tagjaink


Elek Tibor                    

Tizennyolc éves koromig Nagykállón éltem, az ottani Korányi Frigyes Gimnáziumban érettségiztem. 1987-ban szereztem magyar-történelem szakos diplomát a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetemen. 1986 óta Gyulán élek, évekig tanítottam a helyi Erkel Ferenc Gimnáziumban. A nyolcvanas évek végén két évig dolgoztam Békéscsabán a megyei könyvtárban irodalomtörténészként, 1991-92-ben a Gyulai Hírlap című hetilap főszerkesztője voltam, 1996 novemberétől három éven keresztül az MTA Támogatott Kutatóhelyek Irodája alkalmazott tudományos segédmunkatársként, emellett
főszerkesztő-helyettesként szerkesztettem a Bárka című Békéscsabán megjelenő irodalmi, művészeti folyóiratot. 1999 nyarától a Bárka főszerkesztője, novembere óta a Békés Megyei Könyvtár irodalmi osztályvezetője és a békés megyei írókat, irodalombarátokat tömörítő Körös Irodalmi Társaság elnöke vagyok. Hivatali munkám egyik felét a könyvtár által kiadott Bárka szerkesztése teszi ki, a másikat a könyvtár egyéb kiadványainak gondozása, irodalmi programjainak, rendezvényeinek megszervezése és lebonyolítása. Legnagyobb ilyen természetű munkám a 2000 nyarán Békéscsabán és Gyulán Magyar líra az ezredfordulón, 2001-ben Magyar próza az ezredfordulón címmel megrendezett konferencia és lírafesztivál, illetve a 2003-as és 2005-ös Irodalmi Humor Fesztivál (és a hozzájuk kapcsolódó konferenciák).
 
1983-84 óta publikálok rendszeresen irodalomkritikákat, tanulmányokat, esszéket, publicisztikákat, irodalmi beszélgetéseket a hazai és a határon túli irodalmi folyóiratokban, napi- és hetilapokban. 2004-ben a Székely Jánosról, az erdélyi íróról szóló disszertációm megvédésével megszereztem az irodalomtudományi doktori (PHD) fokozatot. 2005 januárjától szerkesztem az Irodalmi Jelen című folyóirat kritikarovatát.
 
Köteteim:
    •    Szabadságszerelem (Magatartások és formák a nyolcvanas évek kisebbségi magyar irodalmaiból), 1994. Kalligram Kiadó;
    •    Helyzettudat és önismeret (Magyarság és európaiság kérdései napjaink esszéirodalmában), 1997. Felsőmagyarország – Tevan Kiadó;
    •    Értékválasztás (Közéleti, politikai írások 1989-1998), Tevan Kiadó, 1999;
    •    Székely János (monográfia) 2001. Kalligram Kiadó;
    •    Fényben és árnyékban. Az irodalmi siker természetrajza. (kritikák, tanulmányok, beszélgetések), Kalligram Kiadó, 2004.
    •    Árnyékban és fényben - Darabokra szaggatott magyar irodalom (2007. Kalligram)
    •    Magatartások és formák. Magyar irodalom Erdélyben tegnap és ma (Pallasz Akadémia, 2008)

 

Irodalomtörténész, kritikus, szerkesztő

 

Nyíregyháza, 1962. augusztus 27.

 

A Bárka folyóirat főszerkesztője

 

elek.tibor@index.hu                        

 

Pro Literatura-díj, 2006 

Ratkó József-díj, 2008

Irodalmi Jelen kritikadíj, 2008
Sík Ferenc Nívódíj, 2009
Hídverő-díj, 2010
József Attila-díj, 2011
 

   
acsai roland

 

 

   

 

 

Budapest 1053, Károlyi M. u.16. Levélcím: Budapest 1122,Városmajor u.15. Tel/Fax: (1)201-7560 Mobil: (20)358-0164 Mail: szepiroktarsasaga@gmail.com Számla-szám: OTP 11706016-20790473 Elnök: Gács Anna Alelnökök: Kéri Piroska, Mészáros Sándor Honlapszerkesztés: Keresztes Mária