tagjaink
Virág Gábor (Aaron Blumm)


Születésem óta kisebb-nagyobb megszakításokkal Kishegyesen élek, itt fejeztem be az általános iskolát, gimnáziumba Bácstopolyára jártam, az újvidéki Bölcsészettudományi Kar Magyar Nyelv és Irodalam Tanszakán szereztem magyartanári diplomát 2002-ben.
Irodalommal középiskolás korom óta foglalkozom, 1989-ben szamizdat kiadásban jelent meg verseskötetem Istenfélő ház címmel.
Prózaíróként 1994-ben debütáltam, szövegeim Aaron Blumm álnéven először az Új-Vidéki Műhely, később a Symposion folyóiratban jelentek meg. E folyóiratoknak kezdetben szerkesztője, majd 1996-tól 1999 végééig a Symposion folyóirat főszerkesztője voltam.
1996-ban novelláimért Sinkó-díjat kaptam. 1998-ban Szerbhorváth Györggyel és Mirnics Gyulával közös kötetem jelent meg Dombosi történetek címmel. Több szerb folyóirat munkatársa voltam, 1998-tól a a lap megszűnéséig önálló tárcarovatom volt az újvidéki Nezavisni magazinban.
1998-tól tagja vagyok a József Attila Körnek, 2007-ben a Vajdasági Írószövetség is tagjai közé választott.
Szövegeim elsősorban vajdasági, magyarországi és szerbiai folyóiratokban publikáltam, de írásaim szinte minden Közép-Európa-i országban megjelentek.
2001-től koordinátora vagyok a kishegyesi Dombos Fest összművészeti fesztiválnak, melynek irodalmi programjában a Szépírók Társasága is rendszeresen részt vállal.
2002-ben Móricz Zsigmond-ösztöndíjas voltam.
Szerkesztője vagyok az Ex-Symposion folyóiratnak, 2004-től pedig főmunkatársa az újvidéki Hídnak.
2002 és 2006 között több magyar és szerb nyelvű antológiában is szerepeltem.
2006-ban Csáth kocsit hajt címmel kötetem jelent meg az újvédéki Forum kiadásában, melyért Szirmai-díjat kaptam. Ebben az évben résztvevője voltam a bécsi in_between csoport Az utca szótára című projektjének.
2006-ban egyetemi CEEPUS továbbképzésen vettem részt Bécsben.
2008 és 2009 között irodalomelméletet és irodalomtörténetet tanítottam az újvidéki Magyar Tanszéken.
2010-ben a hollandiai Hotel van Hassel elnevezésű rövidprózafesztiválon Szerbiát képviselem írásaimmal.

 

Író

 

Zenta, 1973. január 4.

 

 

 

darkblumm@gmail.com

 

                                                              

 
    Sinkó-díj, 1996
acsai roland

 

 

 

 

Budapest 1053, Károlyi M. u.16. Levélcím: Budapest 1122,Városmajor u.15. Tel/Fax: (1)201-7560 Mobil: (20)358-0164 Mail: szepiroktarsasaga@gmail.com Számla-szám: OTP 11706016-20790473 Elnök: Gács Anna Alelnökök: Kéri Piroska, Mészáros Sándor Honlapszerkesztés: Keresztes Mária