tagjaink

  

Németh Zoltán

 

Fotó: Varga Máté

 

A pozsonyi Comenius Egyetem bölcsészettudományi karán végeztem magyar – történelem szakon. 2004-ben Pozsonyban PhD-fokozatot szereztem Talamon Alfonzról írott monográfiámmal. 2000/2001-ben a pozsonyi egyetemen irodalomelméletet adtam elő. 2001 és 2006 között a tatabányai Új Forrás című lap szerkesztője, 2007-ben a pozsonyi Kalligram folyóirat főszerkesztője voltam. 2004-től a besztercebányai Bél Mátyás Egyetem Hungarisztika Tanszékén adok elő irodalomelméletet, irodalomtörténetet és műfordításelméletet. Itt hoztam létre a Clinamen Fordítói Kört, amelynek célja egy tehetséges műfordítói gárda kinevelése, a magyar irodalom szlovákra fordítása, illetve a világirodalom magyar nyelven történő megjelenítése. 2010-ben a Pécsi Egyetemen habilitáltam Thomka Beátánál, az Irodalomtudományi Doktori Iskola vezetőjénél.
Verseim 1991-től jelennek meg különböző lapokban, többek között az Alföldben, Kalligramban, Irodalmi Szemlében, Korunkban, Élet és Irodalomban, Jelenkorban, Palócföldben, Új Forrásban, Tiszatájban, Opusban és a Bárkában. 1993-ban rövid időre az Irodalmi Szemle szerkesztője voltam. Fordítással 1993 óta foglalkozom (cseh, szlovák, angol, német nyelvből), a felvidéki Kalligram és Szőrös Kő mellett a magyarországi Polis és a Lettre közölt belőlük. Tanulmányokat és kritikákat a Kalligram, az Irodalmi Szemle, az Alföld, a Literatura, a Bárka, a Prae, az Új Holnap, a Forrás, a Tiszatáj, az Új Forrás, a Partitúra, az Irodalomtörténet, a Híd, a Palócföld, a Korunk, az Előretolt Helyőrség stb. lapokban publikáltam. Tanulmánnyal szerepeltem a Kalligram folyóirat Esterházy Péter-, Nádas Péter-, Pályi András- és Parti Nagy Lajos-számában, illetve a Korunk folyóirat Normalitás és perverzió-számában. A Kalligram Kiadó Szegedy-Maszák Mihály által szerkesztett Tegnap és Ma sorozatában látott napvilágot Talamon Alfonzról és Parti Nagy Lajosról szóló monográfiám. A Bárka-folyóirat Sárkányfű-számában Térey Jánosról jelent meg tanulmányom. A Sambucus Irodalomtudományi Társaság Kor/szak/határ című antológiájában, az Irodalomtanítás a harmadik évezredben című tanulmánykötetben, illetve a Dayka Gábor Társaság Laikus olvasók? A nem-professzionális olvasás értelmezési lehetőségei és az Erővonalak. Közelítések Térey Jánoshoz című köteteiben is tanulmánnyal vagyok jelen. Többek között a Szépírók Társaságának Újraolvasott negyedszázad, valamint a Bél Mátyás Egyetem Hungarisztika Tanszékének, a nyitrai Konstantin Filozófus Egyetem és az egri Eszterházy Károly Főiskola több konferenciakötetében láttak napvilágot tanulmányaim. Több felolvasóesten vettem részt verseimmel, többek között Budapesten, Kolozsváron, Nagyváradon, Krakkóban, Szófiában.
Több szervezetnek is tagja vagyok, 1998 óta a Szlovákiai Magyar Írók Társaságának (SZMÍT), 2002 óta a magyarországi József Attila Körnek (JAK, jelenleg választmányi tag), 2003 óta a Szépírók Társaságának, 2006-tól a Magyar Szemiotikai Társaságnak. Több konferencián vettem részt: Pozsonyban, Budapesten, Békéscsabán, Pécsett, Szombathelyen, Bukarestben, Marosvásárhelyen, Besztercebányán, Nyitrán, Egerben, Komáromban, Szegeden, Mariborban, Kolozsvárott, Moszkvában.
Vendégelőadóként egy hétig a kolozsvári Babes-Bolyai Egyetem magyar tanszékén, illetve a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem Összehasonlító Irodalomtudományi Tanszékén tartottam előadásokat, ez utóbbi esetben Erasmus-program keretén belül.
Kutatási területem a kortárs magyar irodalom, a fiatal magyar és közép-európai irodalom, a határon túli magyar irodalmak, az irodalom és a hatalom kérdéskörei, valamint a posztmodern magyar és világirodalom.

Önálló kötetek:
A kapus öröme a tizenegyesnél (1999, AB-ART) – kritikák a szlovákiai magyar irodalomról.
A szem folyékony teste (2000, AB-ART) – versek.
Olvasáserotika (2000, Kalligram) – tanulmányok, kritikák a kortárs magyar irodalomról.
Talamon Alfonz (2001, Kalligram) – monográfia, Tegnap és Ma.
Németh Zoltán vírusszövegei, idiótameséi és egyéb mutáns történetei (2002, AB-ART) – prózák.
A perverzió méltósága (2002, Kalligram) – versek, testköltészet.
A széttartás alakzatai (2004, Kalligram) – 7 tanulmány, 27 kritika, 7 beszélgetés a fiatal magyar irodalomról.
A bevégezhetetlen feladat (2005, NAP Kiadó) – bevezetés a szlovákiai magyar irodalom olvasásába.
A haláljáték leküzdhetetlen vágya (2005, Kalligram) – versek.
Parti Nagy Lajos (2006, Kalligram) – monográfia, Tegnap és Ma.
Állati nyelvek, állati versek (2007, Kalligram) – versek
Penge (2009, Plectrum) – kritikák.
A magyar irodalom története 1945-2009 (2009, Bél Mátyás Egyetem) – egyetemi tankönyv

Boldogságtelep, vetélőgépben – Csáth szeretője (versek, 2011, Kalligram)

Kunstkamera (versek, 2014, Kalligram)

 

 

Író,költő,irodalomtörténész                                                      

 

Érsekújvár, 1970. június 26.

 

terasz,kalligram                                                        

 

nemetx@gmail.com                       

 

Madách Imre-díj (A kapus öröme a tizenegyesnél), 2000

Madách Imre-nívódíj (A szem folyékony teste), 2001
Bárka-díj,2002                                                           
Madách Imre-nívódíj (Talamon Alfonz), 2002
NKÖM ösztöndíja (A széttartás alakzatai),2003
Madách Imre-nívódíj (A perverzió méltósága), 2003
Schöpflin Aladár-ösztöndíj (A bevégezhetetlen feladat), 2004
Móricz -ösztöndíj (A haláljáték leküzdhetetlen vágya), 2005
Posonium  különdíja (A széttartás alakzatai), 2005
Madách Imre-nívódíj (A haláljáték leküzdhetetlen vágya), 2006
Schöpflin Aladár-ösztöndíj (Penge), 2006
Madách Imre-nívódíj (Parti Nagy Lajos), 2007
NAl ösztöndíj (A magyar posztmodern irodalom története), 2008
Madách Imre-nívódíj (Állati nyelvek, állati versek), 2008
Forbáth Imre-díj (Állati nyelvek, állati versek), 2008

József Attila-díj, 2012

Madách-díj (Kunstkamera, vesek), 2015

 

 
 

 

 

 

 

 

Budapest 1053, Károlyi M. u.16. Levélcím: Budapest 1122,Városmajor u.15. Tel/Fax: (1)201-7560 Mobil: (20)358-0164 Mail: szepiroktarsasaga@gmail.com Számla-szám: OTP 11706016-20790473 Elnök: Gács Anna Alelnökök: Kéri Piroska, Mészáros Sándor Honlapszerkesztés: Keresztes Mária