tagjaink
Sall László

 

Fotó: Kaiser Ottó

 

Jelenleg Svédországban él. 
1989-ig több éven át

a nagyváradi Ady Endre Irodalmi Kör vezetőségi tagja, elnöke. 
Ugyanott a Kortárs Színpad ’71 amatőr színjátszó együttesben világosító, majd rendező.
Írásai nagyritkán jelentek meg magyarországi és romániai magyar lapokban, folyóiratokban, antológiákban: Diákszó, Ifjúmunkás, Fáklya, Ötödik évszak (1980, antológia, Marosvásárhely), Alapművelet (1985, antológia, Bukarest), Gyakorlótér (1989, antológia, Budapest), Almák íze (1991, antológia, Debrecen), Csíkszereda város évkönyve (2002), Váradykon (2002, antológia, Nagyvárad).  


A Nagyváradon megjelenő Várad folyóiratban rendszeresen közöl.
Írásait, fordításait közölte a Magyar Napló, a SZÍN

(a Magyar Művelődési Intézet és Képzőművészeti Lektorátus folyóirata). 

Két szamizdatkötet tulajdonosa: LÉLEKzetvétel

és ----tem… címmel, 1989 (megjelentek öt-öt példányban). 


Az Ady-kör történetéről szóló könyv, Péntek esti szabadságunk társszerzője, 1998.
 2003-ban a két évszak kiadónál jelent meg verses füzete, a gyermekkor vége címmel. 
A Balassi Intézet, 2005-ben megjelent, József Attila külföldi recepciójáról szóló tanulmánykötet, „Híres vagy, hogyha ezt akartad…” társszerzője. 
2008-ban jelent meg (a gyermekkor) Vége. Folytatás verses füzete (69 példányban).
 2010-ben mozgás-sérült-szeretet címmel magánkiadásban jelent meg falinaptár-kötete Hora Gina grafikáinak felhasználásával.
 Az interneten, itt-ott, interaktív képversei is  megtalálhatók).

 1990-ben

a Jelenlét (Kolozsvár) volt munkatársa. 
1994-96 között a Svéd Írószövetség (Sveriges Författarförbund) tagja. 
A Svédországi Magyarok Országos Szövetsége Híradójának volt szerkesztője.
 A Hungaricum volt munkatársa.
 A göteborgi Kőrösi Csoma Sándor Művelődési Kör egyik alapító tagja, volt titkára. 



A göteborgi hu.se.t, Magyar Hét volt ötletgazdája, szervezője (2005-10.).
A Sällskap för ungersk litteratur (Társaság

a magyar irodalomért) egyesület alapító elnöke (2008). 


A HungaroFans svéd nyelvű, Magyarországot és svédországi magyar kulturális személyiségeket, eseményeket bemutató lap alapító-főszerkesztője.
 A svédül megjelent magyar műveket tartalmazó, a göteborgi Mowe and Walk Intézetben elhelyezett Mervel Ferenc könyvgyűjtemény létrehozója.
 2009-ben

a magyar kultúra svédországi ápolása érdekében tett erőfeszítéseiért a Pro Cultura Hungarica elismerést kapta.


A svéd postán levélkihordóként dolgozik.


 

Költő, író, irodalomszervező

 

Nagyvárad, 1961.március 8.

 

www.sful.se
www.hungarofans.se                 

 

laszlo.sall@comhem.se

 

Pro Cultura Hungarica, 2009    

 

   

 

 

 

 

 

 

 

 

Budapest 1053, Károlyi M. u.16. Levélcím: Budapest 1122,Városmajor u.15. Tel/Fax: (1)201-7560 Mobil: (20)358-0164 Mail: szepiroktarsasaga@gmail.com Számla-szám: OTP 11706016-20790473 Elnök: Gács Anna Alelnökök: Kéri Piroska, Mészáros Sándor Honlapszerkesztés: Keresztes Mária