csókra sóvár sódara.
Lót darálta hódara,
Bo Dereknek lódara
Brókereknek pótara:
Sódereknek sódara.
Kár ma rám a hódara,
Dong a dundi lódara,
Vár arám, a pótara,
Ráng kitárva sódara.
(elmemorzs)
A költő rímet rágdal, ál-
Talában fejben mákdarál,
De persze túl privát, ahogy
Egész énekhez részlik én –
S kirajzolódik, átragyog
A lét csikorgó prézlijén.
|
