tagjaink
Kinde Annamária


15 éves kora óta írt verset, majd dalszövegeket is.
Egyetemista volt Marosvásárhelyen, majd Brassóban végzett erdőmérnökit.
Csíkszeredában élt három évet. Bukarestben több mint fél évet dolgozott.
1986-ban került vissza Nagyváradra, ahol tagja lett az Ady-körnek.
Első verseskönyvét 1987 nyarán állította össze. Ez sok kaland után végül Marosvásárhelyen jelent meg 1996-ban.
Jelenleg a Várad irodalmi lap versrovatának szerkesztője.

A versekről ez a véleménye:

„Varázsló szöveg a vers, én úgy tudom.
Más is létezik az anyagi világon kívül.
Ezért is történhet az, hogy amit a versben megírunk, az már elkezd valóra válni.
Olykor maga a jövendő üzen a versekben. Néha ez is meglehetősen félelmetes lehet.
A költő eljut ezeknek az igazságoknak a megismeréséhez.
Onnan kezdve az ő felelőssége mindaz, ami az ő verseiben megírtakból válhat valósággá.”

Könyvek

A hiúzok természetéről, versek, Mentor Kiadó, Marosvásárhely, 1997
Egy másik arc versek, Mentor Kiadó, Marosvásárhely, 2000
Szandra May kertje, versek, Mentor Kiadó, Marosvásárhely, 2002
Szandra May a sivatagban,  versek, Mentor Kiadó, Marosvásárhely, 2004,
Mondhatatlan, versek, Nagyváradi Ady Társaság. Nagyvárad 2006.
Rózsavér, versek, a pozsonyi AB-ART Kiadó és a Várad kulturális folyóirat közös kiadása, Pozsony–Nagyvárad, 2009
Szandra May és Tom Vanguard igaz története, versek és próza, Mákvirág Kiadó, Nagyvárad 2010
Hóbanévad, versek, Riport Kiadó, Nagyvárad, 2011
Húzódhatsz közelebb, versek, Várad és Riport Kiadó, Nagyvárad, 2013

Fordításkötet:


Hölgy rózsaszínben, Traian Stef versei, AB-ART Kiadó, Pozsony 2009

Irodalmi antológiákban:  

Ablak, fiatal magyar költők antológiája,
Kriterion Kiadó, Bukarest 1986,
Menedékjog, Littera Nova Kiadó, Budapest, 1995
Váradykon, Nagyváradi Ady Társaság, Nagyvárad 2002
Erdélyi Szép Szó, Hargita Kiadó, 2002, 2003, 2004, 2005, 2006, 2007, 2008 Csíkszereda
Költők könyve, Noran Kiadó, Budapest, 2003
Attraverso i tuoi occhi chiusi vedo. Poesie d’amore di poetesse ungheresi Római Magyar Akadémia, 2004 Róma,
Lehunyt szemeden át látom. Magyar költőnők szerelmes versei Római Magyar Akadémia, 2004 Róma,
Kortárs román költők, AB-ART Kiadó, Pozsony 2008

 

Költő, szerkesztő

 

Nagyvárad,

1956. június 10. –2014. január 4.

 

Látó nívódíj vers kategóriában 2001

Nagyvárad kiválósági oklevele 2007
A Romániai Írók Szövetségének különdíja 2011

 

 

 

                                                              

   
acsai roland

 

 

   

 

 

Budapest 1053, Károlyi M. u.16. Levélcím: Budapest 1122,Városmajor u.15. Tel/Fax: (1)201-7560 Mobil: (20)358-0164 Mail: szepiroktarsasaga@gmail.com Számla-szám: OTP 11706016-20790473 Elnök: Gács Anna Alelnökök: Kéri Piroska, Mészáros Sándor Honlapszerkesztés: Keresztes Mária