2024. április 19., péntek
Deres Kornélia

Deres Kornélia

1987

Költő, író, színháztörténész
 
Az ELTE BTK angol és magyar szakjain végzett, majd az ELTE Irodalomtudományi Doktori Iskolájának ösztöndíjas hallgatója, s ugyanitt szerzett doktori fokozatot 2015-ben. 2015-18 között a Károli Egyetem adjunktusa, 2017 óta az ELTE oktatója, 2020-ban az Universität zu Köln, 2021-ben a CEU posztdoktori kutatója. 2003 óta publikál. Verseit és tanulmányait rangos nemzetközi és hazai folyóiratok közölték. Verseit többek között angol, német, lengyel, cseh, szerb, bolgár nyelvekre fordították. 2017 óta tehetséggondozó íróműhelyek vezetője: JAK Líraműhely, Amper Műhely, Rakpart3 színházi íróműhely. A Negyed irodalmi folyóirat, valamint a SzínText könyvsorozat szerkesztője. A Biztonságos terek (FESZ) projekt munkatársa. 2015 óta tagja a Szépírók Társaságának. 2020 óta a Petri-díj jelölőbizottságának, 2021 óta a Szépíró-díj kuratóriumának tagja. 
 

Művei

Szőrapa (versek, JAK-Prae, 2011)
Képkalapács: színház, technológia, intermedialitás (monográfia, JAK-Prae, 2016)
Bábhasadás (versek, Jelenkor, 2017)
Emma és Elefánt (mese, Babilon-Tessloff, 2018)
BOX (versek, Jelenkor, 2022)
Besúgó Rómeó, meglékelt Yorick: dokumentumszínház, újrajátszás és az archívumok felnyitása (monográfia, Kronosz, 2022)
 

Díjai

Móricz-ösztöndíj, 2011
Makói Medáliák-díj, 2012
DAAD fiatal kutatói ösztöndíj, 2013
Visegrad Irodalmi Rezidencia Program, 2014, 2018
Visegrad-OSA kutatási ösztöndíj, 2018
OMAA projekttámogatás, 2019
Alexander von Humboldt posztdoktori ösztöndíj, 2020
CEU IAS posztdoktori ösztöndíj, 2021
Bolyai-ösztöndíj, 2021
Baumgarten-emlékjutalom, 2023
 

 


Elérhetőségek

E-mail: deres.kornelia@btk.elte.hu

English