tagjaink

 

Varró Dániel

 

996-ban vették fel az ELTE BTK magyar–angol szakára. Költő, műfordító, 1999-től a JAK műfordító füzetek szerkesztője. 1999-ben Magvető Kiadó gondozásában megjelent Bögre azúr című első verseskötetével viharos irodalmi sikert aratott.
Költői vénáját és formaérzékét számos rangos pályatársa és mérvadó kritikusok is méltatták. Az első kötet óta eltelt időben a szerző számos színháztól érkezett felkérésnek tett eleget, és műfordítóként kamatoztatta tehetségét. A Túl a Maszat-hegyen című verses meseregényét 2003-ban adta közre a Magvető Kiadó. A műből azóta készült a Budapest Bábszínházban bábmusical, amelynek alapján megszületett az azonos című kalandlemez is, melynek zeneszerzője Presser Gábor.
A Szívdesszert verseskötet a szerelem külső és belső helyszíneit veszi számba, akár egy szerelmi kisenciklopédia. A szerzőtől megszokott könnyed, játékos hangba ezúttal egy kis keserűség is keveredik, rímjátékokban azonban most sincs hiány, a témát változatos költői formákban járja körül a kötet, az elégiától a makámáig, a szonettkoszorútól az SMS-versig. A kötetből készült hangoskönyvön a verseket Mácsai Pál adja elő.
A  Kerge ABC, amely Szabó T. Annával és Tóth Krisztinával közös munkája, az óvodás és kisiskolás gyerekeket segíti az ábécé elsajátításában: a kötetben  szereplő állatok neveinek kezdõbetűi megegyeznek a magyar ábécé 44 betűjével.
A Magvető Kiadónál megjelent művei
Bögre azúr (1999), Túl a Maszat-hegyen. Muhi Andris és a pacák birodalma (2003), Bögre azúr – hangoskönyv (2007), Szívdesszert (2007), Szabó T. Anna–Tóth Krisztina–Varró Dániel: Kerge ABC (2008), Szívdesszert – hangoskönyv (2008)

A Manó Könyveknél megjelent kötetei: Akinek a lába hatos - Korszerű mondókák kisbabáknak (2010), Akinek a foga kijött - Még korszerűbb mondókák kevésbé kis babáknak (2011)

 

Költő

 

Budapest, 1977. szeptember 11.

 

Hanganyagok a PIMmédián

 

varrodaniel@gmail.com

 

Bródy Sándor-díj, 1999 különdíj

 

Új Magyar Hangjáték Díj, 2000 megosztott

Móricz-ösztöndíj, 2002.

Petőfi-díj (fiataloknak), 2002

Bárka-díj, 2003

Az Év Könyve, 2004

Gundel-díj, 2004

József Attila-díj, 2005

Magyar Köztársasági Arany Érdemkereszt, 2007

NKA-ösztöndíj 2009
Színikritikusok díja - Legjobb új magyar dráma 2008/2009
Holmi versfordítói pályázat megosztott első díja 2010

XI. Győri Könyvszalon alkotói díja, 2011

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Budapest 1053, Károlyi M. u.16. Levélcím: Budapest 1122,Városmajor u.15. Tel/Fax: (1)201-7560 Mobil: (20)358-0164 Mail: szepiroktarsasaga@gmail.com Számla-szám: OTP 11706016-20790473 Elnök: Gács Anna Alelnökök: Kéri Piroska, Mészáros Sándor Honlapszerkesztés: Keresztes Mária