A tokiói SHICHIGATSUDO KÖNYVKIADÓ WORLD HAIKU – 2010 No.6 című nemzetközi költészeti antológiájában Magyarországról BABICS IMRE és BÍRÓ JÓZSEF verseit tette közzé magyar / angol / és japán nyelven. Részletek
JANUÁR
Január 4. este fél 8. Tabáni Terasz vendéglő borospincéje. Az újévi kijózanodás panaszait a „Váltó-áram” is igyekszik enyhíteni, szokásos irodalmi fröccsözéssel. A következő beszélgetés vendége Szálinger Balázs lesz, akit nem csak híres hexametereiről, de nosztalgiákról, (irodalmi) életről és legújabb verseskötetéről is kérdezi Kardeván Lapis Gergely. „Visszakívánom mégis a vesztesek Szertefutott és túlfizetett hadát. Mert meccseink is elmaradtak, Nemhogy képei egy csapatnak.” (Sport)
A rendezvény A KÖNYV UTÓÉLETE program része
Január 6. délután 2 óra. Eötvös klub Budapest XI. ker. Károli Gáspár tér 5. Lágymányosi körzet, Szepesi terem. Szántó T. Gábor felolvasása, előadása
a Szépírók Társasága, A könyv utóélete program keretén belül.
Házigazda: Gündert Z. Anikó klubvezető
Január 8. este 6 óra. Tiszakécske Városi Könyvtár. A Könyvkóstoló vendége Háy János.
A házigazda Böszörményi Gyula. A rendezvény A KÖNYV UTÓÉLETE program része
Január 8. délután 4 óra. Szabadka, Art mozi. Filmek Ladik Katalin (/nal, /ról) a Vajdasági Magyar Filmarchívum anyagából. Filmovi (o/sa) Katalin Ladik. Izbor iz Filmske arhive vojvodjanskih Madjara Január 8. este fél 7-kor. Szabadka, Kosztolányi Dezső Színház (régi Lifka mozi). Ladik Katalin: TESLA homo galacticus – költői performansz (Írta és rendezte: Ladik Katalain, Narrátor és Galamb szerepében előadja a szerző, munkatársak: Lengyel Gábor zeneszerző és Vajda Tibor rendező) + beszélgetés Nikola Teslát a magánembert, a kortárs tudós kollegái által meglopott, a végzetes tűzvészt átvészelő Teslát, a frusztrált, a beteg, az ünnepelt, a „villámszóró” misztikust és bölcselkedőt idézem meg és fejezem ki iránta hódolatomat a Tesla - homo galacticus c. költői performanszban. Ladik Katalin Tesla 1943. január 7-én halt meg New Yorkban magányosan, egy hotelszobában.
Január 9. este 9 óra. Hunnia Mozi, Budapest. Zene és irodalom. Kardos Horváth János (Kaukázus) szerzői koncertje. Felolvas Babiczky Tibor. A rendezvény A KÖNYV UTÓÉLETE program része
Január 12. este 6 óra. Kolozsvár, Fő tér 22/8 (Kolozsvár Társaság székháza). A Korunk Akadémia meghívására Kolozsváron olvas fel Bartis Attila és Kemény István. Házigazda: Balázs Imre József, a Korunk főszerkesztője. Ferencz Zsolt írása Szabadságban, Varga László írása a Krónikában
Január 13, este 7 óra, Kolozsvár, Cărtureşti könyvesbolt, Iulius Mall bevásárlóközpont. Beszélgetés és felolvasás Bartis Attila és Kemény István román nyelven megjelent műveiből (Bartis Attila – Tihna, Plimbarea; Kemény István – versek Paul Drumaru Transland című antológiájából) Partnerek: Szépírók Társasága (A Könyv Utóélete c. program), Cărtureşti Könyvesbolt
Január 13. este 7 óra. Tűzraktér (Hegedű u. 3.) Godot Irodalmi Estek 5. - Nőirodalom: Nem csak író nők. Kávézó Godot Kortárs Intézet és a Szépírók Társaságának közös rendezvénye. A zene és irodalom izgalmas viszonyáról beszélgetünk, a felolvasás közben élő zenei bemutatóval. Fellép: Bárdos Deák Ágnes (próza, ének), Esze Dóra (áriák, próza), Kiss Judit Ágnes (oboa, próza, megzenésített versek). Zenészek: Bollobás Boglárka (zongora), Darvas Kristóf (zongora) Hajnal Márton (harmonika), Pintye László (gitár). Beszélgetőtárs: Czapáry Veronika
Január 19. este 7 óra. Bp. VII. ker. Almássy tér 10. A City-Pub-estek vendége Jánossy Lajos. Aki kérdezi: Payer Imre. A rendezvény A KÖNYV UTÓÉLETE sorozat része.
Január 19-22. Erdély. Szó és szaxofon. A Magyar Köztársaság Kulturális Koordinációs Központja és a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtár közös szervezésében négy erdélyi helyszínen tart előadóestet Esterházy Péter író és Dés László zenész. A rendezvények helyszínei és időpontjai: • 2010. január 19., 18 óra, Marosvásárhely, Színházművészeti Egyetem stúdióterme (Látó Irodalmi Színpad) • 2010. január 20., 18 óra, Csíkszereda, Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Nagy Aulája (a Székelyföld kulturális folyóirat szervezésében) • 2010. január 21., 18 óra, Kézdivásárhely, Céhtörténeti Múzeum Incze László kiállítóterme • 2010. január 22., 18 óra, Sepsiszentgyörgy, Bod Péter Megyei Könyvtár Gábor Áron terme Társszervezők: Látó szépirodalmi folyóirat, Székelyföld kulturális folyóirat, Sapientia - EMTE, Csíkszeredai Helyszín, Egyetemi Könyvtár, Kézdivásárhelyi Céhtörténeti Múzeum Médiapartnerek:Népújság, Erdély TV, Erdély FM, Székely Hírmondó, Polyp TV, Háromszék, Régió Rádió, Új Magyar Szó, Krónika A rendezvénysorozatot támogatja a Szépírók Társasága, A KÖNYV UTÓÉLETE című programja keretében részletek 1részletek 2
Január 20. délután 4 óra, III. Béla Gimnázium, Művészeti Szakközépiskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény 8420 Zirc, Köztársaság u. 9.
Rendhagyó irodalomóra.Az iskola vendége Dragomán György.
Beszélgetőtársa Csapody Kinga.
A rendezvény A KÖNYV UTÓÉLETE program része
Január 24-én este fél 9. Mikroszkóp Színpad, Bp. VI. Nagymező utca 22-24. Verskörút Kukorelly Endrével és Lázár Balázzsal. Jean-Paul Sartre A tisztességtudó utcalány című egyfelvonásos drámája után néhány perccel, kb. ½ 9-kor, fiatal és örökifjú költőket mutatunk be a Mikroszkóp Szalonban egy ingyenes „ahol hely van” előadáson, melyre szeretettel várjuk a Sartre darab nézőit is. Vendég: Kukorelly Endre. Moderál és közreműködik: Lázár Balázs.
A rendezvény A KÖNYV UTÓÉLETE program része
Január 26. este 7 óra. Bp. VII. ker. Almássy tér 10. A City-Pub-estek vendége Balla Zsófia. Aki kérdezi: Payer Imre. A rendezvény A KÖNYV UTÓÉLETE sorozat része.
Január 28. délután 4 óra. Eger, Bródy Sándor Megyei és Városi Könyvtár. Kossuth L. u. 16. Az „Érettségire készülünk..." című előadássorozat első vendége Parti Nagy Lajos. Beszélgetőtársa Molnár Ferenc irodalmár, az egri Neumann János Gimnázium tanára. A sorozat további meghívottjai: februárban Tóth Krisztina, márciusban Szilágyi Ákos, áprilisban Kukorelly Endre, szeptemberben Závada Pál. A sorozat A KÖNYV UTÓÉLETE program része
Január 29. este 6 óra. Nagyvárad, Ady Endre Líceum könyvtára. A Váradi Törzsasztal és Kőrössi P. József (Budapest) vendége Demény Péter költő, író, szerkesztő (Kolozsvár).
A rendezvény A KÖNYV UTÓÉLETE program része
Január 29. délután fél 6. Kossuth Közösségi Ház, Sajóvámos.
A Sajóvámosi Művészeti Staféta vendége: Darvasi László Rotary Irodalmi Díjas író. Beszélgetőtársa: Jenei László író, a Műút folyóirat szerkesztője. A sorozat weboldala: http://sms.gportal.hu
A rendezvény A KÖNYV UTÓÉLETE program része
FEBRUÁR
Február 1. este 7 óra. Belgrád, Petar Kočić könyvtár. Ladik Katalin szerzői estje. A szerzővel az Ikarova senka és a Kavez od trave verseskötetei, valamint a Szerb Köztársaság Nemzeti Kulturális díjának odaítélése alkalmából Ratomir Rale Damjanović és Neftali Sandoval Vekarich költők beszélgetnek
Február 4. este 6 óra. Pécsi Művészetek Háza vendége Solymosi Bálint.
Tiszta sor című verseskötetét bemutatják és az íróval beszélgetnek
Ágoston Zoltán a Jelenkor főszerkesztője és Takáts József a PTE oktatója.
A rendezvény A KÖNYV UTÓÉLETE program része
Február 5. este 6 óra. Tiszakécske, Városi Könyvtár.
A Könyvkóstoló vendége Vámos Miklós író, beszélgető.
Házigazda Böszörményi Gyula író. A rendezvény A KÖNYV UTÓÉLETE program része
Február 9. este fél 9. Mikroszkóp Színpad. Bp. VI. Nagymező u. 22-24. Verskörút Vörös Istvánnal. Jean-Paul Sartre A tisztességtudó utcalány című egyfelvonásos drámája után néhány perccel, kb. fél 9-kor, fiatal és örökifjú költőket mutatunk be a Mikroszkóp Szalonban egy ingyenes „ahol hely van” előadáson, melyre szeretettel várjuk a Sartre darab nézőit is. Vendég: Vörös István és közreműködik: Lázár Balázs. A rendezvény A KÖNYV UTÓÉLETE program része
Február 10. délután 4 óra, III. Béla Gimnázium, Művészeti Szakközépiskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény 8420 Zirc, Köztársaság u. 9.
Rendhagyó irodalomóra. Az iskola vendége Szálinger Balázs.
Február 10. délután fél 5. Salgótarján, Frei Café. A Salgótajáni Szerdatársaság vendége Parti Nagy Lajos, Beszélgetőtársa Kőrössi P. József. (Április 21-én Bódis Kriszta a Társaság vendége). A sorozat A KÖNYV UTÓÉLETE program része
Február 10. este 6 óra. Pécsi Művészetek Háza vendége Sándor Iván.
Az Argoliszi-öböl című regényét bemutatja és az íróval beszélget Ágoston Zoltán a Jelenkor főszerkesztője. A rendezvény A KÖNYV UTÓÉLETE program része
Február 10. este 7 óra. Tűzraktér Független Kulturális Központ. (VI. Hegedű. u. 3.) Kiskávézó. Godot Irodalmi Estek 24. Nőirodalom: Ha a holdra nézel: Karafiáth Orsolya és Tóth Evelin estje. Ének, hang, beszélgetés, zongorakíséret: Karafiáth Orsolya, Tóth Evelin, Darvas Kristóf. Beszélgetőtárs: Czapáry Veronika. A Macskanő jósol. Szépen és elegánsan elmondja nekünk a jövőt kártyából. Higgyünk neki, hiszen itt még nincs vége a misztikának. Karafiáth Orsolya Cigánykártya című új könyvéről beszélgetünk, miközben hallhatjuk a költőnőt énekelni is. Tóth Evelin kiemelkedő tehetsége a zenei életnek, az Ektár énekesnője, a klasszikus opera és különböző tradicionális énektechnikák (dél-indiai, afrikai, szefárd,) használatával saját stílust kialakító énekesnő, Csókoljon meg című szólólemeze 2009-ben látott napvilágot. Elbűvölő hangképzési technikájával ritka élményben részesíti a közönséget. Karafiáth Orsolya új verseskötetére komponált közös CD-jük, a Fekete Macska címen már a boltokban. A misztérium éneklésbe torkollik és mi arról beszélgetünk velük, hogyan találtak egymásra, valamint hogy miért jelkép mindkettőjük számára a fekete macska és mennyiben érzik véletlenek sorozatának a sorsukat, vagy fátum-szerűnek, mint egy fekete macska. Zongorán kísér Darvas Kristóf Az estet támogatja a Godot Kortárs Intézet és a Szépírók Társasága
Február 12.délután 4 óra. Műcsarnok, Balázs Béla Stúdió kiállítás. Írószemmel – Irodalmi tárlatvezetések program keretében Csaplár Vilmos mutatja be a kiállítást. Délután 5 órakor látható Dobai Péter Archaikus torzó c. filmje, Este 6 órától az Egy mű felnyitása c. sorozatban Dobai Péter szerzői estje. Az alkotót Jánossy Lajos kérdezi. További részletek. Információ: Nagy Gabi, 06-30-4357306
Február 12. este 6 óra. Nagyvárad, Ady Endre Líceum könyvtára. A Váradi Törzsasztal és Kőrössi P. József (Budapest) vendége Borbély Szilárd író, költő (Debrecen)
A rendezvény A KÖNYV UTÓÉLETE program része
(Kőrössi P. József további meghívottjai: március 19-én Kemény István, április 16-án Lángh Júlia, május: 7-én Lovas Ildikó, június 18-án Ladik Katalin)
Február 12. este 6 óra. GYÖNGYÖS Mátra Honvéd Kaszinó Kulturális Egyesület. Varró Dániel költővel beszélget Keresztesi József irodalomkritikus. A rendezvény A KÖNYV UTÓÉLETE program része
Február 12. este 7 óra. Szeged, Grand Café. Fenyvesi Ottó Halott vajdaságiakat olvasva (2009) és Némely részletek (2009) köteteinek bemutatója. Közreműködnek: Mikola Gyöngyi, Zalán Tibor, Szilasi László, Szajbély Mihály, Beszédes István, Orcsik Roland és mások.A könyvbemutató után a Grand Cafe diszkó-pultjánál: Koko Kommando.A rendezvény A KÖNYV UTÓÉLETE program része.
Február 15. Tatabánya, József Attila Megyei Könyvtár, Fő tér 2. Balázs Attila Kinek Észak, kinek Dél című regényének bemutatója. A Félfal-galériában Olajos György kiállítása.
A rendezvény A KÖNYV UTÓÉLETE program része
Február 15. Balassagyarmat, Palóc Múzeum. Múzeumi Hétfő – „Az én kortársaim” című rendezvénysorozat első vendége Kőrössi P. József. Beszélgetőtársa Nagy Csilla irodalomtörténész (további szereplők: március 29.: Csaplár Vilmos, április 26.: Kiss Judit Ágnes, május Angyalosi Gergely, június: Varró Dániel). A sorozat A KÖNYV UTÓÉLETE program része
Február 16. este 6 óra. Petőfi Irodalmi Múzeum. Könyvbemutató. Balla Zsófia A nyár barlangja című verseskötetét Radnóti Sándor kritikus mutatja be. Beszélgetőtársuk Mészáros Sándor irodalomkritikus, a Kalligram Kiadó szerkesztője. Verseiből felolvas a szerző. Bővebben
Február 19. este 7 óra. Bécs, Alte Schmiede Kunstverein, Schönlaterngasse 9. Kis közép-európai verskonferencia MARUŠA KRESE (Szlovénia) TATÁR SÁNDOR (Magyarország) NORA GOMRINGER (Svájc/Németország) felovasása-performansza három nyelven. Dreifach Existenzfragen aufgeworfen in drei Sprachen auf dreierlei poetische Weise – kleine mitteleuropäische Gedichtkonferenz mit MARUŠA KRESE (Slowenien) zweisprachige Lesung aus DANES NE / HEUTE NICHT. Pesmi / Gedichte (Übersetzt von Fabjan Hafner, Drava Verlag) • Einleitung: KURT NEUMANN • TATÁR SÁNDOR (Ungarn) zweisprachige Lesung aus A VÉGESSÉG KESERNYÉS V…/ ENDLICHKEIT MIT BITTREM TROST. Gedichte (pernobilis edition) • Einleitung: FERDINAND SCHMATZ • NORA GOMRINGER (Schweiz/ Deutschland) Lesung und Textperformance, u.a. aus SAG DOCH MAL WAS ZUR NACHT und KLIMAFORSCHUNG (Gedichtbände mit CD, Voland & Quist) • Einleitung: MIEZE MEDUSA
Február 22. délután 5 óra. Sárbogárd, Madarász József Városi Könyvtár. Vendég Kemény István költő–író, a Kedves ismeretlen című regény szerzője. Beszélgetőtársa Gyöngyössy Csaba. A belépés díjtalan. A rendezvény A KÖNYV UTÓÉLETE program része
Február 22. este 6 óra. Holokauszt Emlékközpont, kávézó, IX., Páva utca 39. A KönyvEsték sorozatban Csaplár Vilmos Hitler lánya (Kalligram, 2009) címû könyvéről a szerzővel beszélget Nádas Péter. Házigazda a sorozatszerkesztő Pécsi-Pollner Katalin A könyv megvásárolható az Emlékközpont könyvesboltjában. A rendezvény A KÖNYV UTÓÉLETE programnak is része
Február 23. este 7 óra. City Pub Bp. VII. ker. Almássy tér 10. Payer Imre költôi estje. Moderátor: Kiss Judit Ágnes (a további estek meghívottjai: Báthori Csaba, Bíró József, Poós Zoltán, Mező Ferenc). A sorozat A KÖNYV UTÓÉLETE program része
Február 24. este 6 óra. Gödör klub, Erzsébet tér. 20 év - New Wawe. Irodalmi sorozat II. A volt keleti blokk rendszerváltás utáni 20 éve 20 könyv tükrében. Jevgenyij Popov: A hazafi lelke, avagy különféle közlemények fityfiricshez Fordította Holka László és Kukorelly Endre Tündérvölgy kötetetekről beszélget a szerzőkkel Kiss Ilona. Projektvezető-házigazda Bárdos Deák Ágnes. Sorozatszerkesztő Karádi Éva. A rendezvény A KÖNYV UTÓÉLETE program része
Február 24. este 7 óra. Tűzraktér Független Kulturális Központ. (VI. Hegedű. u. 3.) Kiskávézó. Godot Irodalmi Estek 25. Alkotáslélektan: A drog szerepe az alkotásban. A drog mint téma és mint az alkotás lehetséges segítője. Segít vagy hátráltat? Az alkotás folyamata különböző drogokkal. Alkohol, cigaretta, és más szerek elvezetnek Huxley Szép új világába? Hogyan befolyásolja a drog az ember tudatállapotát. Könnyebb vagy nehezebb? Kis drogtörténeti áttekintés: milyen művészek alkottak drogok hatása alatt. A függőség különböző változatai: mik lehetnek drogok? Munka mint drog? Az írók saját műveiben szereplő border-line személyiségek, pszichopata hősök, felőrült vagy teljesen őrült egyéniségekről is szó esik. Felolvas: Bozsik Péter, Hazai Attila, Solymosi Bálint. Beszélgetőtárs: Kőváry Zoltán. Moderátor: Czapáry Veronika. A Godot Kortárs Intézet és a Szépírók Társaságának közös rendezvénye, A KÖNYV UTÓÉLETE program része
Február 25. délután 4 óra. Eger, Bródy Sándor Megyei és Városi Könyvtár. Kossuth L. u. 16. „Érettségire készülünk..." című előadássorozat második vendége Tóth Krisztina. Beszélgetőtársa Molnár Ferenc irodalmár, az egri Neumann János Gimnázium tanára. (A sorozat további meghívottjai: márciusban Szilágyi Ákos, áprilisban Kukorelly Endre, szeptemberben Závada Pál.) A sorozat A KÖNYV UTÓÉLETE program része
Február 25. este 6 óra. Petőfi Irodalmi Múzeum. KÉT SÁRKÁNY BESZÉLGET. Havas Judit
X beszéget Y-nal című sorozatában Forgách András és Rapai Ágnes beszélgetése.
A rendezvény A KÖNYV UTÓÉLETE program része
Február 25. este 7 óra. Alexandra Pódiumon (Nyugati Tér). emlékrestaurátor a napsütötte sávban. Beszélgetés Amerikáról Lázár Balázs és Petőcz András verseiből válogatva. Az est a Szépírók Társasága A könyv utóélete program támogatásával jött létre.
Február 26. délelőtt 11 óra. Ceglédi Közgazdasági és Informatiakai Szakközépiskola A gyerekeknek rendhagyó irodalomórát tart Kőrösi Zoltán. Az íróval Tarkó Ilona beszélget.
A rendezvény A KÖNYV UTÓÉLETE program része
Február 26. délután 5 óra. Királyhelmec, VMK. Irodalom és a tao. A találkozó vendége Vörös István József Attila-díjas költő, prózaíró, kritikus, esszéista, irodalomtörténész. Beszélgetőtárs Krasztev Péter, az MKKI igazgatója.
„Vörös István költészete jó. A rossz ellen van.” (Kemény István) Vörös István tanulmányait magyar-történelem szakon kezdte és magyar-cseh szakon fejezte be az ELTÉ-n, hosszabb-rövidebb prágai és New York-i „kitérőkkel“. Jelenleg a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen tanít magyar és cseh irodalmat. Eddig húsz kötete jelent meg, főleg versek, elbeszélések és tanulmányok, de írt drámákat, gyermek-színdarabot,sőt bábjátékot is. A rendezvény a Szépírók Társasága támogatásával, A könyv utóélete program része
Február 27. este 9 óra, Hunnia mozi, kávézó. Zene és irodalom. Fellép: Babiczky Tibor és Kardos Horváth János (Kaukázus). A belépő: 1000 Ft, aminek a fele fogyasztásként „visszaigényelhető" a pultnál. A rendezvény A KÖNYV UTÓÉLETE program része
MÁRCIUS
Március 1. este fél 8. Tabáni Terasz vendéglő borospincéje VIII. Váló-áram-est.
A PPKE-BTK Doktori Iskola sorozatának vendége Acsai Roland. Beszélgetőtársak
Kardeván Lapis Gergely és Szentpály Miklós
A rendezvény A KÖNYV UTÓÉLETE program része
Március 3, este 6 óra. Kolozsvár, Főtér 22/8. AKorunk Akadémiameghívására
SPIRÓ GYÖRGY ÍRÓI ESTJE. Házigazda: Balázs Imre József, a Korunk főszerkesztője A rendezvény A Könyv Utóélete című program része. Visszhangok: Transindex, Agnus Rádió, Új Magyar Szó, Krónika
Március 3. este 7 óra. Pécs, Művészetek és Irodalom Háza, Széchenyi tér 7-8. Kerékgyártó István: Trüffel Milán avagy Egy kalandor élete című regényéről beszélget a szerzővel Horváth Viktor Író, műfordító.
A rendezvény A KÖNYV UTÓÉLETE program része
Március 5. este 6 óra. Tiszakécske, Városi Könyvtár.
A Könyvkóstoló vendége Kántor Péter költő (További meghívottak: április 2-án Bódis Kriszta, Erdős Virág, május 7-én Grecsó Krisztián, június 8-án Darvasi László)
Házigazda Böszörményi Gyula író. A rendezvény A KÖNYV UTÓÉLETE program része
Március 9. délelőtt 10 óra és délután 4 óra. Szeged, SZTE BTK 2-es szeminárium, Egyetem u. 2. földszint jobbra. Jánossy Lajossal Hamu és ecet című könyvéről Odorics Ferenc beszélget.
A rendezvény A KÖNYV UTÓÉLETE program része. (Március 30-án Kukorelly Endrével, május 4-én Marno Jánossal találkoznak a diákok)
Március 9. délután 4 óra. Írók Boltja, Bp., VI., Andrássy út 45. A HÁTTÉR Kiadó bemutatója. Domán István: Menekülés – Egy zsidó fiatalember New Yorkban. Bemutatja: Bächer Iván. Közreműködik: Hegedűs D. Géza
Március 9. este 6 óra. FSZEK Márai Sándor Könyvtár, Bp., I., Krisztina krt. 87-91.
Az író könyvtára felolvasóest sorozat vendégei Lángh Júlia és Bán Zsófia.
A rendezvény A KÖNYV UTÓÉLETE program része
Március 9. este 7 óra. Budapest, VII. ker. Almássy tér 10. City Pub-estek. Báthori Csaba költő, műfordító olvas fel műveiből a City Pub-ban. Az est moderátora: Payer Imre költő, irodalomtudós.
A rendezvény a Szépírók Társasága - A Könyv utóélete sorozatának része
Március 10. délután 5 óra. Miskolc, II. Rákóczi Ferenc Könyvtár. (Görgey A. u. 1.) A MŰÚT a könyvtárba vezet 12. Térey János költővel Bazsányíi Sándor beszélget. Házigazda Jenei László. (További vendégek - április 9-én ORAVECZ IMRE, június 2-án ESTERHÁZY PÉTER)
A rendezvényorozat A KÖNYV UTÓÉLETE program része
Március 11. este 6 óra. Debrecen, Aula Galéria, DE Közgazdaság- és Gazdaságtudományi Kar, Kassai út 26. Géczi János író-képzőművész Nyom (Veszprém-esszé) kötetének bemutatója és kiállításának megnyitója. A kiállítást megnyitja: Fátyol Zoltán képzőművész. Az est kurátora és háziasszonya Láng Eszter. A kiállítás hétköznapokon 10-18 óra között látogatható 2010. március 30-ig. A rendezvény A KÖNYV UTÓÉLETE program része
Március 12. délelőtt 10 óra. Marcali, Berzsenyi Dániel Gimnázium, Közgazdasági Szakközépiskola és Kollégium, Marcali, Petőfi S. u. 16. Podmaniczky Szilárd rendhagyó irodalomórája. Beszélgetés irodalomról, művészetről. Beszélgetôtársak Horváthné Csoszó Gyöngyi és a gyerekek. A rendezvény A KÖNYV UTÓÉLETE program része
Március 12. délután 5 óra. Királyhelmec, VMK.Irodalom és filmezés. Németh Gáborral Krasztev Péter az MKKI igazgatója beszélget. „Németh Gábor munkáival kapcsolatban gyakran hangzik fel a "szövegirodalom“ kifejezés (fiatalabb olvasók kedvéért jelzem, hogy a nyolcvanas-kilencvenes évek fordulóján és egy darabig utána is az akkori magyar irodalom bonyolult körülállásainak következtében ez inkább negatív címkének számított), és van ennek újkeletűbb, jóindulatúbb megfogalmazása is, amely elsősorban az ő mondatközpontú poétikájára utal, mondatainak a végletekig vitt csiszoltságára és perfekciójára.” (Csuhai István) A rendezvény A KÖNYV UTÓÉLETE program része
Március 14. délután 4 óra. Nagykanizsai Zsidó Hitközség, Főút 6. Író-olvasó találkozó. Műveiből felovas és dedikál Polgár Ernő. Moderátor Lévai Ibolya. A rendezvény A KÖNYV UTÓÉLETE program része
Március 17. délután 4 óra, III. Béla Gimnázium, Művészeti Szakközépiskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény 8420 Zirc, Köztársaság u. 9.
Rendhagyó irodalomóra. Az iskola vendége Géczi János.
Beszélgetőtársa Csapody Kinga. (Május 20-án Vámos Miklós tart rendhagyó irodalomórát)
A rendezvény A KÖNYV UTÓÉLETE program része
Március 17. este 7 óra. Apacuka, Bp.VIII.Horánszky utca 5. A Kelemeni esték vendége Péczely Dóra, a Magvető Kiadó szerkesztője, irodalom-, film- és tánckritikus. Beszélgetőtársa Payer Imre, költő, irodalomtudós. Zenél a Plastic Rabbits Formáció. A rendezvény a A KÖNYV UTÓÉLETE sorozat része
Március 17. délután 5 óra. Illyés Gyula Archívum, Budapest, VI., Teréz krt. 13. I. em. Díszterem. Az Illyés Gyula Archívum az EditioPrinceps Kiadó és az Universitas Kiadó rendezvénye. Gömöri György: Kultúránk követei a régi Európában c. kötetét bemutatja P. Vásárhelyi Judit és Pomogáts Béla. Hargittay Emil: Filológia, eszmetörténet és retorika Pázmány Péter életművében c. kötetét bemutatja Szabó Ferenc SJ és Tusor Péter
Március 19. délután 2 óra. Pécsi Sebestyén Általános és Zenetagozatos Iskola. Szabó T. Anna költô-író és Sinha Róbert gitármûvész irodalmi délutánja. Beszélgetôtárs Szilágyi Zsófi.
A rendezvény a A KÖNYV UTÓÉLETE sorozat része
Március 19. este 6 óra. Gyöngyös, Honvédkaszinó. Keresztesi József vendége Garaczi László.
A rendezvény A KÖNYV UTÓÉLETE program része
Március 19. este 6 óra. Nagyvárad, Ady Endre Líceum könyvtára. A Váradi Törzsasztal és Kőrössi P. József (Budapest) vendége Kemény István (Budapest).
A rendezvény A KÖNYV UTÓÉLETE program része
Március 20. este 6 óra. Marosvásárhely. A Látó Irodalmi Színpadának meghívottja Csaplár Vilmos író, a Szépírók Társasága elnöke. Csaplár Vilmossal, az Igazságos Kádár János és a Hitler lánya szerzőjével Láng Zsolt beszélget. A rendezvény A KÖNYV UTÓÉLETE program része
Március 20. este 9 óra. Nyúl, kultúrház. Zene és irodalom.
Kardos Horváth János zenész (Kaukázus) és Babiczky Tibor költő közös estje.
A rendezvény A KÖNYV UTÓÉLETE program része
Március 21. délelőtt 10 óra. Hernádkak, Spanyolnátha szerkesztőség (Ifjúság útja 5.) 6. Önök kerték Spanyolnátha Kertfesztivál. A fesztiválon bemutatjuk folyóiratunk tavaszi számát, melynek anyagából kép- és kéziratkiállítás is készül. Új számunk szerzői közül személyesen is köszönthetjük az Átjárók című előadás rendezőjét, Bársony Júliát; a Hangkötészet című rovat társszerkesztőjét, Szkárosi Endrét; s Rónai-Balázs Zoltánt, aki a lapszámban megjelenő fiatal képzőművészek munkáiról beszél. A KÖNYV UTÓÉLETE Hernádkakon című, a Spanyolnátha és a Szépírók Társasága közös programsorozatában vendégünk Király Levente, akivel köteteiről Berka Attila beszélget
Március 22. délelőtt 10 óra, Pécs, Vasutas Művelődési Ház (Várady A. u. 7.). A Nyugdíjasok Népfőiskolája vendége Bertók László. A találkozó témája a költő A város neve című verseskötete. Beszélgetőtárs: Ajkay Jenőné. A rendezvény A KÖNYV UTÓÉLETE program része
Március 22. este 6 óra. Kolozsvár, Főtér 22/8. (Kolozsvár Társaság székhelye). A Korunk Akadémia vendége Csaplár Vilmos. aki nemrég megjelent Hitler lánya című regényéből olvas fel. Házigazda, beszélgetőtárs: Balázs Imre József, a Korunk főszerkesztője.
Március 23. délután 4 óra. Írók Boltja, Bp., VI., Andrássy út 45. Az IRODALMI JELEN könyvbemutatója. Békássy Ferenc egybegyűjtött írásai. Bevezeti: Weiner Sennyei Tibor. Méltatja: Gömöri György
Március 23. délután 5 óra. Szabó Ervin Könyvtár központja, Bp. VIII. Reviczky u. 1. A Szépírók Társasága és a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár Irodalmi teadélutánja. Lázár Balázs Emlékrestaurátor című kötetét bemutatja, és a költővel beszélget Kelecsényi László. Kelecsényi Lászlóval Csáth és a homokember című kötetéről Körőssi P. József beszélget.
A rendezvény A KÖNYV UTÓÉLETE program része
Március 23. este 6 óra. Petőfi Irodalmi Múzeum. Jeremiás avagy az Isten hidege. Az X beszélget Y-nal párbeszélgetés sorozat vendége Térey János. Beszélgetőtársa Vári György.
A sorozat szerkesztője Havas Judit. A rendezvény A KÖNYV UTÓÉLETE program része
Március 24. este 6 óra. Gödör Klub, Erzsébet tér. 20 év New Wave. A volt keleti blokk rendszerváltás utáni 20 éve 20 könyv tükrében Vendégek Emil Tode Észtországból, akinek Hercegkisasszony című kötete most jelent meg magyarul és Háy János A gyerek című kötet írója. Projektvezető és házigazda Bárdos Deák Ágnes. Sorozatszerkesztő Karádi Éva. Moderátor Lőrincz Gergely. A rendezvény A KÖNYV UTÓÉLETE program része
Március 25–26. Vác, Radnóti Miklós Általános Iskola és a Sződligeti Közösségi Ház.
Ami elsőre tetszik. Szavalóverseny Varró Dániel verseiből
Március 25. délután 5 óra. Pozsony, MKKI, Védcölöp út 54.Irodalom és eső. Vendég Egressy Zoltán drámaíró, költő, műfordító. Beszélgetőtársa Németh Zoltán irodalomkritikus 1998-ban robbant be a köztudatba Portugál című darabjával, amelyet számos magyarországi, és több küldöldi színház is nagy sikerrel játszott, Szlovákiában például egy időben volt műsoron Pozsonyban és Kassán. Sóska, sültkrumpli, illetve Kék, kék, kék című drámáit szintén több helyen bemutatták. Egressy a zárt kisvilágok mesetere. Bonyolult jellemei látszatra vázlatos gesztusokból épülnek, a konfliktusok pedig legtöbbször pitiáner ügyekből robbannak ki. A szereplők eközben nem veszik észre, hogy életük jóval nagyobb tétek miatt megy tönkre. A rendezvény A könyv utóélete program része
Március 25. este 6 óra. Veszprém. Magyar Irodalomtudományi Tanszék, Vár u. 39., 105-ös terem. Trialógus-est Balla Zsófiával. Kérdezők: Bozsik Péter, Ladányi István Szervezők az Ex Symposion Alapítvány, a Veszprémi Pannon Egyetem Irodalomtudományi Tanszéke és a Szépírók Társasága. Kérdezők Bozsik Péter és Ladányi István.
A rendezvény A KÖNYV UTÓÉLETE program része
Március 25. este 7 óra. Szeged, Grand Café. Sándor Iván – Féner Tamás Hamlet visszanéz (Gábor Miklós arcai, szerepei) című kötetet bemutatja, és a szerzőkkel beszélget Forgách András.
A rendezvény A KÖNYV UTÓÉLETE program része
Március 26. délután 5 óra. Kiskunhalasi Városi Könyvtár, Kiskunhalas, 6400 Kossuth u. 21.
A Pásztortűz Egyesület vendége Grecsó Krisztián, beszélgetőtársa Sebestyén István újságíró. Házigazda Végső János. A rendezvény A KÖNYV UTÓÉLETE program része
Március 26. este 6 óra. Eger. Molnár Ferenc Irodalmi Szalonjának
vendége Závada Pál. A rendezvény A KÖNYV UTÓÉLETE program része
Március 26. este 6 óra. Szentendre P'art Mozi. Filmvetítés és irodalmi beszélgetés.
Berlin, egy nagyváros szimfóniája - Walter Rutmann 55 perces fekete-fehér dokumentumfilmje 1927-bôl - Kukorelly Endre ajánlásával. 7 órától Egy csésze tea Kukorelly Endrével. Az est háziasszonya, Berényi Marianna újságíró a TündérVölgy avagy az emberi szív rejtelmeiről című könyvérôl beszélget a vendéggel. A rendezvény A KÖNYV UTÓÉLETE program része
Március 27. déli 12 óra. A Párizsi Könyvszalon Magyar standja. Zilahy Péter Le dernier hublotgiraffe címmel megjelent kötetét Alberto Manguel mutatta be. A rendezvény A KÖNYV UTÓÉLETE program része
Március 27. délután 3 óra. Orbán Ottó emléktáblájának avatására.
Beszédet mond Lator László. Közreműködik Fekete Ernő színművész.
Helyszín: Budapest, III. Bécsi út 88-90. (Nagyszombat utca sarok)
Március 29. délután fél 5. Balassagyarmat, Palóc Múzeum, Palóc liget 1. A Múzeumi Hétfőn „Az én kortársaim" sorozat vendége Csaplár Vilmos. Beszélgetőtársa Nagy Csilla.
A rendezvény A KÖNYV UTÓÉLETE program része
Március 29. Indul a ROCK! gyűjtés. A miskolci Rockmúzeum 2011. novemberében kezdi meg működését ROCK! néven. A gyűjteményből nem hiányozhatnak a hétköznapok tárgyi emlékei, valamint az emberek mindennapi élményei sem. Úgy gondoljuk, hogy a mélyebb szakmai ismeret és a hitelesség szempontjából is fontos, hogy – indulásként Magyarországon – a gyűjtés során a lehető legszélesebb kört érjük el, adjuk meg mindenki számára a lehetőséget személyes élményeik megosztására, történeteik elmondására. Azokat a – mára már személyessé vált - tárgyakat, felvételeket, fényképeket, videókat szeretnénk összegyűjteni, amelyek közérdeklődésre számot tarthatnak, vagy történeti szempontból értékesek lehetnek. A gyűjtéshez külön webes elérhetőségeket hoztunk létre.
Hagyományos postai címünk: 3515 Miskolc, Pf. 30.
Bízunk benne, hogy a gyűjtésben számíthatunk részvételetekre, és támogatásotokra.
Március 29., 30., 31., délután 5 órától. Fő helyszín: Szabadka, a Szabadegyetem Amfiteátruma.III. Irodalmi fesztivál. „Írók gyújtópontban" a Fokus Ifjúsági Kulturális Alapítvány rendezésében. Radoslav Petković (Szerbia), Vladimir Kecmanović (Szerbia), Térey János (Magyarország), Szécsi Noémi (Magyarország), Dragan Velikić (Szerbia), Lyubko Deresh (Ukrajna), Ivana Šojat Kuči (Horvátország), Goce Smilevski (Makeónia), Vladimir Arsenijević (Szerbia) részvételével A Fesztivál ideje alatt a Szabadegyetem Kiállítótermében Tijana Luković kiállítása látható. A Symposion folyóirat legújabb számának bemutatójára is sor kerül, amelynek keretein belül egy képregénykiállítást is megtekinthet a közönség. A Fesztivál utolsó napján a Grufti Groove zenekar lép fel. A belépés ingyenes. A rendezvény A KÖNYV UTÓÉLETE programnak is része
Március 30. este 7 óra. Bp. VII. ker. Almássy tér 10. A City-Pub-estek vendége Mező Ferenc. Aki kérdezi: Payer Imre. A rendezvény A KÖNYV UTÓÉLETE sorozat része
Március 31. délután 4 óra. Eger, Bródy sándor Megyei és Városi Könyvtár, Kossuth Lajos u. 16. „Érettségire készülünk..." sorozatunk vendége Szilágyi Ákos. Beszélgetőtársa Molnár Ferenc az egri Neumann János Gimnázium tanára
ÁPRILIS
Április 2. délután 6 óra. Tiszakécske, Városi Könyvtár. A Könyvkóstoló vendége Bódis Kriszta író, dokumentumfilmes. Házigazda Böszörményi Gyula író. A rendezvény A KÖNYV UTÓÉLETE program része
Április 7. délután fél 2. Gödöllői Református Líceum Gimnázium és Kollégium, Szabadság tér 9. Rendhagyó irodalomóra. Cserna Szabó András és Babiczky Tibor találkozik a diákokkal. A felolvasást, beszélgetést Balikó Csilla vezeti. A rendezvény A KÖNYV UTÓÉLETE program része
Április 8. délután 6 óra. Pécs Ifjúsági Központ ...Él a költészet? Költészet napi megemlékezés. Moderátor Balogh Robert író, fôszerkesztô. Vendégek: Tábor Ádám, Ficsku Pál. Erdős Virág, Király levente. Költészet és zene - Babiczky Tibor költő +Kardos Horváth János zenész (Kafkaz). Fellépnek a Pécsi Fiatal Írók Körének tagjai: Áldozó Krisztián, Dobokay Máté, Mester Zoltán, Molnár Ákos, Nagy-Timcsuk Bianka, Perák Zsófia, Pernecker Dávid, Plótár Noémi, Simon Bettina. A rendezvény A KÖNYV UTÓÉLETE programnak is része
Április 9. délután 5 óra. Miskolc, II. Rákóczi Ferenc Megyei Könyvtár., Görgey Artur u. 11.
A Műút a könyvtárba vezet 14. Vendég Oravecz Imre Kossut-díjas költő, író, műfordító. Beszélgetôtársa Jenei László. A rendezvény A KÖNYV UTÓÉLETE program része
Április 9. este fél 8. Tabáni Terasz vendéglő borospincéje IX. Váló-áram-est.
A PPKE-BTK Doktori Iskola sorozatának vendége Zirkuli Péter. Beszélgetőtársak
Kardeván Lapis Gergely és Szentpály Miklós. Időközben elindult blogunk is, ahol az estekről készült felvételek is láthatóak. A rendezvény A KÖNYV UTÓÉLETE program része
Április 12. délután 4 óra. Vác, Radnóti Miklós Általános Iskola. Az Ami elsőre tetszik. Szavalóverseny Varró Dániel verseiből című rendezvény résztvevői és az érdeklődők találkoznak a költővel. A délutánon a versek hallhatók megzenésítve is, és követhetők jelbeszéddel. A rendezvény A KÖNYV UTÓÉLETE program része
Április 12. délután 5 óra. Magyar Köztársaság Kulturális Intézete Kultúrny inštitút Maďarskej republiky Pozsony,Védcölöp u. 54. Irodalom és Újvidék. Végel Lászlóval a Vajdaságban élô Kossuth-díjas íróval Juhász Katalin beszélget. A rendezvény A KÖNYV UTÓÉLETE program része
Április 12. este 7 óra. Nyitott Műhely, XII. Ráth Gy. u. 4. Rózsaszín szemüveg-est. Kiss Noémi, Menyhért Anna, Radics Viktória sorozatának témája Kosztolányiné Harmos Ilona - írófeleség az írófeleségekről Vendégek: Péterfy Gergely, Borgos Anna. A estek anyagát a Prae folyóirat közli, a Nemes Nagy Ágnes estről olvashattok a hálón.
A sorozat A KÖNYV UTÓÉLETE program része
Április 13. este 7 óra. Bp. VII. ker. Almássy tér 10. City-Pub-estek vendége Bíró József költő, performer. Aki kérdezi: Payer Imre költő, irodalomtudós.
A rendezvény A KÖNYV UTÓÉLETE program része
Április 13. A Hitler lánya című regényért Csaplár Vilmos átveszi az AEGON Művészeti Díjat. Összesen tíz könyv volt versenyben, Csaplár Vilmosén kívül Darvasi László Virágzabálók; Kemény István Kedves Ismeretlen; Kovács András Ferenc Sötét tus, néma tinta; Kukorelly Endre Ezer és 3; Podmaniczky Szilárd Szép Magyar Szótár; Schein Gábor Egy angyal önéletrajzai; Tóth Krisztina Magas Labda; Vajda Miklós Anyakép, amerikai keretben és Varga Mátyás Hallásgyakorlatok című kötete. Az öttagú zsűri nevében Gács Anna kritikus jelentette be, hogy a Hitler lánya című munkának ítélték a díjat, mert a könyv „merészen eredeti vállalkozás: anekdotákat, vicceket, történelmi apokrifeket és valóságos forrásokat dolgoz össze szövevényes, de biztos kézzel szerkesztett történelmi regénnyé ”
Április 14. Stockholm. Mesterházi Mónika és Szabó T. Anna Två ungerska poeter című az Art Factory kiadónál svéd nyelven megjelent verseskötének bemutatója (fordítók Anna és Per Svenson). A rendezvény A KÖNYV UTÓÉLETE program része
Április 14. este 7 óra Tűzraktér, Bp., VI. Hegedű u. 3. Godot Irodalmi estek 27. Kreatív Írás? Mit segít feldolgozni az alkotási folyamat? Kik a kényszeres írók? Hogyan megfogalmazható az, ami létrejön az alkotóban és a befogadóban a művészi tevékenység gyakorlása közben? Mi köze a nyelvnek a halálhoz? Beszélgetés és felolvasás: Bajtai András, Csobánka Zsuzsa, Tolvaj Zoltán Beszélgetőtárs: Czapáry Veronika A Godot Kortárs Intézet és a Szépírók Társaságának közös rendezvénye A KÖNYV UTÓÉLETE program keretében a Tűzraktérben
A göteborgi Kőrösi Csoma Sándor Művelődési Kör Magyar Hét (április 8 – 23) programjában Mesterházi Mónikával és Szabó T. Annával, a kortárs magyar költészet két kiemelkedő tagjával fordítóik Anna és Per Svenson beszélgetnek. Lars Gustaf Andersson, aki a svéd kötet előszavát írta, mutatja be az alkotókat. Elzbieta Jasinska Brunnberg kiadó, a kötet megjelenésének hátteréről beszél. A rendezvényre a Sällskap för ungersk litteratur-ral közös szervezésben kerül sor. A rendezvény A KÖNYV UTÓÉLETE program része
Április 16. A 2010. évi Artisjus Irodalmi Nagydíjat Balla Zsófia, az Artisjus Irodalmi Díjakat Krusovszky Dénes, Szilágyi Zsófi és Tóth Krisztina kapta. Részletek
Április 16. délután 6 óra. Nagyvárad, Ady Endre Líceum könyvtára. A Váradi Törzsasztal és Kőrössi P. József (Budapest) vendége Lángh Júlia író (Budapest-Párizs-Budapest), az Egy budai úrilány, a Közel Afrikához, és a Párizs fű alatt c. művek szerzője (További meghívottak: május 7-én Ladik Katalin, június 18-án Lovas Ildikó). A rendezvény A KÖNYV UTÓÉLETE program része
Április 17. délután 6 óra. Göteborg. Galleri Cosmopolitan, Kronhusgatan 2F. A Kőrösi Csoma Sándor Művelődési Kör Magyar Hét programjában Mesterházi Mónika és Szabó T. Anna költőkkel Schnur Ildikó beszélget. A rendezvény A KÖNYV UTÓÉLETE program része
Április 20. este 7 óra. Szeged, Grand Café, Deák Ferenc u. 18. Bemutatkozik a Kalligram Kiadó. Meghívott vendégek: Balla Zsófia, Csehy Zoltán, Kerékgyártó István, Kukorelly Endre, Lovas Ildikó, Mészáros Sándor. A beszélgetést vezetik Gaborják Ádám és Orcsik Roland.
A rendezvény A KÖNYV UTÓÉLETE program része
Április 21. délután 4 óra, III. Béla Gimnázium, Művészeti Szakközépiskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény 8420 Zirc, Köztársaság u. 9.
Rendhagyó irodalomóra. Az iskola vendége Egressy Zoltán.
Beszélgetőtársa Csapody Kinga. A rendezvény A KÖNYV UTÓÉLETE program része
Április 21. délután fél 5. Salgótarján, Frei Café. A Salgótajáni Szerdatársaság vendége Bódis Kriszta. Beszélgetőtársa Kőrössi P. József. A sorozat A KÖNYV UTÓÉLETE program része
Április 21. délután fél 6. Veszprém, MTA VEAB székház nagyterme. Művészet és TársadalomBodor Ádám Kossuth-díjas íróval Ladányi István a Pannon Egyetem oktatója beszélget. Szervező Fenyvesi Ottó (MTA VEAB).
Bodor Ádám (1936, Kolozsvár).Tizenhat éves korában kommunistaellenes röplapok terjesztése miatt börtönbüntetésre ítélték. Miután 1954-ben a szamosújvári börtönből kiszabadult, egy évig gyári munkásként dolgozott, majd 1955-1960 között a kolozsvári Protestáns Teológiai Intézetben tanult. Majd az Erdélyi Református Egyházkerület levéltárában, és egy másoló-fordító irodában dolgozott. 1982-ben Magyarországra települt, ahol a Magvető Könyvkiadó szerkesztője volt. Bodor Ádám a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia tagja. Művei megjelentek román, angol, német, francia, norvég, dán, olasz, bolgár, szerb, horvát, szlovák nyelven is.
Önálló kötetei: A tanú. Irodalmi Könyvkiadó, Bukarest, 1969 Plusz-mínusz egy nap, Kriterion Könyvkiadó, Bukarest, 1974 Megérkezés északra, Kriterion Könyvkiadó, Bukarest, 1978 Milyen is egy hágó? Magvető, Budapest, 1980 A Zangezur hegység, Kriterion, Bukarest, 1981 Az Eufrátesz Babilonnál, Szépirodalmi Kiadó, Budapest, 1985 Sinistra körzet, Magvető, Budapest, 1992 Vissza a fülesbagolyhoz, Jelenkor, Pécs, 1997 Az érsek látogatása. Magvető, Budapest, 1999 A börtön szaga, Magvető, Budapest, 2001 A rendezvény A KÖNYV UTÓÉLETE programnak is része
Április 21. délután 6 óra. Gödör Klub, Budapest, Erzsébet tér. 20 év new wave Irodalmi sorozat II. A volt keleti blokk rendszerváltás utáni 20 éve 20 könyv tükrében. Felolvasnak és beszélgetének : Alek Popov Bulgáriából a Londoni küldetés (JAK–Kijárat) és Balázs Attila a Kinek Észak, kinek Dél (Palatinus) című kötetek szerzői. Sorozatszerkesztő Karádi Éva. Moderátor Krasztev Péter aki Popov könyvét magyarra fordította. Ötlet- és házigazda Bárdos Deák Ági.
A belépés ingyenes. A rendezvény A KÖNYV UTÓÉLETE program része
Április 22. délután 4 óra. Eger, Bródy Sándor Megyei és Városi Könyvtár, Kossuth Lajos u. 16. „Érettségire készülünk..." sorozatunk vendége Kukorelly Endre. Beszélgetőtársa Molnár Ferenc az egri Neumann János Gimnázium tanára. A sorozat A KÖNYV UTÓÉLETE program része
Április 22. délután 5 óra. Nagyfuvaros utcai Zsinagóga.
Az irodalmi délután vendége Polgár Ernő.
A rendezvény A KÖNYV UTÓÉLETE programnak is része
Április 23. délután 6 óra. Gyöngyös, Mátra Honvéd Kaszinó Kulturális Egyesület.
Németh Gábor íróval Keresztesi József irodalomkritikus beszélget.
A rendezvény A KÖNYV UTÓÉLETE program része
Április 26. délután fél 5. Balassagyarmat, Palóc Múzeum, Palóc liget 1. Múzeumi Hétfő „Az én kortársaim" sorozat vendége Kiss Judit Ágnes.
Beszélgetőtársa Mizser Attila. Szervező, vendéglátó Nagy Csilla. A rendezvény A KÖNYV UTÓÉLETE program része
Április 27. délután 6 óra. Petőfi Irodalmi Múzeum, Bp., V., Károlyi M. u. 16. X beszélget Y-nal. Havas judit irodalomtörténész sorozatának vendége Dragomán György író, beszélgetőtársa Szabó T. Anna költő, műfordító. A rendezvény A KÖNYV UTÓÉLETE program része
Április 28. este 7 óra. Tűzraktér, Bp., VI. Hegedű u. 3. Kiskávézó. Godot Irodalmi estek 28.
A női lét, mint a mű lehetséges tematikája. Vendégek: Benedek Anna, Erdős Virág, Pál Dániel Levente
MÁJUS
Május 4. délután 4 óra. Szeged, SZTE BTK, 2-es szeminárium, Egyetem u. 2. Műfaj és értelmezés: az apa nyelvétől a hallgatás poétikája felé. A szeminárium vendége Marno János költő. Szemináriumvezető Dr. Odorics Ferenc egyetemi docens.
Május 4. délután fél 6. Mojo Klub, Szeged, Alföldi u. 1. Marno János várja az érdeklődőket kötetlen beszélgetésre A KÖNYV UTÓÉLETE program keretében
Május 4–8. II. Pécsi Irodalmi Fesztivál. Május 4-8. A II.Pécsi Irodalmi Fesztiválon május 4-én Balla Zsófiával új kötetérôl Keresztesi József, május 6-án Tóth Krisztinával legutóbb megjelent verseskönyvérôl Ágoston Zoltán, május 8-án Garaczi Lászlóval Nagy Boglárka beszélget. A rendezvényeket A KÖNYV UTÓÉLETE program támogatja
Május 7. délután 6 óra. Tiszakécske. Könyvkóstoló a Városi Könyvtárban Vendég: Grecsó Krisztián prózaíró, költő. A beszélgetést vezeti Böszörményi Gyula író.
A rendezvény A KÖNYV UTÓÉLETE program része
Május 7. délután 6 óra. Sajóvámos, Kossuth Közösségi Ház. Párosan szép(az)irodalom… A Sajóvámosi Művészeti Staféta vendégei: Szabó T. Anna és Dragomán György. Beszélgetőtársuk: Szekrényes Miklós. A sorozat weboldala A rendezvény A KÖNYV UTÓÉLETE program része
Május 7. délután 6 óra. Nagyvárad, Ady Endre Líceum könyvtára. A Váradi Törzsasztalés Kőrössi P. József (Budapest) vendége Ladik Kati író, költő, színész, performer (Budapest), Élhetek az arcodon? című legutóbb megjelent regényéből és Fűketrec című verseskötetéből olvas fel. A rendezvény A KÖNYV UTÓÉLETE program része. (június 18-án Lovas Ildikó lesz a Törzsasztal vendége).
Május 11. délután 6 óra. Veszprém, Pannon Egyetem, Magyar ikrodalomtudományi Tanszék, Vár u. 39. 105-ös terem. A Trialógusok vendége Krusovszky Dénes. Kérdezik Bozsik Péter, Ladányi István. A rendezvényt az Ex Symposion Alapítvány támogatja, és része A KÖNYV UTÓÉLETE programsorozatnak
Május 12. délután 6 óra. Szófiai Magyar Intézet. Zilahy Péter bolgár nyelven megjelent könyvének bemutatója. Beszélgetőtárs Aleg Popov. A rendezvény A KÖNYV UTÓÉLETE programnak is része
Május 12. délután 6 óra. Szeged, Grand Café, Deák Ferenc u. 18. Podmaniczky Szilárd A szép magyar szótár c. kötetének szegedi bemutatója. A szép magyar szótárban 5000 történet olvasható abc-sorrendben. A történetek egy része 2003 és 2008 között megjelent az Élet és Irodalomban. A könyv nyilvános születésének köszönhetően 2006-ban elnyerte a hollandiai Irodalmi Figyelő Díjat, amelyből minden évben egy darabot osztanak ki. A történetekből hangjáték és rajzfilm is született. A könyvbemutatót a hangjáték lejátszásával kezdjük, utána 7 órakor Szilasi László (BTK, Régi Magyar Irodalmi Tanszék) beszélget a szerzővel. Az est végén levetítjük a Máté Gábor hangjával készült 6 perces rajzfilmet. A helyszínen szuperkedvezményes könyvvásár. A rendezvény A KÖNYV UTÓÉLETE programnak is része
Május 12. este 7 óra. Amerikai Alapítványi Iskola, Budapest VII. Wesselényi u. 44. Szántó T. Gábor irodalmi estje. A rendezvény A KÖNYV UTÓÉLETE program része
Május 18. déli 12 óra. Csenger, Városi Könyvtár. Gyárfás Endre bemutatja a gyerekeknek Viziló a Vidámparkban a Medicina Kiadónál most megjelent új könyvét. A rendezvény A KÖNYV UTÓÉLETE program része
Május 18. délután 6 óra. Petőfi Irodalmi Múzeum, Budapest V., Károlyi Mihály utca 16. Egy sétáló a székben. Havas Judit X beszélget Y-nal - irodalmi párbeszélgetés sorozatának vendége Báthori Csaba író, beszélgetőtársa Mészáros Sándor kritikus. A rendezvény A KÖNYV UTÓÉLETE program része
Május 18. este 7 óra. Nyitott Műhely, Bp., XII. Ráth Gy. u. 4. Hervay Gizella –Költő vagy költőnő? Rózsaszín szemüveg. Kritikai beszélgetés a női írás hagyományáról. Kiss Noémi, Menyhért Anna és Radics Viktória [alapító tag] sorozata. Vendégeink: Nagy Gabi, költő, író és Balázs Imre József, költő, kritikus Örömmel jelentjük, hogy az első beszélgetés szerkesztett anyaga megjelent a Prae-hu-n:
Május 18. este 7 óra.City Pub, Bp. VII. ker. Almássy tér 10. A City Pub-estek vendége Szepes Erika irodalomtudós, író, szerkesztő. Moderátor: Payer Imre költő, irodalomtudós.
A rendezvény a Szépírók Társasága A könyv utóélete programsorozatának része
Május 20. délután fél 2. Gödöllői Református Gimnázium.
Szabó T. Anna tart rendhagyó irodalomórát. Beszélgetőtársa Balikó Csilla.
A rendezvény A KÖNYV UTÓÉLETE program része
Május 20. délután 4 óra, III. Béla Gimnázium, Művészeti Szakközépiskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény 8420 Zirc, Köztársaság u. 9. Rendhagyó irodalomóra. Az iskola vendége Vámos Mikós. Beszélgetőtársa Csapody Kinga.
A rendezvény A KÖNYV UTÓÉLETE program része
Május 20. délután 5 óra. MKKI székháza, Védcölöp út 54., Pozsony. Irodalom és szerelem (az Irodalom és... sorozatban) vendége Király Levente költő, író, szerkesztő. Az íróval Juhász Katalin beszélget. A fiatal költőnemzedék egyik legmarkánsabb képviselője, aki néhány évvel ezelőtt az Igy irtok én című paródiakötetben „jellemezte” kortársait, jelentős szakmai sikert aratva. Érzékeny, az élet apró rezdüléseit is mélyen átélő költő, aki bátran kísérletezik különböző stílusokkal, sőt műfajokkal is. Példa erre legújabb novelláskötete, amely május 28-án jelenik meg, ezáltal pozsonyi vendégszereplése így egyfajta „előbemutatónak” is tekinthető. A rendezvény a Szépírók Társasága támogatásával, A KÖNYV UTÓÉLETE program keretében valósul meg.
Május 20. délután 6 óra. Békásmegyerei Közösségi Ház. Irodalmi teadélután.
Vendég Bíró József költő, performer. Házigazda Gyimes László költő
Május 20. délután 6 óra. Universitat Wien, IX. District, Spitalgasse 2-4, Campus, Hof 7, Haus 7.2, Finno-Ugristik.A remete többesszáma. Gyukics Gábor magyar-amerikai költő három nyelvű (magyar, német angol) felolvasó estje.Dichtung außerhalb des Rahmens. Lesung des ungarisch-amerikanischen Dichters Gábor Gyukics
Május 21. délután 5 óra. Királyhelmec. Királyhelmec, VMK.Irodalom és....A találkozó vendége Grendel Lajos. Beszélgetőtárs Krasztev Péter, az MKKI igazgatója.
A rendezvény A KÖNYV UTÓÉLETE program része
Május 21. Gödöllői Városi Könyvtár. Darvasi László irodalm estje.
Beszélgetőtársa Fóthy Zuszanna. A rendezvény A KÖNYV UTÓÉLETE program
része
Május 22. este 8 óra. Kolozsvár, Bulgakov kávézó Irodalmi Szalonja, I M Klein [Virág] u. 17.Az Erdélyi Magyar Írók Ligája és az Előretolt Helyőrség Szépirodalmi Páholy irodalmi estje Cserna Szabó András, Darida Benedek és László Noémi részvételével. Moderátor: Szálinger Balázs. Házigazda Orbán János Dénes.
A rendezvény A KÖNYV UTÓÉLETE program része
Május 26. este 7 óra. Tűzraktér Független Kulturális Központ (VI. Hegedű u. 3) Kiskávézó. Godot Irodalmi Estek 29. Miért, miért, miért? – Művészettel a diszkrimináció ellen Mikor és hogyan érezzük magunkat kirekesztve (diszkriminálva)? Emberi személyes életünkben, vagy valamely társadalmi szerepünkben? Van-e védekezési technika az elkerülésére? Honnan ered a gyűlölet, a fenyegetettség érzés a másiktól? Ki az a másik? Miben más, mint mi, és miért érezzük identitásunkat veszélyben tőle? Milyen irodalmi törekvések jellemzik a társadalmat ebből a szempontból, milyen periódusokban erősebb vagy gyengébb az előítéletek elleni fellépés? A bűnbakképzés, mint szociálpszichológiai csoportdinamikai jelenség láthatóvá válik, és a leszakadó rétegeket veszi célba. A szegénységi kérdést sokkal könnyebben transzformáljuk etnikai, és rasszista nézőpontokra, mert a szegénységgel nehéz szembenézni. Felolvas és beszélget: Indries Krisztián (klinikai szakpszichológus), Horváth Györgyi (kritikus, irodalomtörténész), Lőrincz Éva (pszichodramatista, kommunikációs szakember), Nagy Gabriella (szerkesztő, író), Schein Gábor (író, irodalomtörténész), Simor Ágnes (Tűzraktér kulturális vezető). Moderátor: Czapáry Veronika (író). A rendezvény A KÖNYV UTÓÉLETE program része.
Május 27. Kiskunfélegyháza, Petőfi Sándor Városi Könyvtár.
Egy csavargó élet dokumentumregényei. Lángh Júlia találkozik olvasóival.
A rendezvény A KÖNYV UTÓÉLETE program része
Május 27. délután 6 óra. Dunaújváros, a Kortárs Művészeti Intézet vendége Garaczi László. Beszélgetőtársa Gyöngyössy Csaba. A rendezvény A KÖNYV UTÓÉLETE program része
Május 28-án, pénteken hosszú betegség után elhunyt Békés Pál. 54 éves volt
Május 28. délután 6 óra. Gyöngyös, Mátra Honvéd Kaszinó Kulturális Egyesület.
Meghívott vendég Tóth Krisztina költő, író. Beszélgetőtársa Keresztesi József irodalomkritikus.
A rendezvény A KÖNYV UTÓÉLETE program része
Május 28. este 7 óra. Nyitott Műhely, Bp., XII., Ráth György u. 4.
Király Levente Hová menekülsz c. novelláskönyvének bemutatója. A szerző felolvas két-három rövid novellát, közben Váradi Péterrel, a könyv szerkesztőjével beszélget egy kicsit, majd utána buli, beszélgetés, zenélés. A belépés díjtalan, a helyszínen a könyv megvásárolható. A rendezvény A KÖNYV UTÓÉLETE program része
JÚNIUS
Június 1. délután 6 óra. FSZEK Márai Sándor Könyvtára, Bp., I. Krisztina krt. 87-91.
Az Író Könyvtára felolvasóest sorozat vendégei Kántor Péter és Kiss Judit Ágnes.
A rendezvény A KÖNYV UTÓÉLETE program része
Június 1. délután 6 óra. Kossuth Közösségi Ház, Sajóvámos. A Szépírók Társasága és a Sajóvámosi Művészeti Staféta (SMS) bemutatja: Párosan szép(az)irodalom 2.
Az esemény a Sajóvámosi Ünnepi Könyvkét (SÜK[k]) része (egyben egyenlő is azzal). Nyitó-záró beszédet mond Nagy Ildikó Noémi (nini) és Garaczi László. Említett írók könyvei (Eggyétörve; Arc és hátraarc) a hivatalos könyvheti megjelenésük előtt megvásárolhatók a helyszínen. Várható még zene, felolvasás, beszélgetés. Weboldalunk. A rendezvény A KÖNYV UTÓÉLETE program része
Június 1. este 7 óra. A2010. évi Szépíró Díjakat az Alexandra Könyvesház – Párizsi Nagyáruházának Lotz termében, (Budapest, VI., Andrássy út 39.) Csaplár Vilmos a Szépírók Társasága elnöke és Matyi Dezső szponzor, az Alexandra Könyvesház tulajdonosa adja át
Június 2. délután 5 óra. Törökszentmiklós, Helytörténeti Gyűjtemény, Almásy út 20. Az Ünnepi Könyvhéten Parti Nagy Lajos találkozik olvasóival. A rendezvény A KÖNYV UTÓÉLETE program része
Június 2. délután 3 óra. Az Ünnepi Könyvhetet Miskolcon Esterházy Péter nyitja meg, utána a könyvtéren (idén a Szinva teraszon!) dedikálja új, Esti c. regényét. Ezt követően 5 órakor kezdődik a II. Rákóczi Ferenc Megyei Könyvtárban a könyvtár és a MŰÚT közös rendezvénye: A MŰÚT a könyvtárba vezet 15. Itt Esterházy Péterrel Jenei László beszélget. A rendezvény A KÖNYV UTÓÉLETE program része
Június 2. délután 6 óra. Petőfi Irodalmi Múzeum. Párbeszélgetés. X beszélget Y-nal. Hol élsz te? Vendégünk: Bódis Kriszta író. Beszélgetőtársa:Radics Viktória irodalmár. A sorozat szerkesztője: Havas Judit. A rendezvény A KÖNYV UTÓÉLETE program része
Június 3. délután 5 óra. Berettyóújfalu, Sinka István Városi Könyvtár udvara, rossz idő esetén olvasóterme. Kőrösi Zoltán találkozik olvasóival az Ünnepi Könyvhéten. A rendezvény A KÖNYV UTÓÉLETE program része
Június 7. délután fél 3-kor. Somogyi Károly Városi és Megyei Könyvtár Gyermekkönyvtára, 6720 Szeged, Dóm tér 1-4. Az Ünnepi Könyvhéten Kiss Ottó találkozik olvasóival, majd délután 4 órakor a Dugonics téren dedikálja könyveit. A rendezvény A KÖNYV UTÓÉLETE program része
Június 7. délután fél 5. Balassagyarmat, Palóc Múzeum, Palóc liget 1. Múzeumi Hétfő „Az én kortársaim" sorozat vendége Németh Zoltán. Beszélgetőtárs Nagy Csilla. A rendezvény A KÖNYV UTÓÉLETE program része
Június 7. délután 6 óra. Milleniumi kávéház, Szeged, Dugonics tér 12. Ünnepi Könyvhét Szegeden. Orcsik Roland költő, műfordító vendégei Kiss László író, szerkesztő és Hartay Csaba költő, újságíró lesznek. A szerzők felolvasnak legújabb műveikből, s a helyszínen dedikálják megjelent könyveiket. A rendezvény A KÖNYV UTÓÉLETE program része
Június 7. délután 6 óra. Sárbogárd. Az Ünnepi Könyvhét alkalmából a Madarász József Városi Könyvtár vendége Háy János. A rendezvény A KÖNYV UTÓÉLETE program része
Június 7. Győri Kisfaludy Károly Megyei Könyvtár. Az Ünnepi Könyvhét alkalmából Gömöri György két könyvét mutatja be olvasóinak. A száműzetés kertje. Újabb versek; Az én forradalmam. Emlékezések és írások az 1956-os forradalomról. A rendezvény A KÖNYV UTÓÉLETE program része
Június 7. Keszthely Sétáló utca. A KeszthelyiÜnnepi Könyvhét vendége Kukorelly Endre. A rendezvény A KÖNYV UTÓÉLETE program része
Június 7. este 7 óra. Műcsarnok, Budapest, Hősök tere. A Jelenkor Kiadó a 81. Ünnepi Könyvhét záróestéjén bemutatja Falcsik Mari új verskötetét, A sorsvadászt. A költővel beszélget: Koszta Gabriella. Közreműködik: Ráckevei Anna és Epres Attila. Zene: Láposi Farkas, hangfelvételről. A rendezvény A KÖNYV UTÓÉLETE program része
Június 9. délután 4 óra. Zirc, III. Béla Gimnázium, Művészeti Szakközépiskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény. A tanév utolsó rendhagyó irodalomórája. Vendég Józsa Márta. Beszélgetőtársa Csapody Kinga.
A rendezvény A KÖNYV UTÓÉLETE program része
Június 9. délután 5 óra. Budaörs Gróf Bercsényi Zsuzsanna Városi Könyvtár Az Ünnepi Könyvhét alkalmából Vámos Miklós találkozik olvasóival.
A rendezvény A KÖNYV UTÓÉLETE program része
Június 9. este 7 óra. Godot Kávéház (Bp, VII., Madách tér) Godot Irodalmi Estek 30. Alkotáslélektan: A művészi alkotás és a személyiség Ihletelméletek, a művészi alkotás és személyiség. Miben különbözik a képzőművészet, a képi feldolgozási technika az írásostól? Mi a művészet társadalomalakító szerepe? Najmányi László könyvhéten megjelenő VideoBio – első kötet: 1946–1978 bemutatója. Beszélgetőtársak archív filmvetítéssel, élő performanszbemutatóval: Najmányi László és Jánossy Lajos. A rendezvény A KÖNYV UTÓÉLETE program része
Június 11. délután 5 óra. Királyhelmec, VMK. Irodalom és.... A találkozó vendége Kőrösi Zoltán Beszélgetőtárs Krasztev Péter, az MKKI igazgatója. A rendezvény A KÖNYV UTÓÉLETE program része
Június 13. délelőtt 10 óra. Hernádkak, Spanyolnátha szerkesztőség (Ifjúság útja 5.) 6 éves és 92 éves a Spanyolnátha - Önök kerték Spanyolnátha Kertfesztivál.
Programok: Lapszámbemutató, kép- és kéziratkiállítás; A KÖNYV UTÓÉLETE Hernádkakon: vendégünk Szávai Géza; Bartók+Tíz, operafesztiváli antológia-bemutató; SPN CsomóPont: Miskolc KapuCíner; a Spanyolnátha Miskolc-antológiájának bemutatója; HangKötészet, videóvetítés
Június 15. este 7 óra. CityPub, Budapest, VII., Almássy tér 10. Versbeszélgetés Györe Balázzsal az Ünnepi Könyvhétre a Kalligramnál megjelent kölcsönlakás címû verseskötete kapcsán. Házigazda, beszélgetôtárs Payer Imre. A rendezvény A KÖNYV UTÓÉLETE program része
Június. 16. délután 6 óra. Nagyrábé. Kossuth Lajos Művelődési Ház és Könyvtár. Az elhagyott falu címmel beszélgetés könyvújdonságokról és az irodalomról. Vendégeink: Băcher Iván író, Teknős Miklós fotóriporter, Kácsor Zsolt író. Moderátor: Kocsis Csaba. A rendezvény A KÖNYV UTÓÉLETE program része
Vljudno vabljeni v čitalnico Knjižnice Lendava v četrtek, 17. junija 2010, ob 18. uri na literarni večer z madžarsko pisateljico Júlio Lángh. A rendezvény A KÖNYV UTÓÉLETE program része
Június 18. este 7 óra. Nagyvárad, a Várad szerkesztősége, December 1. tér 12. I. emelet A Váradi Törzsasztal és Kőrössi P. József (Budapest) vendége Balla Zsófia költő, író, esszéista (Budapest). A rendezvény A KÖNYV UTÓÉLETE program része
Június 23 este 7 óra. Fogasház, Bp., Akácfa u. 51. Godot Irodalmi Estek 31. A Műhely Kör – Garaczi László, Halász Margit, Harangi Andrea, Hazai Attila, Ménes Attila – felolvasása A 12 éves Műhely Kör 5, a kezdetektől jelen lévő tagja olvas fel és beszélget ezen az estén. Ez a kör 25 kortárs írónak jelentett lehetőséget az elmúlt bő egy évtizedben arra, hogy közös műhelymunka keretében dolgozzanak, együttgondolkodjanak szövegekről, készülő munkákról. Ez a pozitív közösségi élmény segítette az alkotások létrejöttét. A hatásokról, szövegekhez fűző szenvedélyekről, szenvedésekről a humort sem nélkülözve vall ezen az estén: Garaczi László, Halász Margit, Harangi Andrea, Hazai Attila, Ménes Attila. A rendezvény A KÖNYV UTÓÉLETE program része
Június 29. este 7 óra. Labor, Bp., V., Képíró u. 6. Hablegény improvizációk - Magyar Lettre Internationale Est a Laborban. Az este során képzőművészek, művészeti írók improvizációit lehet megismerni, melyek kiindulópontja Garaczi László Hablegény című publikálatlan novellája. Az esemény a Magyar Lettre Internationale nyári számának megjelenése alkalmából szerveződik, s a lap képzőművészek munkáiból szerkesztett eddigi képanyagát is bemutatja. Résztvevők: Karádi Eva főszerkesztő, Garaczi László író, Mélyi József műkritikus, Süvecz Emese műkritikus, tranzit.hu, valamint Vécsei Julia, Lóránt Anikó, Tibor Zsolt, és Koronczi Endre képzőművészek. Az eseményt követően évadzáró bulit szervezünk. A zenét dj Von Yodi szolgáltaja
Június 30. este 7 óra. Nyitott Műhely, Budapest XII., Ráth György utca 4.IN MEMORIAM BÉKÉS PÁL (1956-2010) Barátai és tisztelői emlékeznek a tragikusan korán elhúnyt próza- és drámaíróra, a kiváló novellistára és regényíróra, nagyszerű gyerekkönyvek szerzőjére. Az emlékest során levetítjük a MIKÉNT LETT VIRÁG ÚRBÓL MR. BLOOM? AVAGY JAMES JOYCE DUBLINJA (1995, rendezte Paczolay Béla) c. tévéfilmet, amelynek Békés Pali volt az írója,szerkesztője és főszereplője. Az est védnöke a Magyarországi James Joyce Társaság, melynek Békés Pál alapító tagja volt.
A Dombos Fest Irodalmi prograjai Kishegyesen:
Július 8–11. Irodalmi tábor a kortárs magyar irodalom iránt érdeklődők részére. A táborban Szegő János, Turi Tímea és Vári György tart szépirodalmi és kritikai szemináriumokat. Egy-egy napra a tábor vendége lesz Garaczi László, Szilasi László, Kukorelly Endre és Zeke Gyula is. A részvételi díj 50 euró, mely magában foglalja a táborban való részvétel, a szállás és napi két étkezés költségeit. A Magyar Tanszék hallgatói számára a részvételi díj 25 euró.
Július 8. este fél 10. Hegyalja utca. Đorđe Lebović: Az ezredik éjszaka - modern tündérmese 16 és 116 év közöttiek részére
Július 9. délután fél 5. Hegyalja utca. Bemutatkozik a Híd Kör – moderátor Patócs László. délután fél 6. Bemutatkozik a JAK: Ayhan Gökhán, Deák Botond, Izsó Zita, Kele-Fodor Ákos – moderátor Berta Ádám. este 7 óra. SZONDI UTCA: Garaczi László, Kukorelly Endre, Nagy Ildikó Noémi
Július 10. délután 4 óra. Bozsik Péterrel Józsa Márta beszélget, délután 5 óra. Szilasi Lászlóval Szerbhorváth György és Szabó Szilvia beszélget, délután 6 óra. Zeke Gyulával Jánossy Lajos beszélget, este 7 óra. A 70 éves Tolnai Ottó köszöntése
Július 11. délután fél 5. Irodalmi döntő: Magyar Írók – Dombos Fest, délután 6 óra. Pomogáts Bélával Bányai János beszélget, este 7 óra. Szőcs Gézával Józsa Márta beszélget Az irodalmi programot a Szépírók Társasága támogatja
Július 7. este 7 óra. Fogasház, Bp., VII., Akácfa u. 51. Godot irodalmi Estek 32. Alkotáslélektan. Mi a költészet szerepe a hétköznapokban? Beszélgetnek: Falcsik Mari, Indries Krisztián, Vörös István. Kérdez: Czapáry Veronika. A rendezvény A KÖNYV UTÓÉLETE program
Július 21. este 7 óra. Fogasház, VII. Akácfa u. 51. GODOT Irodalmi Estek 33. Alkotáslélektan. Hazai Attila: Budapest Skizo . Beszélget, felolvas: Hazai Attila. Beszélgetőtárs: Czapáry Veronika A Godot Kortárs Intézet és a Szépírók Társaságának közös rendezvénye
Július 23 – augusztus 1. Kapolcs, Király-udvar Bookfenc Porond. Naponta délután 5 órától „Terülj-terülj író-asztalkám”- irodalmi-gasztronómiai beszélgetéssorozat. 23-án Erdélyi székelykáposza – Beszélgetés Erdély ízeiről és a székely sztereotípiákról Dánél Móna irodalomtörténésszel. 24-én Tekeredő rétes - Boldizsár Ildikó mesekutató, mesegyűjtő történetei életről, halálról és újjászületésről. 25-én Turulpörkölt nokedlivel – Beszélgetés Hermann Péterrel, Krzysztof Varga Turulpörkölt című könyvének magyar fordítójával Magyarország gasztronómiai nemzettragédiáiról és a lengyel-magyar barátságról. 26-án Kávé, szivar, konyak – Kávéházi séta Saly Noémivel. 27-én Magyaros rákpörkölt Trüffel Milán módra - Utazás Kerékgyártó István, író és kalandora segítségével a századforduló alvilágában és gasztronómiájában. 28-án Szottyos-fokhagymás lecsó – Cserna-Szabó András és Fehér Béla művészi együttműködése nyomán. 29-én Korhely-leves legyőzötteknek - Darida Benedek és Cserna-Szabó András receptjei: avagy minden másnap ugyanolyan, de minden boldog részegség a maga módján az. 30-án Gyümölcsös tejberizs franciadrazséval – Beszélgetés Vass Virággal férfi tekintetekről, női magazinokról és sok minden másról. 31-én Zokogósan csípős halászlé - Rezsimkalandok Esze Dórával. Augusztus 1-jén, vasárnap - Egy falat kenyér - Kukorelly Endre a Völgyben. A sorozat A KÖNYV UTÓÉLETE programnak is része
Életének 73. évében elhunyt Dániel Ferenc, korábban a Magyar Rádió Irodalmi Szerkesztősége, utóbb a Rádiószínház szerkesztője, dramaturgja, rendezője
Augusztus 6-7-8. Folyóiratok Márkházi Találkozója. Házigazda Kőrössi P. József író, szerkesztő, kiadó. Meghívott műhelyek: Nagyváradról a Familia (Joan Moldovan, Traian Stef) és a Várad (Szűcs László, Kinde Annamária, Tavaszi Hajnal), Salgótarjánból a Palócföld (Mizser Attila, Nagy Csilla, Handó Péter, Katona Ágota, Kupcsulik Ágnes, Pál József, Szávai Attila, Zsibói Gergely), Kassáról a Rovás Polgári Társulás – www.rovart.com (Vaclav Kinga, Szekeres Éva, Gyenes Gábor, Szászi Zoltán)
Augusztus 10. Elhunyt Bodor Béla költő, író, irodalomtörténész, képzőművész. Életének 56. évében, hosszan tartó betegség után érte a halál Budapesten.
Augusztus 11-15. Hajógyári sziget, Octopus Összművészeti Helyszín. A Medence Csoport immár nyolcadik éve ad helyet a Sziget Fesztivál irodalmi, képzőművészeti, komolyzenei valamint színház és tánc programjainak. A Nagysátorban mindennap: Komolyzene – Wurlitzer 10.00 órától. Sok száz év sok száz órányi zenéje és „Kis éji zene” – Félezer év legnyugtatóbb hangjai a pörgésben megfáradtaknak. Kiállítás –A Symposion folyóirat képzőművészeti kiállítása). Medence Filmklub – Kép-Hang-Szinkron estek éjféltől szerdán, csütörtökön és pénteken. Sennheiser kvízjáték Irodalom a Szigeten – mindennap lyukat beszélünk a hasadba! Szervező: Balázs Eszter 11-én fél 6-kor Láss csodát! A Symposion – ahol az irodalom, a képzőművészet és a zene összeforr – legújabb számának bemutatója. Felolvas Orcsik Roland, Lanczkor Gábor, Nemes Z. Márió, Jasmina Topić, Čarna Popović, Sirbik Attila, Pollágh Péter; Design: Daniela Mamuzic, Damir Rijovic Originalov; Zene: Trio cadavre exquis (gordonka, klarinét, beatbox). 12-én fél 6-korGalaktika-est.
13-án 5-korHangköltészeti Hungarikum: Spiritus Noister A zenekar igen ritkán hallható élőben, holott nemzetközi szinten is kuriózum, és átlépi a nyelvi határokat. Zenéjük alapja a hangköltészet: egyszerre költők, zeneszerzők és performerek. A Szigetlakók kedvéért most újra összeáll a magyar hangköltészet két üstököse (Ladik Katalin és Szkárosi Endre) a kortárs zene két dervisével (Sőrés Zsolt és Kovács Zsolt). Ez a program A KÖNYV UTÓÉLETE sorozatnak is része.
Augusztus 27–szeptember 4. Nyíregyháza. Vidor Fesztivál. Európa legnagyobb ingyenes világzenei fesztiválja. 70 helyszín 400 program. Az év legvidámabb hete Az immár 3. alkalommal megrendezésre kerülő Vidor Irodalmi Kávéház programjai minden délután 5 órakor kezdődnek a Megyei Könyvtár Kamaratermében. Meghívott vendégek: augusztus 30-án, hétfőn Szécsi Noémi, 31-én, kedden Csaplár Vilmos, szeptember 1-én, szerdán Pozsgai Zsolt, 2-án, csütörtökön Bereményi Géza, 3-án, pénteken Grecsó Krisztián. Szervező Béres Tamás. A rendezvény A KÖNYV UTÓÉLETE program része