tagjaink

 

Tóth Krisztina

                                                             

Fotó: Máté Krisztián

 

Tóth Krisztina első kötete, amelyet Radnóti Miklós emlékéremmel jutalmaztak, 1989-ban jelent meg Őszi kabátlobogás címmel. 1990-92-ben ösztöndíjasként két évet töltött Párizsban, ezalatt főleg kortárs francia költészetet fordított. 1992-ben megkapta a Soros Alapítvány egy évre szóló irodalmi ösztöndíját. 1994-ben jelent meg A beszélgetés fonala című kötete, majd 1996-ban az általa válogatott és szerkesztett Látogatás című kortárs francia költészeti antológia. 1996-ban Graves-díjat és Déry Tibor jutalmat, valamint műfordításaiért Zoltán Attila-díjat kapott, 2000-ben pedig József Attila-díjat. 1997-es Az árnyékember című kötetét követően 2001-ben Porhó címmel a Magvető Könyvkiadó jelentette meg új és válogatott verseit, amelyet ugyanebben az évben Vas István-díjjal ismertek el. 2002-ben megkapta a Palládium-díjat, s megjelent válogatott kötetének második kiadása. 2003-ban a Csimota könyvkiadó gondozásában jelent meg kisgyereknek szóló verseskötete Londoni mackók címmel, ez gyerekkönyv kategóriában elnyerte az Év Könyve elismerést. 2004-ben a Magvető Könyvkiadó adta ki Síró ponyva című kötetét. Szintén 2004-ben jelent meg  az EBP Media Kft. gondozásában Csortos Szabó Sándor fotóssal készített közös kötete, a Fény, viszony. 2005-ben a Síró ponyva című kötet a Szépírók Díját kapta, aztán ugyanebben az évben Gemini-díjat. 2006-ban a Magvető Könyvkiadónál novelláskötete jelent meg Vonalkód címmel: erre 2007-ben Márai-díjat kapott. 2008-ban A világ minden országa című versét Salvatore Quasimodo-díjjal jutalmazták. 2009-ben eddigi költői, írói és műfordítói munkásságát a Magyar Köztársaság Babérkoszorújával ismerték el. 2009-ben és 2010-ben a Mozgó Világ prózaírói nívódíját és Nizzai kavics díjat, valamint Artisjus-díjat kapott. 2010-ben Bárka-díjjal jutalmazták a Bárka folyóiratban megjelent írásait.

2011-ben megjelent Pixel c. novelláskötete,.2013-ban a Akvárium c. regénye, 2014-ben Pillanatragasztó c. novelláskötete

 

Költő, műfordító, szerkesztő

 

Budapest,1967.                                

 

honlap

Záróra, 2010.05.03.  

Hanganyagok a PIMmédián 

  krisztatoth67@gmail.com
 
  • Radnóti  emlékérem,1989

 
  • Párizsi ösztöndíj, 1990-1992

  • Soros ösztöndíj, 1992

  • Illyés Gyula-díj, 1994

  • Graves-díj, 1996

  • Déry Tibor-díj, 1996

  • Zoltán Attila-díj, 1996

  • József Attila-díj, 2000

  • Vas István-díj, 2001

  • Paládium-díj, 2002

  • Év Könyve-díj, 2003

  • Szépírók Díja, 2005

  • Gemini-díj, 2005

  • Giuseppe Acerbi Költészeti Különdíj, 2006

  • Márai Sándor-díj, 2007

  • Salvatore Quasimodo-díj, 2008

  • Magyar Köztársaság Babérkoszorúja díj, 2009

  • Nizzai Kavics Díj, 2009

  • Mozgó Világ prózaírói nívódíja, 2009, 2010

  • Artisjus Irodalmi Díj, 2010

  • Bárka-díj, 2010 

  • Szabó Magda-Szobotka Tibor emlékdíj, 2011 

  • Alföld-díj, 2014                  

 

  

 

 

 

 

Budapest 1053, Károlyi M. u.16. Levélcím: Budapest 1122,Városmajor u.15. Tel/Fax: (1)201-7560 Mobil: (20)358-0164 Mail: szepiroktarsasaga@gmail.com Számla-szám: OTP 11706016-20790473 Elnök: Gács Anna Alelnökök: Kéri Piroska, Mészáros Sándor Honlapszerkesztés: Keresztes Mária