|
Ki alszik az ágyacskámban?
Tányérkámból, pohárkámból ki evett-ivott?
Ki végül mindent összetört, az vajon ki volt?
Ki hitte, hogy még engem is a földhöz vághat?
Ki akarta leharapni az orrocskámat?
Rohadt, szánalmas kis ügy – hát ezt meg ki mondta?
Kit kívántam hajnal négy felé a pokolba?
(Tükröm-tükröm, most te mondd meg, de tényleg bátran:
felismernéd-e, akin egyszer bosszút álltam?)
Csend, rend
A fegyelemről már ne is beszéljünk.
Valamint hűségedről, hűségemről se
túl sokat. Burkolózz fagyos hallgatásba,
szép fokozatosan hidegülj tőlem el.
Lássuk be, ez így tarthatatlan. Hogy is
boldogíthatná egymást hamvas bölcsészlány
és vénülő kalandor? Ágytól, asztaltól, kalap,
kabát: angolosan, csak ezt tanácsolom.
Végnapok méltósága? Remény, a csalfa, vak?
Hagyjuk nyitva az élet nagy kérdéseit.
Engem többé ne fárassz válaszokkal.
A hanyatlás ennyi legyen: csend, rend, stb...
s hogy komfortérzetünk még ma visszatérjen,
költözz otthonosabb négy fal közé.
Sötét színek
Szembenézek a szomorú ténnyel:
uram, ön visszautasított. Hiába
hát a szűk szoknya, kacér dekoltázs –
képzete hegy-völgyemet nem járja már.
Minek sorolnám, mit veszít...
érzéki csemegézéseket, mikben nem lehet
része többé, intellektuális társat,
konyhatündért, bajban a jó anyát?!
Gyermekeim apja, öregségem támasza
most már biztos, hogy egy másik férfi lesz.
Számunkra nincsen boldog, biztos jövő.
Nézzen csak szembe a szomorú ténnyel:
kiüresedett, sivár napok várják,
melegség nélküli, koszlott legénylakás...
Sperr mich ein
Ez így nincs. Próbálj mást, vagy máshogyan.
Mozdulj. Felém. Hozzám és ellenem.
Próbáld magad. Engem nem kell – tudod.
Próbálj kegyetlenül, szerelmesen.
Fordíts rajtam, ugráltass és nevess ki.
Tégy szánalmassá. Gyöngítgess csigázgass.
Kínozd a macskám, gúnyolódj, kötözz meg.
Lessél ki, vess meg. Gyújtsd alám az ágyat.
Cselezz ki, csapj be, csalj meg úgy, hogy lássam.
Beszélj japánul, fél szavad se értsem.
Tűnjél, miképp nedvesség a bőrből -
sunyin, hosszan, és szinte észrevétlen.
Tépjed a körmeim, hajam, a bőröm.
Harapj meg. Üss pofon. Ájuljak el.
Kóstold a vérem, nézd sokáig, mint folyik.
Unjad, ha sírok. Mondd: nem érdekel.
Hajíts ki, üldözz, másnak adj, cserélj el.
Tagadj le, s hidd, sosem voltam neked.
Fertőzz, pusztíts nagyon lassan. Ölj meg.
És tudd: én még így is csak győzhetek.
COMMON PEOPLE
Na szóval ikszék esküvője volt.
Úgy éjféltájra lett teljes a káosz:
fényár a kertben, koncert és görögtűz,
néhány futóbolond, szülők, barátok.
Nyilván ő volt a legklasszabb pasi.
"Próbálj ki. Abból baj még nem lehet."
Kipróbált, nem lett baj, és így maradtunk.
Járunk - mondtam már? Mint a többiek
Van már mindkét oldalról egy gyerek -
ikszék se most kezdték, gondolhatod.
A példa tetszett, elkezdtük követni.
És végül is egész jól megvagyok.
Napközben kétszer hív, az este nála.
Hétvége: nagyszülők, kirándulás.
Színház, bókok, virág, na és a többi...
hiszen mi járunk, és ez így szokás.
Újdonsült ikszné jó hamar kidőlt,
iksz másnap délig tartotta a frontot.
Én is csak délután mentem haza.
És persze hogy hozzám csapódott.
Vacsit meg reggelit csinál, nevettet,
tőlem jó pár versformát megtanult.
Van nála pótbugyim, törülközőm.
Járunk - nem mondtam még? Mint mások, úgy.
Vigyázz rá, föld. Óvjátok istenek.
A rossz törvények működésbe léptek.
A félelmet elrendezem magamban.
Nyilván a front. A hirtelen meleg.
Váratlan romlás. Helyrehozhatatlan.
Példákat persze könnyedén találok.
Jót, rosszat - mindegy is talán. Neki.
Erőm, mert volt... Most a duplája kell.
Engem lehet, hogy nem kell félteni.
De ő? Benne nem volt erő soha.
Ebben az egyben nem tévedhetek.
Rá eztán is mindig figyelni kell.
Vigyázz rá, föld. Óvjátok, istenek.
Ne lássa át, miképp hagyott magamra.
Ne tudja meg, hogy közben mennyit ért.
Felejtse el, hogyan laktunk mi együtt:
az őszt, s a tél rohadtabbik felét.
Legyen munkája; menjen stúdióba;
találjon rá, akit majd megszeret;
és végre egyszer nyerjen már csocsóban...
vigyázz rá, föld, óvjátok, istenek.
Ne sejtse meg, e sok jó honnan kél,
csak egyszer-egyszer jussak még eszébe.
Ha másról nem is -
- de inkább mégse.
Őszülni kezdett. Álljon jól neki.
A többi törvényt én bevállalom.
Öregszem ám, mióta nem szeret.
Nyár jön. "Lehull rólam az oltalom".
Soak up the sun
Ilyen nyers hőségben születhetett.
Cigányherceg. A bőre tiszta nyár.
Közel a bronzhoz, drapphoz és bézshez.
Árnyékában az évszak összeáll.
Dél van. Szerelmesen nyugodt homokpart.
Vele még a Nap is kivételez.
Hosszan pihen a bársonyszínű háton,
s az ég felettünk krémes-barna lesz.
A napkorong frissen kisült lángos –
lecsöppenő, forró sugár, megéget.
A rádión egy kissé rossz a vétel,
recsegve szól a nóta jó ebédhez.
Ő rám simul, legyek már fényes én is.
Ölel. Testem magával átitatja.
Átad e sűrű, mézszerű örömnek;
könnyeddé tesz. Vagy át a Napba.
Hűsölünk csíkos ernyők alatt –
hozok még sört; aranylik, felragyog.
Iszunk a tóra, s körbe mind a nyárra.
Rá nézek, és a Napra gondolok.
Tükör
(anya milyen)
anya a legszebb dauer van hajában
még nincs harminc a rúzsa ámulat
anya dohány és parfüm szappan-illat
anyán a trapper észvesztőn mutat
anyának németből hozzák a burdát
hímez és szab horgol és varr nekünk
inget kabátot kombinét magának
nem nézi hol feslik az életünk
anyánál este mindig társaság van
harsány kissé olyan hülyén nevet
mi megbújunk a hátsó kisszobában
csodás mamád van jaj de jó neked
szemhéja mindig égszínkékre mázolt
porzik a púder elfedett varázs
hadd próbáljam fel tízcentis sarok
anyában nincsen semmilyen anyás
(anya ágya)
a rádió mindig szól éjjel is
a bartókon hajnaltájt zeng a kortárs
rokonmeleg lábak karok a párna
rokon testek nem ismerik fel egymást
az ágynemű jó régen volt cserélve
a mozdulat közé bebújt huzat
ismétlődő szignál érzék idő
magamra húzom mind az árnyakat
rejtelmes ujjak pár hajszál a pára
a testek éjjel összevissza hullnak
nézem magam az összevisszaságban
egy kiscsaládnyi testben merre bújjak
reggel anya nem készít szendvicset
nem mondja meg melyik ruhám vegyem
ülök az ágycsücsökben pislogok
a reggelben se lesz nagyobb helyem
(anya szeretője)
anyának már megint migrénje van
mi szexeset játszunk a nagyszobában
ma én vagyok a bajszos csábító
zsófi piheg rúzsostul pongyolásan
teperj le mondja szenvedélyesen
buja virágok fülledt tollboa
filc-szőröm megremeg tilos nevetni
zsófi-fintor szinte kész anya
imádom azt a cakkos szájadat
rajongok rózsás bársony-bőrödért
már szinte vinnyogunk kitörni készül
anya belép a játék véget ér
nem szól de tudjuk mára ennyi volt
és sejtjük mindketten a folytatást
zsófi retteg nyilván van miért
anya csak néz fenséges és zilált
(anya ideje)
mindig nagyon sok dolga van anyának
az órát nézi jaj megint siet
vagy késik döccen más időt mutat
anya nem jut magáig síkideg
elmúlt hogy egyszer még továbbtanuljak
elmúlt magam mellé hogy mást keressek
egy más családot munkát más magam
elmúlt hogy megszeressem ezt a testet
a testet és akik lettek belőle
kiket elszórtam már magam köré
ülnek nézik a dallast péntek este
és nézem én is persze nézem én
elmúlt hogy a hajam szőkére fessem
elmúltak rólam némelyik színek
anya azt mondja hogy semmit se bán
de anyának én úgysem hiszek
(az anyaszörny)
anyától félünk már megint ivott
elalszik vagy dühöng ez még talány
anya hatalmas életünk betölti
anya csak nő ma semmit sem csinál
nem ad pénzt az osztálykirándulásra
másnap aztán megint mindent szabad
bezár őrjöng két óra s megbocsát
csak törlöm majd a nyálas csókokat
anyától nem félünk beszéljen csak
holnapra úgyis mindent elfelejt
a boltba küld még pár üveg sörért
ha megjövök alszik mint egy gyerek
azt mondja szarnak kellett két kölyök
majd hogy gyerek nélkül sehogy se jó
anyát amúgy mindenki kedveli
amúgy mi is mert szórakoztató
(anya felől a világ)
anyának van kutyája és macskája
van háza is számlák is van hitel
van postaláda rajta férfinév
akit épp a nyáron temettek el
mije van még neki nehéz sorolni
egy új tévé pár ponyva régi bunda
kertjében gaz a pincében penész
semmim sincs nincsen semmi semmi mondja
pedig a dolgok mindenképp begyűlnek
vannak mutatkoznak a jók a rosszak
van a migrén a régi ágyneműk
lám mennyi mindent kéne felsoroljak
csak egyet még például ott a szépség
ha oldalt néz nagy ritkán mintha látnám
de nem ez inkább más árnyak profilja
a szem még ellenez a kép vigyáz rám
Fehér
Csipkéje beszürkült, néhol szakadt,
a selyme foszlás.
Mint a bőröm, úgy simul rám mégis –
könnyű, de nem más.
Ezt a szétszakított hálóinget
mégsem dobtam ki.
Őrizze azt, amit úgysem lehet
többé folytatni.
Az ébredést, elalvást, hisz látod,
ennyit sem tudok.
A régen cserélt ágyneműk közé
rejtett illatod.
Elvarrt szálakat megint bogozva
most szinte kérlek.
Sosem varrás mentén hasadna fel
az érintésed.
|
