|
Rövid válogatás Békés Pál Bélyeggyűjteményéből:
SEMMI BAJ
1906. április 17-én Enrico Caruso tomboló sikert aratott a San Franciscó-i Operaházban. Rajongói vállon vitték kocsijáig, onnan diadalmenet kísérte a szállodához.
Hajnalban Caruso arra ébredt, hogy mozog a padló. Odakint moraj, majd halálos csend. A földrengés leradírozta a térképről a várost.
Caruso suttogva hívta reszkető titkárát: mindennek vége. Elment a hangja, megszűnt, nincs többé!
A titkár azt vacogta: ne adja fel, tegyen próbát.
Feltépték a betört ablakot, s a romok, tüzek, holttestek között fájdalomtól őrjöngő túlélők feje fölött fölzendült Radames áriája, zúgott a ragyogó, érces, mégis selymes hőstenor.
A dal befejeztével Caruso föllélegzett. Ragyogva kiáltotta a téren támolygóknak: – Nincs semmi baj! Semmi baj!
VOYAGER
Márti végül hazajött. Nem szerzett semmit, félüres hátizsákkal érkezett – belefért negyedszázadnyi világcsavargás. Ismeretlen trópusi kór gyilkolta. Lázálmában sikoltozott: – Üd-vöz-let minden jóakaratú lénynek!
Ma-gyar nyelven!
Az ügyeletes zavarban volt.
Márti vacogva súgta: takarítónő volt a Cornell Egyetemen, ahol a Voyager űrszondát tervezték. A laborban száz nyelven rögzítették platinalemezre a földlakók üdvözletét. Ha van valaki odakint, ha megtalálja a Voyagert, és ha ért magyarul, akkor... az ő hangján szól hozzá a Föld!
Rázta a láz, leesett az ágyról: – Van remény! A Voyager mindjárt eléri a szomszéd csillagrendszert! Csak
negyvenezer év!
Átvitték az intenzívre. Visszhangzott a folyosó kattogó rikoltozásától:
– Üd-vöz-let minden jóakaratú lénynek! Ma-gyar nyelven!
A SEGÉD JEGYZETELT
Lavoisier mindig kémiával foglalkozott. Élettannal csak halálakor.
A siralomházban, ahová a jakobinus diktatúra sodorta, ráébredt, sorsdöntő kísérletre nyílik lehetősége.
Bebizonyíthatja, hol lakik az akarat, az agyban vagy a szívben.
Búcsúlevelet csak segédjének írt: a guillotine alatt pislogni fog, azután is, hogy a nyaktiló bárdja lehull. Ha levágott fejének szeme rebben, eldőlt a kérdés, a szív ebbe már nem szólhat bele, tehát az akarat központja az agy! A segéd dolga, hogy figyeljen, és az eredményt Lavoisier név alatt publikálja, posztumusz.
Utolsó percében a feladatra összpontosított. Imádkozni nem jutott ideje.
Tizenháromszor pislogott Antoine Laurent de Lavoisier.
A segéd ujjongva jegyzetelt.
FELSZÓLAMLÁS AZ OLAJOZOTT MŰKÖDÉS AKADÁLYOZTATÁSÁNAK TÁRGYÁBAN
A Konventhez!
Dr. Joseph Guillotine találmányának bevezetése súlyos zavart okozott az ítélet-végrehajtás mindennapi gyakorlatában.
A nyaktilógép olyan tévképzetet kelt hatóságainkban, hogy kezeléséhez szakértelem szükségtelen, így azok, akik gyakorlatot szereztek a hagyományos fővétel, négyelés, kerékbetörés, etcetera értő kivitelezésében, fölöslegesek, és díjazásuk megtakarítható.
A hóhér- és hentesmunkát összetévesztő, forradalmár-pózban tetszelgő kontárokat alkalmaznak (fölösleges hangsúlyoznom, hogy a többszöri nekihuzakodás micsoda kínszenvedés az áldozatnak, és nagyon is elüt korunk humánus eszméitől!).
Legjobb mestereink elkeseredésükben a munkamegtagadást fontolgatják, ez pedig ilyen történelmi időkben súlyosan veszélyeztetné az államgépezet olajozott működését.
A helyzet orvoslása halaszthatatlan.
Charles-Henri Sanson polgártárs
városi ítélet-végrehajtó
Párizs, 1792
Utóirat: Mellékelem javaslatomat a díjazások ésszerű rendezéséről, nevezetesen a fejpénz bevezetéséről.
KÖRLEVÉL
1988 szilveszterén, a rendszerváltás hajnalán Cs. Selmeczy Levente, a megyei napilap főszerkesztője körlevelet intézett munkatársaihoz.
Kollégák! – írta. – Mi, akik a múltban annyiszor kényszerültünk „az élenjáró szovjet sajtó eredményeinek tanulmányozására”, most fordítsuk figyelmünket a megalkuvás nélkül a közt szolgáló nyugati sajtó felé. Vessük vigyázó szemünket Párizsra!
1815-ben Napóleon visszatért száműzetéséből, és diadalmenetben vonult a főváros felé. Itt közlöm az eseményeket napról napra követő párizsi Courrier szalagcímeit.
Tanulmányozzátok aprólékosan.
A korzikai szörnyeteg partra szállt a Juan-öbölben!!!
Az emberevő Grasse felé nyomul!!
A trónbitorló bevonult Grenoble-ba!
Bonaparte elfoglalta Lyont
Napóleon Fontainebleau-hoz közeledik
Ő császári felségét holnap fogadja hű Párizsa!
Eredményekben gazdag új esztendőt kíván mindannyiótoknak:
Cs. Selmeczy Levente
főszerkesztő
SÍN ÉS HULLÁM
John Watershed az angliai Kentből és Csaru Szingh az indiai Pandzsábból nálam ismerkedtek meg, az
előszobában, a szőnyegen, már csak ott volt hely. Beszéltek egész este, John Watershed felesége tavaly halt meg, Csaru Szinghgel nemrég tudatták, hogy rákja van.
Watershed azt mondta: sínpár, robogsz rajta, kirobbansz az alagútból a világosságra, és mire megértenéd, mit látsz, ott a következő alagút és annak sosincs vége; Szingh azt felelte: hullám, nemzedékek hullámai, egyik sem tud többet a tengerről a másiknál, csak mozog, mert mást nem tehet, a hullámmozgás végtelen és változatlan, nincsen előtte és nincsen utána.
Elment mindenki, ők maradtak ülve a szőnyegen, és mondták, mondták, mondták...
HOLTPONT
A neve Mwarungi. Alacsony, fekete, lapos orrú. Dől belőle a szó, de senki sem érti. Repülőn érkezett, potyautasként, papírok nélkül, be nem engedik, visszatoloncolni nincs hová. Poggyásza egy Adidas-szatyor, benne koponya. Valaki rájött: ausztráliai bennszülött.
Megtudtuk: Mwarungi a reklámszatyorban apja koponyáját őrzi, mivel törzse őt bízta meg, hogy tartsa a kapcsolatot a holtakkal. Mi dolog – vonta kérdőre a fiút az apai koponya –, hogy a holtak érdekét a felvilági hatóságoknál nem képviseli senki? És Mwarun gi engedelmeskedett a felszólításnak. Jó. Ő lesz az ENSZ-közgyűlésben a világ halottainak szószólója. Útnak indult. Eddig jutott.
Az illetékesek az ENSZ-hez fordultak. Mwarungi vár. Sokat beszélget apjával. Ügye holtponton.
TANÚSÍTVÁNY
Ötvenöt évvel az auschwitzi tábor felszabadulása után anyám levelet kapott Németországból. Egy ismeretlen illetékes örömmel értesítette: most már valóban kárpótlásra jogosult az 1944-ben ellene elkövetett sajnálatos atrocitásokért, valamint a Messerschmidtgyárban végzett kényszermunkáért.
Az ismeretlen illetékes gratulált is. Hozzáfűzte: a hatóságok igazolást kérnek arról, hogy a jogosult személy életben van-e, s az esetleges illetéktelen kifizetéssel a német államot nem éri-e kár. A mellékelt űrlap kitöltendő és hitelesítendő.
Az űrlapon ez állt: ÉLETBENLÉTELI TANÚSÍTVÁNY.
A közjegyző ráírta: „Igazolom, hogy a kárpótlásra jogosult személy életben van”.
Anyám azt mondta: – Köszönöm.
A közjegyző azt felelte: – Hatezer forint.
A levél elment. A jóvátétel nem jött. Mindenki megkapta a magáét.
HOUDINI
Harry Houdiniről úgy tartják: ő emelte művészetté a szabadulást.
Egész életében a halállal bújócskázott, összebilincselve dobatta magát a tengerbe, elásatta, vízzel telt tartályokba, égő házakba záratta magát, és mindig ő ki áltotta először: – Ipiapacs! – hogy végül egy vacak
vakbélgyulladás végezzen vele.
Titkait az idők során megfejtették. Utoljára az elsőt: születése titkát. Irataiban az állt: Ehrich Weiss néven született 1874. április 24-én a wisconsini Appletonban. Mígnem föllelték eredeti anyakönyvi kivonatát, mely szerint Ehrich Weiss Budapesten jött a világra. Háromévesen hajózott Amerikába. A maradék kétely eloszlatására a kutatók egy eleddig megmagyarázhatatlan, kézírásos naplójegyzetre hivatkoznak!
„Háromévesen értem szabadulóművészetem csúcsára. A többi csak utójáték.”
BÁLNATISZTÍTÁS
Nyílt vizeken él a hosszúszárnyú bálna, partot sose lát. Vaskos bőrét ellepik a kagylók, rákok; befúrják magukat az eleven testbe. Öklömnyi madár kíséri, rátelepszik az úszó szigetre, falja a kagylót, rákot – megtisztítja a vaskos bőrt. Ha a cet alámerül, ő fölröppen, körözve vár. Szárazföld ezer kilométerekre sehol. Egyetlen esélye a cet. A madár bízik a bálnájában. Verdesve várakozik. És épp mielőtt elfogyna ereje, az óceánból előrobban a hosszúszárnyú, a madár ráereszkedik, tisztítja tovább, és jóllakik újra.
Így utaznak együtt mindhalálig.
Ha tudnánk, honnan tudja a bálna, meddig bírja a madár odafent, ha tudnánk, honnan tudja a madár, meddig bírja a bálna odalent – akkor tudnánk valamit.
ELŐJEGYZÉS
A Halál telefonon jelentkezett. Ötödszörre végül bekapcsolták Verhovinai Árpádhoz. A Halál szabadkozott, hogy csak így ismeretlenül, majd a tárgyra tért. Rövid munkamegbeszélés halaszthatatlan ügyben. Létfontosságú. Verhovinai sajnálkozott, tömérdek teendője szinte kicsordul a noteszből, egyik tárgyalás a másikat éri, egyszerűen képtelenség. Az egyik erősködött, a másik hárított, mindkettejükből előtört némi ingerültség, már-már veszekedtek; kinek több a dolga. Végül Verhovinai az asztalra csapott; a szabadságáig most már semmiképp! A Halál engedett. Rendben. Nem kívánja partnere jól megérdemelt pihenését megkurtítani. Hanem azután rögtön.
Verhovinai a nyaralás utáni első napra előjegyezte a Halált.
Amikor letette a kagylót, rájött, elfelejtette megkérdezni: tulajdonképpen miről is van szó?
KARDOS G.
Aki ismerte, tudta, ha elmondja a történetet, akkor nem írja meg soha.
És tessék, fél vodka mellett mesélte széltében-hoszszában a majdani novellát: egy férfiról szól, harminchét éves roncs a marseille-i szegénykórházban, 1891-ben, csak halála után derül ki: ő volt Arthur Rimbaud. Nem tudom, hozzákezdett-e. Ha kérdezték, azt felelte: nem megy, az írásnak szabályai vannak; nem tudja, mennyibe került egy kiló kenyér Marseille-ben 1891-ben.
Réz Pál talált egy korabeli újságot, melyben szerepelt a kenyér ára, elküldte neki. Választ nem kapott.
Amikor utoljára találkoztunk, érdeklődtem: na, mi van? Azt mondta, hagyjam békén, vagy írjam meg én.
Megpróbáltam, elakadtam. Fogalmam sincs, hogyan kezelték a rákot Marseille-ben 1891-ben.
GELLER
1945 dermesztő januárjában apámat kivégezték. Kiugrott a Duna-partra vezetett menetből, de utánaeredtek és utolérték. Két méterről lőtték fejbe egy parabellummal. Utoljára a závárzatcsattanást hallotta, meg azt: „Ne pazaroljál, Béci...”
Olyasmi történt, amire nincs esély: a lövés pillanatában oldalt kapta a fejét – a golyó gellert kapott a szem és a halánték közötti csonton. Katonák botlottak belé, látták, még mozog, egy pincekórházba vitték. Három nap múlva már ő vánszorgott vízért, mert neki legalább volt lába, és egy hét múlva átvonult fölötte a front.
Ha nevet, ma is látszik a heg.
Két születésnapot ünnepel.
Gyereket akart, amint lehet; meg is születtem 1956-ban.
BIRTOKVISZONYAIM
Amint ükapámat emancipálták, nekiállt megmagyarosodni.
Földbirtok. Attól legmagyarabb az ember.
1900-ra volt nyolcszáz holdja, javarészt az Ipolytól északra, egy kevéske ideát, Nógrádban. Éppen végrendelkezett, amikor 1920-ban távozott a Felvidék, birtokostul.
Dédapám vért izzadt a maradékon. Megélte, hogy 1938-ban visszatértek a földek.
Nagyapám nekihuzakodott, ám hirtelen piszkos zsidóvá vált – mindenét elkobozták.
1945-ben az Ipolyon túli rész visszaevezett Csehszlovákiába. Nagyapám nekihuzakodott a maradéknak, ám hirtelen piszkos kulákká vált – mindenét elkobozták.
1973-ban anyámat kárpótolta Csehszlovákia a közel nyolcszáz holdért. 2400 forint. Vettünk egy Tesla
lemezjátszót.
1990-ben ránk zúdult a magyar kárpótlás. Épp jókor; a Tesla a végét járta. Vettünk egy Oriont. Kibírta
1999 karácsonyáig.
Na, ez az évszázad is eltelt valahogy.
MI, MAGYAROK
Arthur Seherr-Thosz porosz dragonyos őrnagy magyar honvédegyenruhában harcolta végig a königgrätzi
ütközetet. A csatamezőn senki sem ismerte az atillát; a tönkrevert osztrákok már elfeledték, a győztes poroszok sosem látták.
Arthur Seherr-Thosz, a romantikus német nemes, a Görgey-hadtest valahai zászlótartója annak idején inge alatt menekítette a rábízott trikolórt Berlinig.
Most, tizenhét év múltán, a mámorító osztrákverés másnapján egy szakasznyi katonájával megindult Magyarország felé. Egy hétre rá Oroszvárnál átúsztatott a Dunán.
Arthur Seherr-Thosz dragonyos őrnagy felcsomózta az egykori Görgey-hadtest elrongyolódott zászlaját egy nyárfára, hosszan nézte a hazatért lobogót, és mielőtt visszaindult volna, karcos junkernémetséggel reccsent fegyelmezetten álmélkodó porosz kíséretére:
– Mit bámulnak?! Mi, magyarok nem adjuk fel soha!
SOR
1945 dermesztő januárjában anyám sorban állt a koncentrációs tábor latrinája előtt. Tizenhét éves volt és
kopasz. Néhány hónappal korábban Dr. Mengele úgy döntött, korai még a gáz, és azóta anyám Messerschmidt-propellereket esztergált. Ezúttal hihetetlen szerencséje volt; papírhoz jutott, használható újságfecnihez. Míg várt, a tenyerébe rejtette, úgy lesett belé.
A papíron kép feketéllett, azonosíthatatlan folt, talán egy irdatlan lyuk. És alatta:
BUDAPEST OSTROM UTÁN.
Anyám nem tudta, hogy a front elérte Budapestet.
Könnyei nem voltak már, de zokogni még tudott. Megakasztotta a sort. Kilökték; beállt a végére.
Mindezt a Halászbástyán mesélte. Nyáreste volt, a csipkés oromzaton villódzó gépekkel turisták álltak sort.
|
