tagjaink

 

Fodor Géza

 

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem magyar-filozófia szakán végzett 1967-ben. Kandidátusi (PhD) fokozatát 1975-ben, akadémiai doktorátusát (DSc) 2004-ben szerezte meg a Magyar Tudományos Akadémián.
1967 és 1973 között a Magyar Tudományos Akadémiai Filozófiai Intézetének tudományos munkatársa, 1973-tól az ELTE Esztétika Tanszékének oktatója. 1990-től egyetemi docens. 1978-tól 1982-ig a Nemzeti Színház dramaturgja. A Katona József Színház alapító tagja. 1987 és 1989 között a Magyar Állami Operaház vezető dramaturgja, művészeti tanácsadója.
1982-től (két évi megszakítással) a Muzsika folyóirat operakritikusa. 1989-ben részt vett a Holmi című folyóirat megalapításában, a lapnak haláláig egyik szerkesztője volt. Öt éven keresztül klasszikus színházelméleti szövegeket adott közre kommentárral a Színház című folyóiratban. 1992-től 1997-ig a Színház-és Filmművészeti Főiskolán színháztörténetet, dráma- és operaelemzést tanított.
Dramaturgként kortárs magyar drámák (Csirkefej, Halleluja, Hóhérok hava, Akárki, Koccanás) és klasszikus darabok (a legutóbbi évadokból: Tartuffe, Szent György és a sárkány, Ivanov, Médeia, Macbeth, A karnevál utolsó éjszakája, A vadkacsa) színpadra állítását egyaránt segítette. Utolsó munkája Gorkij Barbárok című darabja volt, amelynek novemberi bemutatóját már nem érhette meg.
Számos zene- és irodalomtörténeti könyvet írt. A legutóbbiak: A Mozart-opera világképe. (Budapest, 2002);

Das hoffnungslose Meisterwerk. (Cuxhaven-Dartford, 1999); Zene és színház (Budapest, 1998);

Petri György költészete. (Budapest, 1991).

 

Kritikus, esztéta, dramaturg, filozófus

 

Budapest, 1943. május 2.-2008. október 7.

 

                                                                                   

 

A filozófiai tudományok kandidátusa, 1975.

Erkel Ferenc-díj, 1988

 

Déry Tibor-jutalom, 1990

 

Táncsics Mihály-díj, 1992

Soros-ösztöndíj, 1993

Madách Imre-díj, 1997

Széchenyi professzori ösztöndíj, 1998/2001

Nádasdy Kálmán-díj, 2001

Széchenyi-díj, 2006

 

 

   

 

 

Budapest 1053, Károlyi M. u.16. Levélcím: Budapest 1122,Városmajor u.15. Tel/Fax: (1)201-7560 Mobil: (20)358-0164 Mail: szepiroktarsasaga@gmail.com Számla-szám: OTP 11706016-20790473 Elnök: Gács Anna Alelnökök: Kéri Piroska, Mészáros Sándor Honlapszerkesztés: Keresztes Mária