tagjaink

  

Petőcz András

                         

Fotó: Zsámboki Mária

 

1986-ban diplomázott az ELTE magyar-történelem szakán. 1981 és 1983 között a Jelenlét című folyóirat vezető szerkesztője. 1983-ban underground művészeti egyesületet és szamizdat lapot alapít, Médium-Art néven, alternatív művészeti akciókban vesz részt, kapcsolatban áll az akkori demokratikus politikai ellenzékkel is.

A nyolcvanas években csatlakozik az avantgarde párizsi köréhez, nemzetközi költészeti fesztiválokon szerepel, reprezentatív vizuális költészeti antológiát állít össze (Médium-Art, Magvető, 1990). 1990-1992-ig a párizsi Magyar Műhely egyik felelős szerkesztője. 1996-98-ig, illetve 2006 januárjától a Magyar Könyv Alapítvány egyik kurátora, 2002-től a Magyar P.E.N. Club alelnöke.

 

Fontosabb könyvei:

  • Betűpiramis (versek), 1984.
  • Önéletrajzi kísérletek (versek), 1984.
  • A jelentés nélküli hangsor (versek), 1988.
  • Non-figuratív (versek), 1989.
  • A jelben-létezés méltósága (esszék), 1990.
  • A tenger dicsérete (válogatott versek), 1994.
  • A napsütötte sávban (versek), 2001.
  • Majdnem minden (összegyűjtött versek), 2002.
  • Seymour Glass: Tenyered, ha csattan (versek álnéven), 2003.
  • Mecseki Rita Eszter: Nőtincs (versek álnéven), 2004.
  • Európa rádió (versek), 2005.
  • A születésnap (regény), 2006.
  • Idegenek (regény), 2007.
  • A születésnap (hangoskönyv), 2008.
  • Arcok (elbeszélések), 2008.
  • Közeledések és távolodások (CD, Sáry Lászlóval), 2009.
  • Az idegen arc születése (válogatott és új versek), 2009.
  • Behatárolt térben (zárójelversek, 1984–2009), 2010.

 

Egyéb könyvek idegen nyelveken:

  • in a row of sunlight (a napsütötte sávban, versek angolul), 2008.
  • Na miastoto ot slignzeto ogurano (novellák bolgár nyelven), 2003.
  • Lobgesang des Meeres/In Praise of the Sea, (versek németül és angolul), 1999.
  • Jedynie kochac kogos pragne (versek lengyelül), 1999.
  • La métaphore d'Europe (francia verskötet), 1998
 

Író, költő, szerkesztő

 

Budapest, 1959. augusztus 27.

 

honlap  wikipedia

Hanganyag a PIMmédián 

Mecseki Rita Eszter a PIMmédián

 

andras@petoczandras.eu                                 

 
  • Móricz-ösztöndíj1985/86                           

 
  • MTA-Soros-ösztöndíj,1987                         

  • Kassák-díj (Párizs),1987                               

  • Eötvös-ösztöndíj,1988                                 

  • A Szépirodalmi Könyvkiadó Nívódíja, 1989

  • Graves-díj,1990

  • József Attila-díj, 1996

  • PIM Vörösmarty pályázat, különdíj, 2000

  • Arany János Alapítvány díja, 2001

  • A Wapoézis első díja (az Élet és Irodalom és a Westel pályázatán), 2001.

  • Salvatore Quasimodo díj, 2003

    UNESCO-Aschberg Alkotói Díj, 2006

  • Márai Sándor-díj, 2008

  • Magyar Közt. Ezüst Érdemkereszt, 2008

  • Pro Literatura Díj, 2008

  • Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztje, 2010

 

 

 

 

 

 

Budapest 1053, Károlyi M. u.16. Levélcím: Budapest 1122,Városmajor u.15. Tel/Fax: (1)201-7560 Mobil: (20)358-0164 Mail: szepiroktarsasaga@gmail.com Számla-szám: OTP 11706016-20790473 Elnök: Gács Anna Alelnökök: Kéri Piroska, Mészáros Sándor Honlapszerkesztés: Keresztes Mária